A sugár éppen csak annyira mozdult el. Mateo kiszabadította a karját, de a mennyezet nyikorgott felettünk. Talpra segítettem, és előrementünk, amíg egy tűzörvény el nem torlaszolta a főkijáratot.

Emlékeztem az öntözőcsatornára.

A ranchon volt elektromos szivattyú, de egy kézi zsilip is, ami elterelte a vizet a vésztározóból. Két héttel korábban ellenőriztük. Ha sikerülne kinyitnom, a víz elárasztaná az istálló kerületét, és megállítaná az előrenyomulást a takarmánytároló területek felé.

Kivettem Mateót egy oldalsó ablakon keresztül.

– Menj Santiagóval.

– Nem foglak elhagyni téged.

„Ha a tűz eléri a szénabálákat, elveszítjük az egész ranchot. Ki kell nyitnom a kaput.”

Rohantam a csatornához. A hajtókar jéggel volt borítva, és valaki új láncot fűzött át a fogaskerekeken. Nem véletlenül: a felelősök alaposan áttanulmányozták a rendszert.

A láncra csapódtam a lapáttal. Egyszer. Kétszer. Harmadszorra eltört a nyél.

Motorzúgást hallottam. Rogelio egy másik teherautóval érkezett, kiszállt, és fegyverrel a kezében felém sétált.

– Maradj távol a kaputól.

Már nem mosolygott. A ruhája száraz volt, túl tiszta ahhoz képest, aki állítólag most szerzett tudomást a tűzről.

„Megvetted az adósságot” – mondtam neki. „És a romlott ételt is.”

– Nem tudod, kivel szórakozol.

– Elég annyi, hogy dokumentumokat küldjünk egy ügyvédnek, az ügyészségnek és a biztosítótársaságnak. Ha valami történik velünk, azok nem fognak eltűnni veled.

Nem próbáltam rávenni a vallomására. Csak folytatnom kellett a beszélgetést, amíg nem találok módot a lánc eltörésére.

Rogelio felemelte a fegyvert.

– Mateónak el kellett volna fogadnia az ajánlatomat.

– Az ajánlatod még a kút értékének felét sem fedezte.

Arckifejezése megerősítette, hogy megértettük az okot. Mögötte megjelent Bruno, sántítva, kormos arccal.

„Emberek jönnek az úton” – figyelmeztette. „A külföldi üzenetet küldött.”

Rogelio elfordította a fejét. Megragadtam az alkalmat, hogy a lapát törött hegyét a láncszemek közé illesszem, és mindkét kezemmel elcsavarjam. A lánc megadta magát, de a hajtókar továbbra is beragadt.

Belekapaszkodtam. Nem mozdult.

A tűz elérte a falat, ahol az ételt tároltuk. Éreztem, hogy a tenyeremen ég a kesztyűm alatt. Újra meghúztam, amíg egy éles reccsenést nem hallottam.

A kapu kinyílt.

A víz átfolyt a csatornán, túlfolyt az árkokon, és körülvette a pajtát. Nem oltotta el teljesen a tüzet, de eláztatta a talajt, és megállította a lángokat, mielőtt azok elérték volna a szénabálákat és a dízeltartályt.

Rogelio ismét rám mutatott.

Mateo mozdulatlan karral jelent meg mögöttem.

– Engedd le a fegyvert.

– Ez a föld már az enyém – felelte Rogelio.

-Még nem.

– kiáltotta Santiago az udvarról. Rogelio a hangja felé fordította a fegyvert, Mateo pedig rám vetette magát, hogy megvédjen. Ekkor érkeztek meg az első szomszédok teherautói. Fényszóróik megvilágították a pisztolyt szorongató Rogeliót.

Senki sem lőtt. Don Ernesto, a legközelebbi farmer, felhívta a városi rendőrséget, hogy óvatosan közeledjenek. Három másik férfi elállta az utat anélkül, hogy a fegyver közelébe ment volna.

Rogelio rájött, hogy túl sok tanúja van. Ledobta a fegyvert a földre, de Bruno a lekapcsolt lámpákkal a teherautó felé rohant. Az egy kerítésnek csapódott, és beragadt a sárba.

A rendőrség percekkel később érkezett meg. Rogeliót letartóztatták fenyegetésért és azért, mert az incidens során fegyvert viselt. Ez nem jelentette azt, hogy még aznap este szabotázsért elítélték. Az ügyészség biztosította a helyszínt, a látható kannákat és mindkét járművet. Később engedélyt kaptak Bruno teherautójának átkutatására.

Bent kötélrostunk nyomaival teli vágógépeket, szénhidrogénbe áztatott kesztyűket, valamint négy, a Norte Ganadero del Desierto részére kiállított hordóról szóló számlát találtak. A későbbi szakértői elemzés szerint a tétel megegyezett a tartályban kimutatott szennyező anyaggal.

A tűzoltók és a polgári védelem hajnalig dolgoztak. A tető egy részét és két karámot is elvesztettünk. Három tehén könnyebb égési sérüléseket szenvedett, de egyik sem pusztult el. Luna sértetlen maradt. Santiagót füstmérgezés miatt kórházba szállították. Mateónak eltört a karja és két bordája. Én a kezemen égtem, a lábamon pedig 14 öltéssel sérültem meg.

Amikor felébredtem a kórházban, Santiago egy széken aludt az ágyam mellett.

– Megmondtam, hogy ne menj vissza az istállóba – motyogtam.

Kinyitotta a szemét.

–Nem mentem vissza. Gondoskodtam Lunáról és megvártam apámat.

– Akkor pontosan a helyes dolgot tetted.

Mateo mozdulatlanul lépett be.

– Azt is mondta, hogy addig nem mozdul, amíg nem látja, hogy felébredsz.

Santiago odalépett hozzám, és gyengéden megölelt.

– Azt hittem, úgy fogsz meghalni, mint az anyám.

Éreztem, hogy összeszorul a torkom.

– Nem ígérhetem, hogy soha nem fogsz félni. De azt megígérhetem, hogy soha nem hagylak el vészhelyzetben.

Mateo elnézett, hogy elrejtse a könnyeit.

A tűz nem oldotta meg a pénzügyi problémáinkat. A jelzáloghitel-folyamat még folyamatban volt, és a ranch javításra szorult. A panasz és a szakértői jelentések alapján azonban ügyvédünk ideiglenes fizetési haladékot kérhetett, amíg kivizsgálják, hogy Rogelio szándékosan okozta-e a fizetésképtelenséget.

Bruno úgy döntött, hogy ügyvédje kíséretében tanúskodik. Nem vált hirtelen jó emberré. Egyszerűen megértette, hogy Rogelio mindenért őt akarja hibáztatni. Üzeneteket adott át, amelyekben utasítást kapott a takarmány megváltoztatására, a raktár szennyezésére és a „tél végére tűzzel”. Nyilatkozatai alátámasztották a számlákat, a helyszíneket és a banki tranzakciókat; nem ezek voltak az egyetlen bizonyítékok.