„Az orvosom írásban el fogja magyarázni, miért volt ott. Panaszt fogok tenni a nyomdász ellen. De nem ígérhetem, hogy az emberek jobban fogják hallani az igazságot.”

Anna felemelte a fejét.

– Nem tettem semmi rosszat.

-Tudom.

Mély lélegzetet vett.

– Meg akarom kérni a kezét.

Felállt.

– Nincs szükségem arra, hogy hírnevet szerezz nekem.

„Nem áll szándékomban kivásárolni. Visszautasíthatod. Továbbra is fizetem a munkádat, és segítek tisztességes szállást találni, ha szeretnéd.”

Ez arra késztette, hogy meghallgassa őt.

Lorenzo követelések nélküli házasságot, külön szobákat és saját pénzt ajánlott. Bevallotta, hogy nem tudja, hogyan kell szerető férjnek lenni. Azt is elismerte, hogy hallania kell, mit akar mondani neki Stepan.

Anna időt kért.

Azon az estén a vendégek gúnyolódásán gondolt, de a herceg türelmén is az ágy mellett. Nem ismerte őt túl jól. Azonban látta, hogyan gondoskodik egy beteg külföldiről, amikor senki sem figyeli.

Másnap elment megkeresni.

– Két feltétellel elfogadom. Soha többé senki nem fogja megtiltani, hogy oroszul beszéljek. És amikor Sztyepan elég idős lesz ahhoz, hogy utazzon, elvisszük abba a tengerparti házba, amelyről a bátyja mesélt neki.

Lorenzo elsápadt.

A Gabriellel való vita óta nem tért vissza arra a házra.

– A kapitány megígértette vele, hogy megnézi az ablakait – tette hozzá Ana.

A herceg hallgatott.

– Akkor mi hárman megyünk.

Egy héttel később összeházasodtak.

Ana szürke ruhát viselt, melyet a házvezetőnő alakított át. Amikor elérkezett az ideje, hogy a herceghez menjen, habozott: sem apja, sem bátyja nem volt mellette.

Sztyepan felkelt a szoba hátuljából.

Nem értette a szertartást, de megértette, hogy a nő egyedül van.

Felajánlotta neki a karját.

Anna aznap először sírt.

Az esküvő után Matilda követelte apja üzleti ügyeiből elvesztett pénzt. Ana beleegyezett, hogy áttekinti a számlákat, és a zsebpénzének egy részéből visszafizeti az adósságot.

– De soha többé nem fogja megsérteni azt a nőt, aki felnevelt. És soha többé nem fogja azt mondani, hogy minden nap meg kell köszönnöm neki, hogy ételt ad nekem.

A nagynénje válaszolni akart. Végül lesütötte a tekintetét.

Az északi úton Sztyepan szívesebben ült a kocsis mellett. Zavarba ejtő vidámsággal énekelt szomorú dalokat.

Egyik este Lorenzo megkérte Anát, hogy tanítsa meg neki oroszul.

– Szeretném megköszönni anélkül, hogy arra kényszerítenék, hogy valaki másra nézzen, hogy megértsen.

Egyszerű szavakat gyakoroltak: ház, testvér, köszönöm, bocsánat.

A herceg folyton hibákat vétett és homlokráncolta a szemöldökét. Ana próbált nem nevetni, mígnem a herceg összekevert egy kedves kifejezést egy leves nevével.

Aztán mindketten nevettek.

Ez volt az első alkalom, hogy féktelenül látta ezt csinálni.

Amikor megérkeztek a birtokra, zárva találták az ablakokat, és a kertet benőtte a gaz. Lorenzo megállt a lépcsőn.

Sztyepan lépett be elsőként.

Rámutatott egy ajtóra a lépcső alatt, a könyvtárra és egy faragott oroszlánra, aminek hiányzott az egyik füle.

– Gabriel játék közben elrontotta – Ana fordította.

A herceg megdöbbenve nézett rá.

A katona soha nem járt ott. Ismerte a házat, mert a bátyja szavakkal újjáépítette a háború tábortüzei körül.

Lorenzo szobáról szobára követte őket.

Másnap reggel Anna kinyitotta a spalettákat. Segítséget fogadott a tetők tisztításához és javításához. A herceg megjelent ott, ahol Anna dolgozott; aztán levette a frakkját, és segített kitakarítani a kertet.

Egyik este Gabriel régi szobájában találta ülve, egy levelet tartva a kezében.

„Háborúba akartam menni” – mondta. „Épp akkor vesztettem el az apánkat. Féltem, hogy őt is elveszítem. De ahelyett, hogy ezt mondtam volna, idiótának neveztem. Azt mondtam neki, hogy ha átlépi azt az ajtót, soha többé ne írjon nekem.”

A levél remegett az ujjai között.

– Csak ezt a négy sort kaptam utána. Hónapok óta úgy olvasom őket, mintha egy este azt fogják mondani, hogy nem a gyűlölettől halt meg.

Anna leült mellé.

Amikor sírni kezdett, a nő kérdés nélkül megölelte.

Másnap Sztyepan megtalálta Anát a kertben ülve, kezében a kék zsebkendővel. A nő elmondta neki, hogy a dajkája meghalt, miután elment, anélkül, hogy elbúcsúzhatott volna tőle.

A nagynéném azt mondta, felejtsem el ezeket a szokásokat. Végül egyáltalán nem beszéltem róla. Néha úgy érzem, mintha másodszor is elhagytam volna.

A katona lassan megrázta a fejét.

– Az a nő velem volt a vihar éjszakáján. Te hoztad el az dalát.

Ana a fejkendőre hajtotta az arcát. Évekig azt hitte, hogy a múltja megőrzése engedetlenség. Most megértette, mennyit tudott adni ennek köszönhetően.

Azon a délutánon írta fel először a dadusa nevét egy jegyzetfüzet első oldalára. Alatta a dadus kézírását írta le, hogy ne kelljen kizárólag az emlékezetére hagyatkoznia.

Vasárnap Stepan bejelentette, hogy készen áll.

Régi, kefélt katonai kabátjában, csillogó gombokkal, lépett be a könyvtárba. Vigyázatban állt Lorenzo előtt.

Ana kifejezésről kifejezésre fordította.

A hadjárat során elérték a folyót. A jég beszakadt Sztyepan alatt, miközben egy lovat vezetett. Gábriel felé kúszott, nem engedelmeskedve a tisztek kiáltásainak.

Sikerült kivennie.

Aztán beleesett a vízbe.

Kimentették, de órákba telt, mire menedéket talált. Gabriel megbetegedett és három nappal később meghalt.

Sztyepan remegni kezdett.