Valeria elővette a jegyzetfüzetét. Dátumok, fenyegetések és nevek voltak benne az eltűnt ételhez kapcsolódóan.

Úgy döntöttek, hogy panaszt nyújtanak be, és támogatást kérnek az órák folytatásához.

Tamás más szavakat is meg akart tanulni.

–Szeretnék egy petíciót írni. És én magam is alá akarom írni.

Hat napon át tanyákat és házakat látogatott. Valeria begyűjtötte a számlákat, és felvette a kapcsolatot a regionális programmenedzserrel.

Sokan nem nyitották ki az ajtót.

Mások azt mondták, hogy Esteban elveheti az állásukat.

Tamás folytatta.

Josefina írta alá először.

A következő aláírás Don Eusebio-tól származott, egy több mint 80 éves öreg öszvérhajcsártól, aki mindig lesütötte a szemét, amikor meglátta.

Miután aláírta, az öregember megragadta a karját.

– Los Encinosban voltam, amikor a raktár leégett.

Tomás abbahagyta a lepedő hajtogatását.

–Láttam Estebant elmenni. Az apja fizetett azért, hogy hallgassak.

Eusébio sírni kezdett.

–Évekkel ezelőtt elköltöttem a pénzt. Még mindig szégyenkezem miatta.

Tomás mozdulatlan maradt. Aztán odahúzott egy széket az öregembernek, hogy leülhessen.

– Hajlandó vagy most elmondani?

– Bárki előtt, akit csak akar.

Mercedes házában Patricia alig nyitotta ki az ajtót. Az anyja felismerte Tomás hangját, és kijött a jegyzetfüzetével.

Lassan írta alá, most először.

Patricia nézte, ahogy befejezi. Aztán felvette a tollat.

– Nem köszöntem meg neki, amikor segített anyámnak. És tegnap ezt eltitkoltam előle.

Visszaadta neki a jegyzetfüzetet.

Mercedes a mellkasához szorította.

Szombaton 143 aláírást gyűjtöttek össze.

Vasárnap, a védőszent ünnepén Esteban felmászott a templom lépcsőjén, mielőtt az emberek szétszéledtek volna.

Valeria a diákjaival volt.

– Megbízol egy tanárban, aki azzal az emberrel lóg, aki felgyújtotta apám farmját?

Tomás kalappal a kezében átsétált a téren.

Megállt előtte.

– Bementem, hogy kivigyem az állatokat. Te elhagytad a raktárt, és otthagytad a tüzet.

Esteban hangosan felnevetett.

– Ki hinne egy olyan embernek, aki még a nevét sem tudja aláírni?

-Azok.

Eusebio előrelépett, botjára támaszkodva.

Elmesélte, mit látott, és mennyi pénzt fogadott el.

Nem kérte, hogy ártatlannak tekintsék.

Arra kérte őket, hogy hagyják abba a csordát megmentő ember büntetését.

Esteban körülnézett, a művezetőit keresve. Egyikük sem közeledett.

Valeria megmutatta a fenyegetéseket, és bejelentette, hogy átadja azokat az eltűnt étellel kapcsolatos panasszal együtt.

Patricia ezúttal azt mondta, hogy elkíséri.

Aztán Josephine.

Aztán a többi szomszéd.

Tomás kibontotta a kérést.

Lassan olvasni kezdett. Egy hosszú szónál megállt, vett egy mély lélegzetet, és újra próbálkozott.

Senki sem nevetett.

Amikor befejezte, Mercedes tapsolt, jegyzetfüzetet szorongatva a hóna alatt. A többiek követték a példáját.

Esteban lement a lépcsőn és elment.

A nyilvános szégyen nem oldott meg mindent.

Valeria, Tomás és a tanúk elutaztak, hogy bemutassák a dokumentumokat. A program tisztviselői megerősítették, hogy a regisztrált élelmiszerek soha nem jutottak el a csoporthoz.

Egy alkalmazott végül elárulta, hogy egy önkormányzati tisztviselő segítségével egy Los Encinos-i raktárba viszik őket.

A nyomozás folytatódott.

Az órák folytatódtak, a szereplőgárdát visszahelyezték, és Valeria beköltözött abba a szobába, amelyet Patricia felajánlott neki a háza mögött.

A szomszédok több hétvégén keresztül javították az iskola tetejét.

Tomás kifizette a tartozását a boltban. Carmen úgy akart bocsánatot kérni, hogy kitörölte.

Inkább a saját nevével írta alá az átvételi elismervényt.

Egy évvel később már 31 diák volt.

Don Benigno a Bibliáját olvasta. Mercedes leveleket küldözött. Tomás hátul ült, és segített az újonnan érkezőknek a ceruzáikat fogni.

Flor egészséges üszővé cseperedett. Estrella régi tehénkolompját viselte a nyakában, és annak hangja ismét visszavezette a kis csordát a karámba.

Tomás délutánonként továbbra is Valeriával maradt.

Már nem kellett ezt megtenniük a saját védelmük érdekében.

Egyik este átadott neki egy levelet, amit több napon át írt.

A lámpa alatt olvasta.

Azt mesélte, hogy mielőtt megtanulta volna a betűket, meg kellett tanulnia elfogadni, hogy valaki esetleg mellette akar maradni. Végül megkérdezte, hogy a lány is meg akarja-e osztani vele az utat visszafelé.

Valeria összehajtotta a papírt.

Emlékezett anyja búcsújára, nagymamája nevére, és arra az ajtóra, amit Tomás nyitott ki az esőben.

– Igen – mondta, és megfogta a kezét. – De azt is szeretném, ha te is velem gyere, ha jó lesz az út.

6 hónappal később összeházasodtak.

Eusebio tanú volt. Patricia hozta a virágokat. Mercedes sírt, amikor meglátta a templom előtt várakozó diákokat.

A jegyzőkönyvben Valeria aláírása alatt Tomás a teljes nevét írta.

Nem rejtette el a megjelölt kezet, és a betűkkel sem sietett.

Távozva megsimogatta az arcát, és megcsókolta, miközben még mindig a tollat ​​szorongatta.

Délután együtt tértek vissza a tanyára.

Flor felkapta a fejét, amikor meghallotta a hangját.

Megszólalt a tehénkolomp a nyitott kapunál, és Valeria félelem nélkül lépett be, kezében a férfi levelét tartva, akinél lakni választott.