– Itt van Miguelito. Itt van Lupita, aki itt született. Itt dolgozott a fiunk férfiként, amikor még gyerek volt. Nem fogok eltitkolózni, hogy megkönnyítsem azoknak a dolgát, akik el akarnak pusztítani minket.

– Megölhetnének minket.

„Útközben megölhetnek minket is. De ha elmegyünk, Tomás megtanulja, hogy a hatalmasok mindig győznek, ha fenyegetnek.”

Úgy döntöttek, hogy maradnak.

Azon az őszön Doña Candelaria, a bába, aki megmentette Dolorest a szülés során, tüdőgyulladást kapott. A gyógyszer 12 pesóba került. Jacintónak 17 pesója volt, amit mind magvak vásárlására tett félre.

Gondolkodás nélkül átadta őket.

– És mit fogsz ültetni? – kérdezte az idős asszony.

– A mag várhat. Te nem.

Doña Candelaria túlélte. Amikor visszanyerte az erejét, megfogta Jacinto kezét.

– Nem tudom, hogy visszakapod-e a földedet. De azt tudom, hogy az az ember, aki akkor is adakozik, amikor mindene hiányzik, nincs legyőzve.

A szavak elérték Leandrot.

Ő sem kapta meg, amit ígért. Don Eusebio adott neki egy kis összeget, majd úgy bánt vele, mint egy szolgával. A kirabolt házból Leandro minden este látta Miguelito keresztjét, és eszébe jutott, hogy halott unokaöccse megbízott benne.

Novemberben belépett a kápolnába és letérdelt Anselmo atya előtt.

– Segítettem behozni a jószágokat. Aláírtam egy hamis nyilatkozatot, és bevittem a dokumentumokat a közjegyzőhöz. Don Eusebio megígérte, hogy nekem adja a forrást.

– Azért jöttél, hogy bocsánatot kérj?

– Azért jöttem, mert már nem tudok aludni.

– Az alvás nem ugyanaz, mint a javítás.

Leandro elárulta, hogy az eredeti dokumentumok a közjegyző irodájának titkos fiókjában voltak elrejtve. Megadta a lapszámokat, dátumokat és neveket. Anselmo atya elküldte az információt Quiñones felügyelőnek.

Salvador Quiñones ezúttal nem nyújtotta be a levelet.

Hónapokig szégyenben élt az első nyomozása miatt. Szövetségi ellenőrzést kért.

Don Eusebio felfedezte az árulást, és Leandroért küldött. Kétségbeesésében Jacinto házához rohant.

– Meg fognak ölni.

Dolores megölelte Lupitát. Tomás elvette a machetét.

Jacinto a férfira nézett, aki tönkretette a családját.

– Becsukhatnám az ajtót.

-Tudom.

– Feljelenthetnélek.

– Én is tudom.

– Miért kellene megvédenem téged?

Leandro sírni kezdett.

– Mert te vagy az az ember, akivé sosem tudtam.

Jacinto nyitotta ki az ajtót.

– Menj be. De holnap mindent el kell ismételned Anselmo atya előtt, majd a hatóságok előtt. Az önvédelem nem jelenti azt, hogy el kell rejtened a bűnödet.

1940 februárjában két szövetségi tisztviselő házkutatást végzett a közjegyzői irodában. Megváltoztatott pecséteket, hamisított aláírásokat, a földtulajdonostól származó kifizetéseket és Jacinto eredeti címét találták a könyvelési könyvek között elrejtve.

Robles bírót felfüggesztették. Baeza közjegyzőt letartóztatták. A parancsnok elvesztette pozícióját.

Don Eusebio ügyvédeket fogadott, nyomást gyakorolt ​​a tisztviselőkre, és pénzt ajánlott Leandrónak az eltűnéséért.

Leandro mindenesetre kijelentette.

A meghallgatást márciusban Guadalajarában tartották. Jacinto Anselmo atya kíséretében utazott. Dolores nem tudott részt venni, de mielőtt elindult, adott neki egy hímzett zsebkendőt.

– Mire újra szabad emberként lélegezhetek.

A bíróság hatályon kívül helyezte a lopás miatti ítéletet, elismerte a hamisítást, és visszaállította földtulajdonát. Mivel az eredeti földterületet öntözési projektbe beépítették, Jacinto 5 hektár termékeny földet kapott ugyanazon az ejidón belül, az eladott állatállományért járó kártérítésen felül.

Az ítélet hallatán nem ünnepelt. Lehunyta a szemét, és Miguelitóra gondolt, Doloresre, aki egyedül szült, Tomásra, aki a kukoricatáblát védte, és Lupitára, aki az ujját fogta azon a napon, amikor szabadult a börtönből.

Anselmo atya megérintette a vállát.

– Te nyertél.

–Nem egyedül nyertem. Voltak, akik nem sokáig próbálkoztak, de végül úgy döntöttek, hogy abbahagyják a félelmet.

Áprilisban Jacinto visszatért Los Arrayanesbe.

Az egész város várta. Doña Soledad sírt, amikor meglátta. Don Hilario kölcsönadta neki az ökreit az első ültetéshez. Doña Candelaria egy rongybabát helyezett Lupita karjába.

Leandro másnap megérkezett.

– Nem azért vagyok itt, hogy földet vagy helyet kérjek tőled. Csak azt szeretném tudni, hogy tudsz-e valaha is segíteni.

Jacinto sokáig hallgatott.

Végül ő is kinyújtotta a sajátját.

–Ma kezet foghatok veled. A bizalom sokkal tovább fog tartani.

– Addig várok, ameddig szükséges.

– Ne várj. Dolgozz meg, hogy kiérdemeld.

Leandro egy közeli városba költözött, és ácsként kezdte az életét. Évekig keresete egy részét Doloresnek adta, hogy kárpótolja őt azért, amit segített ellopni. Soha többé nem igazolta árulását.

Don Eusebio elvesztette befolyását, amikor további illegális kisajátítások kerültek napvilágra. Örökösei végül a vagyon nagy részét eladták, hogy kifizessék adósságaikat és jóvátételt fizessenek.

Jacinto 1940 májusában ültette el 5 hektárját.

Az első termés bőséges volt.

Tomás visszatért az iskolába, és évekkel később vidéki tanár lett. Lupita a földeken rohangálva nőtt fel, Dolores erős jellemével és apja csendes türelmével.

Az új földek szélén Jacinto egy mesquite fát ültetett, amelyet Miguelito pihenőhelyéről hozott.

1941 egyik délutánján Anselmo atya a fát nézegetve találta.

– Érdemes volt nem bosszút állni?

Jacinto figyelte, ahogy Tomás a veranda alatt tanul, Lupitát csirkék kergetik, Dolorest pedig éneklés közben készíti a tortillákat.

– Megérte, hogy ne váljak olyanná, mint ők.

– Megbocsátottál Leandronak?

– Minden alkalommal megbocsátok neki, amikor eszembe jut, mit tett, és úgy döntök, hogy nem élek az emlékekben. Vannak napok, amikor nehezebb, mint mások.