Hazavitte, megvárta, míg bezár, és hajnalig maradt az utca túloldalán lévő mesquite fa alatt.

Valeria résen át látta őt.

Hetek óta először aludt el.

Napkeltekor Doña Josefina, a szomszédja, kijött egy csésze kávéval, és odanyújtotta Tomásnak.

Mindkét kezével fogta.

Nem emlékezett rá, hogy valaha is ingyen ajánlott volna neki valamit a faluból valaki.

Azóta délután fél 5-kor érkezett, hogy elkísérje Valeriát, és az órák befejezése után tért vissza.

Először nem sokat beszélgettek. Aztán a nő elkezdett mesélni neki a diákokról. A férfi elmagyarázta, hogyan lehet megállapítani, hogy egy tehén beteg-e, mielőtt abbahagyná az evést.

A ház körül ólálkodó férfiak eltűntek.

Helyüket pletykák vették át.

Egyik délután Esteban két művezetővel eltorlaszolta az utat.

– A tanár testőröket küldött. Menj vissza a lyukadba, Szellem.

Tomás megállította a lovat. Valeria érezte, hogy megfeszül a háta.

Nem nyúlt fegyverért, és nem emelte fel a hangját.

– Az út nyilvános. Engedjenek át minket.

Az egyik munkavezető félreállította a lovát. A másik követte.

Esteban nézte, ahogy elsétálnak.

A következő héten Valeria megtalálta a diákok által használt gyalogoshidat, amelyet megjavítottak. Tomásnak szálkák voltak a kezében.

– Te voltál az?

–Mivel a híd elromlott, Mercedes nem tudott volna jönni.

Bab is megjelent vacsorára, és néhány diák is kezdett megérkezni a kocsijával.

Egyik szombaton Valeria meglátogatta a ranchot.

A karámban megtalálta Tomást, aki éppen egy gyenge borjút cumisüvegből etetett. Tiszta szalmán tartotta, és szinte suttogva beszélt hozzá.

– Ugyan már, Flor. Még sok mindent kell megtenned.

Valeria a kerítésnél várt.

Megsimogatta az állat homlokát, ellenőrizte, mennyit ivott, és bejelölte egy táblázatba.

Aztán megérkezett a tejvásárló egy nyugtával.

Tomás fogta a ceruzát, és keresztet rajzolt oda, ahol alá kellett írnia.

Amikor felfedezte, hogy Valeria látta, eltette az újságot.

Nem szólt semmit.

Hétfőn, óra után felajánlotta, hogy tanítja.

Tomás az üres padokra nézett.

– Nem akarom, hogy kinevessenek.

– Akkor elkezdhetjük magunktól. És te döntöd el, mikor csatlakozol a csoporthoz.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

Végül levette a kalapját.

—Hol kezdjed?

-Név szerint.

Az első órák Valeria folyosóján voltak.

Tomás túl erősen fogta a ceruzát. A nő megigazította az ujjait, mire Tomás megdermedt, amikor a kezük összeért.

Megtanulta a T betűt, aztán a többit.

Egyik este Tomás másolás nélkül írt.

Olyan sokáig bámulta azokat a leveleket, hogy Valeria elhallgatott.

– Még soha nem láttam a nevemet magam által leírva.

Közelebb vitte a jegyzetfüzetet, hogy jobban megvilágítsa a fény.

Másnap kávét és kenyeret hozott. Azt nem említette, hogy egész éjjel gyakorolt.

Valeria megtalálta az összehajtott lepedőket a termosz mellett.

Tetszett neki a férfi csendes gondoskodása, de a kérdései is, amiket elkezdett feltenni. Tudni akarta, hogy reggelizett-e már, hogy van a családja, és milyen könyvet fognak legközelebb olvasni.

Tomás viszont visszatért a tanyára, attól tartva, hogy megszokja.

Egy olyan nő, mint ő, képes volt elmenni. Már tudta, milyen érzés, amikor mások feleslegesnek ítélik.

„Sosem ijesztettelek meg?” – kérdezte egy óra alatt.

Valeria letette a ceruzát.

– Féltem ebben a városban. De nem tőled.

Bólintott, és folytatta az írást, bár alig látta a vonalat.

Esteban a térről figyelte őket.

A következő hétfőn több oldalról támadott.

Pletykák keringtek arról, hogy Valeria az órákat arra használja, hogy találkozzon Tomással. 15 napos felmondási időt kapott a ház elhagyására. Aztán jött egy figyelmeztetés, hogy a csoport alacsony látogatottsága miatt fontolóra veszik a bezárást.

A diákok a 40 kilométerre fekvő fő kampuszon tanulhattak.

Ez egy olyan alternatíva volt, amit szinte senki sem engedhetett meg magának.

A családok elkezdték megakadályozni őket a távozásban. Patricia elrejtette anyja jegyzetfüzetét.

Valeria nyitva tartotta az iskolát.

Azon az éjszakán senki sem érkezett meg.

Este nyolcig várt. Aztán leült a lépcsőre a cetlivel a kezében.

– Kimegyek, Tomás. Nem bírom tovább.

Leült mellé.

– Ma hiányoztak. Holnap megkereshetjük őket.

– Ők is bántanak téged miattam.

Thomas elővette a tehénkolompot.

Alig sikerült megszólaltatnia.

– Már az érkezésem előtt bántottak.

Aztán elmondta neki azt, amiről 15 évig hallgatott.

Árvaként és tinédzserként érkezett Los Encinosba. Don Rogelio, Esteban apja, ételt és munkát adott neki.

Egyik este, miután összeveszett az apjával, Esteban részegen és dohányozva lépett be a raktárba. Tomás látta, ahogy távozik, miközben a szénabálák égni kezdtek.

A lángok elérték a karámot, ahol több mint 100 szarvasmarhát tartottak.

Tomás Estrella tehénkolompját követve kinyitotta az ajtókat. Egy gerenda hullott a közelébe, és a tűz az arcába és a karjába fúródott.

Don Rogelio meglátogatta a kórházban.

Arra kérte, hogy hallgasson, hogy megvédje a fiát.

Tamás hálából elfogadta, anélkül, hogy elképzelte volna, mennyibe fog kerülni.

Esteban később elárulta, hogy a cowboy volt a felelős.

„Apád megmentett az éhezéstől. Úgy éreztem, hogy ezzel én is tartozom neki.”

Valeria a kezére tette a kezét.

– Hálával tartoztam neki. Nem az egész életében.

Tomás a megfeketedett fémre meredt.

Bevallotta, hogy félt, ha elhagyja az anyját, akkor olyan lett, mint az anyja.

Lassan megrázta a fejét.

–A biztonság kedvéért elmenni nem jelent elhagyást. De ha maradni akar, nem kell egyedül harcolnia.