– De ez mindkettőnk pénzéből jött ki.

– Van, amire igen. Sok mindenre nem.

Raúl tovább vizsgálódott.

Ahogy lapoztak, elhalványult az önbizalmuk.

– És ez?

– Az autóbiztosítás, amit akkor használunk, amikor a teherautód a szervizben van. Én fizettem.

– Ez a másik dolog?

– A vízvezetékszerelő februárban.

– És a kétezer-négyszáz…?

— A fűtőtest javítása.

Raúl leejtette a lepedőt.

– Soha nem mondtad el nekem.

– Mert egy pár voltunk. Nem gondoltam, hogy pontokat kell vezetnem ahhoz, hogy tudjam, ki tesz többet.

Marianna mély levegőt vett.

– Amíg el nem kezdted csinálni.

Néhány másodpercig csak a hűtőszekrény zaja hallatszott.

– Még így is – mormolta Raul –, minden hónapban több fix pénzt tettem be.

– Igen. És rengeteg munkát végeztem, amit te értéktelennek ítéltél.

Felnézett.

-Munka?

—Főzz. Hasonlítsd össze az árakat. Vásárolj. Moss. Rendszerezd a számláidat. Ne feledd, mikor jár le az internetszámla. Ütemezd be a vízvezetékszerelőt. Vidd el szervizbe az autót. Vegyél ajándékokat anyukádnak. Készíts ételt, amikor átjön a lányod. Nézd meg, mi hiányzik otthon. Készítsd elő az ingeidet, ha megbeszélésed van.

Mariana rámeredt.

– Mindez időbe telik.

Raúl hallgatott.

– És mindent én csináljak, mert te többet keresel.

Végigfuttatta a kezét az arcán.

– Mauricio arra késztetett, hogy elgondolkodjak…

–Ne hibáztasd Mauriciót valamiért, amiben azért hittél, mert az megfelelt neked.

Ez a mondat bántotta.

Észrevehető volt.

Raul felállt és az ablakhoz lépett.

– Talán elragadtattam magam.

– Nem csak erről volt szó.

Marianának eszébe jutott a mondat, ami a legjobban megbántotta.

– Azt mondtad, ha nem foglalkozom veled, megkeresed a helyettesemet.

Raúl megfordult.

– Dühös voltam.

– Nem. Megpróbáltál megijeszteni.

Kinyitotta a száját, de nem talált választ.

Másnap Mariana találkozott Paolával egy kávézóban a központban.

Amikor befejezte a kísérletről való beszélgetést, Paola tágra nyílt szemekkel meredt rá.

– Tényleg kért már tőled pénzt?

-Kétszer.

Paola majdnem kiköpte a lattéját a nevetéstől.

– Bocsásson meg, de Mauriciónak ezt hallania kell.

– Mauricio pontosan a probléma része.

Paola abbahagyta a nevetést.

-Tudom.

Aztán lehalkította a hangját.

–Amióta beszéltél velem, én is vitatkoztam vele. Mondtam neki, hogy ne mondja többé a barátainak, hogy egész nap takarítok, hogy kiszolgálhassam.

– És mit mondott?

– Hogy csak vicc volt.

– Mindig vicc, amikor valaki szembeszáll velük.

Paola szomorúan elmosolyodott.

– Pontosan ezt mondtam neki.

Ugyanezen a héten grillezést tartottak Raúl néhány kollégájának otthonában.

Mariana nem akart menni, de végül beleegyezett, mert Raúl ragaszkodott hozzá.

Mauricio még húsz percet sem telt el, hogy elkezdje.

– Mi történt, Raúl? – kérdezte mindenki előtt. – Hallottam, hogy a saját házadban számolgatsz.

Néhány férfi nevetett.

Raúl Marianára nézett.

Arra számított, hogy csatlakozik a cukkoláshoz.

De valami váratlan dolog történt.

Raúl letette a poharát az asztalra.

– Nem. Az történt, hogy rájöttem, úgy költök, mintha háromszor annyit keresnék.

A nevetés elhalt.

Mauricio felvonta a szemöldökét.

– És most Mariana vezeti a vállalkozásodat?

– Nem erről van szó.

– Szóval megszelídítettek téged.

Mariana érezte, hogy megfeszül a háta.

De Raúl ismét meglepte.

– Mauricio, te voltál az, aki azt mondta nekem, hogy Paola szépségkirálynőként szolgál neked, és te egy ujjal sem mozdítasz.

Paola, aki néhány méterre állt, lassan elfordította a fejét.

Mauricio megpróbált nevetni.

– Csak vicceltem, öcsém.

– Hát, elég ostoba voltam ahhoz, hogy komolyan vegyem.

Senki sem szólt semmit.

Raúl folytatta.

–Hazaértem, és azt mondtam Marianának, hogy mivel többet keresek, ő csináljon mindent. Még azzal is fenyegetőztem, hogy keresek egy másik nőt.

Paola kinyitotta a szemét.

Az egyik jelenlévő feleség mormolta:

– Ne találd ki a dolgokat.

Raúl lesütötte a tekintetét.

– Igen. Rossz volt.

Mauricio megpróbált témát váltani.

– Nos, minden házasság másképp működik.

Aztán Paola keresztbe fonta a karját.

– Mivel arról beszélünk, hogyan működik minden házasság, elárulnád nekik, hogy ki takarít nálunk?

Mauricio riadtan nézett rá.

– Paola…

–Lupita hétfőn, szerdán és pénteken jön. A ruhákat a mosodába visszük. Azt sem tudod, hol tartjuk a mosószert.

Valaki hangosan felnevetett.

Paola folytatta.

– És ha még egyszer azt mondod, hogy minden nap reggelit készítek neked, legalább először tanuld meg, hol van a serpenyő.

Most már többen is nevettek.

Mauricio abbahagyta a mosolygást.

Raúl Marianára nézett, és most először látszott megérteni, milyen nevetséges volt egy másik férfi eltúlzott történeteire alapozni a házasságát.

Hazafelé menet percekig nem szóltak egymáshoz.

Amikor beléptek a lakásba, Raúl egyenesen a konyhába ment.

—Mariana.

-Hogy?

– Vesztettem.

Megfordult.

– Ezt már tudtuk.

– Nem csak a kísérletről beszélek.

Raúl mindkét kezét az asztalra helyezte.

– Elvesztettem a józan eszemet.

Marianna nem válaszolt.

–Megszállottan próbáltam bebizonyítani, hogy mivel magasabb a fizetésem, többet érek a házban.

Komoly arckifejezést öltött.

– És nem csak ez. Azt akartad, hogy kevesebbet érjek.

Raúl lehunyta a szemét.

-Igen.

Ez a válasz meglepte Marianát.

Nem próbálta igazolni magát.

Nem mondta, hogy túloz.

Nem hibáztatta a stresszt vagy a barátait.

„Amikor elfogyott a pénzem, azt hittem, hogy a kísérlet manipulált” – folytatta. „Aztán azt hittem, hogy titkolsz valamit. Nehezen tudtam elfogadni, hogy egyszerűen jobban tudod, hogyan kell bánni a pénzzel, mint én.”