Végül Fabiola hozzátette a következő mondatot: „Ide senkit sem küldenek vissza.”

Don Aurelio felolvasta a megállapodást, és tanúként aláírta.

Ebéd előtt visszatértek. Alma az ajtóban várt, a szemei ​​bedagadtak.

„Azt hittem, ha elkezdlek szeretni, te is meghalsz” – vallotta be.

Fabiola leguggolt elé. Most először értette meg, hogy ez az apró kegyetlenség egy olyan ősi félelemből fakad, mint az övé.

–Nem ígérhetem, hogy soha semmi sem fog történni. De nem fogok elmenni csak azért, mert mérgesek vagyunk.

Alma átölelte. Iker hozzásimult, Canelo pedig a lábai közé férkőzött.

A papír a konyha falára volt ragasztva.

A ranchra leselkedő veszély továbbra is fennállt. Mateo számításokat végzett, amelyek mindig ugyanazzal a vereséggel végződtek.

Fabiola egy este lehetőséget talált a sajtboltban.

– Miért árulunk mindent frissen?

Az egyik házban, ahol dolgozott, megtanult érlelt sajtot készíteni. Elmagyarázta, mire lesz szükségük: megfelelő helyre, tisztaságra, a sajt kézben tartására és pénzre, hogy el tudják tartani magukat, amíg az érlelési folyamat egy része folyamatban van.

Don Aurelio tudta elkészíteni a polcokat. Tudta, hogyan kell elkezdeni a teszteket. Mateo ismerte a vevőket.

Nem ígérték, hogy meggazdagodnak. Feljegyezték a kiadásokat, a lehetséges veszteségeket és a megrendeléseket, amelyeket megszerezhetnek. Fabiola ragaszkodott hozzá, hogy a munkájával is számot kell adnia: a több munka nem jelent több munkaóra elengedését.

Bertával egy helyi ügyvéd kíséretében érkeztek a találkozóra. A közjegyző áttekintette az ingatlant és a javaslatokat. A megbeszélés délig folytatódott.

Berta ismét megemlítette a család nélküli lányt, a fiatal özvegyembert és a pletykákat.

Mateo letette az asztalra a szerződést.

– A származásom nem érv arra, hogy elvegyem a házamat.

Az ügyvéd szétválasztotta a kérdéseket: Bertának joga volt eldönteni a földterület rá eső részét; a gyerekek lakóhelyének eldöntése más eljárást igényelt. Mateónak hivatalossá kellett tennie a gyámjuk státuszát.

Alma szót kért.

– A nagybátyámnál szeretnénk maradni.

Berta megpróbálta elmagyarázni a háza előnyeit. A kislány megszorította Iker kezét.

„Már így is túl sok embert veszítettünk el itt. Van egy dokumentum a tanyán, ami kimondja, hogy egy verekedés nem hagy minket család nélkül.”

Iker hozzátette, hogy Canelo is ott volt.

Nem oldották meg a tulajdonjog kérdését ezekkel a szavakkal. Viszont abbahagyták a gyerekekről való vitát, mintha azok elmozdítható bútorok lennének.

A földet az egyes részek értékének megfelelően osztották fel. Mateo megtartotta a házat, a sajtüzemet és egy kisebb legelőterületet. Berta eladta a saját részét egy szomszédjának. A tárgyalások után Mateo megállapodott abban, hogy a föld egy részét fokozatosan, 20 év alatt, törlesztőrészletekkel visszaszerzi.

Adósságokkal és befejezetlen munkákkal távozott, de egy lehetőséggel is.

Jogi tanácsadóval kérték a gyermekek gyámságának hivatalossá tételét, és rendelkezéseket a védelmükre Mateo távolléte esetén. Fabiola beleegyezett, hogy megbízott személyként jelöljék ki, aki hajlandó gondoskodni róluk, a megfelelő hatóságok felülvizsgálatának függvényében.

– Nem azt kérem, hogy helyettesítsd az anyjukat – mondta Mateo. – Azt kérdezem, hogy akarsz-e segíteni nekünk, hogy soha többé ne legyenek egyedül.

Miután kérdéseket tett fel, beleegyezett. Többé nem írta alá, mert félt, hogy elveszíti az ágyát.

Időbe telt, mire megváltozott közöttük a vonzalom. Mateo még mindig gyászolta Lucíát, Fabiola pedig attól félt, hogy a hálát összetéveszti a szerelemmel. Hónapokig beszélgettek a folyosón, miután lefektették a gyerekeket, mindig külön székeken ülve.

Amikor először akarta megfogni a kezét, megkérdezte. Fabiola azt mondta, hogy még nem. Másnap megkapta a fizetését, kiment a szabadságára, és a szokásos módon helyet foglalt az asztalnál. A helyzet nem romlott a visszautasítás miatt.

Ez lehetővé tette számára, hogy később odamenjen hozzá. Egyik este arrébb húzta a széket, és Mateo kezére tette a kezét. A férfi várt, és nem változtatta ezt a gesztust olyan ígéretté, amit még nem tettek meg.

Az érlelt sajt majdnem egy évbe telt, mire a várt módon elkészült. Voltak hiányzó darabok, viták, és napok, amikor Mateo legszívesebben feladta volna a próbákat. Fabiola megvédte a számításait, Don Aurelio pedig kijavította a polcokat.

A 3. évben a városban árultak. Az 5. évben Fabiola írásbeli megállapodás révén a sajtüzem partnere lett.

Előtte, egy vasárnap reggel, elővette a batyut az ágy alól. Betette a ruhákat a komódba, összehajtotta az üres terítőt, és becsukta a fiókot.

Egy éven és hét hónapon át folytatta a készítését, még azután is, hogy visszatért a boltból. Néha átnézte egy-egy vita után, miközben hallgatta, ahogy a többiek vacsoráznak. A különbség az volt, hogy most kimehetett a szobájából, elmondhatta, hogy megbántódott, és találhatott olyan embereket, akik hajlandóak maradtak beszélgetni.

Aztán elment reggelizni.

Mateo és ő két évvel a föld felosztása után házasodtak össze. Alma új ruhát viselt, Iker pedig a zsebében tartotta a babakocsiját. Canelo az asztal alatt aludt, amíg a vendégek ettek.

Berta sosem békült ki teljesen az unokaöccsével. Karácsonykor képeslapokat küldött, és a gyerekek jegyeiről érdeklődött. Amikor Alma betöltötte a 15. életévét, ajándékkal érkezett a ranchra, és az étkezésre is ott maradt.

Megkóstolta a sajtot, gratulált Fabiolának, és szó nélkül a konyhai papírtörlőre pillantott. Mielőtt elment, figyelte, ahogy unokaöccse leszedi az asztalt, miközben Iker Don Aurelionak segít. Az élet, amit lehetetlennek tartott, ott folytatódott, fáradságos, tökéletlen és megosztott.