Az üzlet megtartotta a Robles vezetéknevet.
Három évvel később kibővítették a raktárat. Az udvaron a lányuk bizonytalan léptekkel támolygott Julián karjai és Inés szoknyája között.
Belül a régi pulton még mindig ugyanaz a bevágás volt.
Egyik reggel Inés a lefoglalási értesítést apja első szerződése mellé tette. A lánya megkérdezte, hogy mi ez a papír.
Inés gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
– Nemrég nagy ijedtség ért minket.
– Sírtál?
-Sok.
A lány barna cukortól ragacsos kezével simogatta az arcát.
– Most már vége, anya.
Inés nevetve ölelte át.
Julián az ajtóból, kalappal a kezében, figyelte őket.
-Minden rendben?
A zsúfolt boltra, a nyitott pénztárra és a mellkasához szorított kislányra nézett.
– Igen. Gyerünk, segíts ebben.
És átnyújtotta neki a lányát, aki apja karjaiba vetette magát, miközben Inés végre félelem nélkül becsukta a régi faládát.
