Fáztam, pedig volt fűtés a helyiségben.

– Ki kérte a kinevezést?

– Fuentes úr irodája. De személyesen kell megjelennie, igazolvánnyal. Meghatalmazott útján nem teheti meg.

Ez volt az oka.

Mauriciónak volt egy általános meghatalmazásuk, amit a temetés után írtam alá, de ez nem volt elegendő ehhez a cselekményhez.

Megkértem őket, hogy küldjék el nekem a jelentkezési lap és a tervezet másolatát. A titkárnő beleegyezett, miután válaszoltam a személyazonosságommal kapcsolatos kérdésekre.

Aztán felhívtam Elena Sadát, egy ügyvédnőt, aki évekkel korábban Adriánnal dolgozott együtt. Nem tudtam, hogy megbízhatok-e benne, ezért nem mondtam meg neki, hol vagyok.

– Két dolgot kell ellenőrizned: az általam aláírt meghatalmazást és Adrian utódlását.

– Valeria, Mauricio szerint eltűntél és érzelmileg labilis vagy.

– Hiszel neki?

Elena hallgatott.

– Nem. De benyújtott egy írásos nyilatkozatot, amelyben azt mondta, hogy attól tart, hogy valaki manipulál téged.

Száraz nevetést hallattam.

– Milyen kényelmes.

Elküldtem neki a közjegyző e-mailjét.

Egy óra múlva visszahívott.

– Ne írj alá semmit. Adrián a részvényeinek negyvennyolc százalékát és egy apodacai ipari raktárhoz fűződő jogait hagyta rád. A terv szerint mindent négymillió pesóért adnál át.

Ismertem azt a borászatot. Már csak a föld is többszörösét érte.

– Mennyit ér a részvényem?

– Szükségem van egy értékbecslésre, de sokkal többre. És van valami, ami még rosszabb. Találtam olyan céges tranzakciókat, amelyeket az általad aláírt meghatalmazással kötöttek: két átutalás egy MGF Consultores nevű cégnek.

Mauricio Gabriel Fuentes kezdőbetűi.

Kértem a hagyatéki aktákban található bankszámlakivonatokat. Elena megígérte, hogy elküldi nekem.

Amikor kiléptem az internetközpontból, Mateo a teherautónak támaszkodott.

Nem kérdezett semmit, amíg mindent el nem mondtam neki.

– Szóval nem akar visszahódítani téged.

– Azt akarja, hogy olcsón írjak alá valamit, amit nem tud megtartani.

– És ha elutasítod…

– Már tudom, mit csinál, ha visszautasítom.

Mateo összeszorította az állkapcsát, de én hoztam meg a döntést.

– Vissza akarom vonni ezt a hatalmat.

Elena elmagyarázta, hogy intézhetem közjegyző előtt, és hivatalosan is értesíthetem Mauriciót és a bankokat. A legközelebbi közjegyzői iroda, amellyel egyeztethetek, Cuauhtémocban van. Megbeszéltük, hogy a következő héten megyünk.

Nem sikerült titokban megcsinálnunk.

Ahogy kiléptem egy cipőboltból, egy hangot hallottam magam mögött.

– Cárdenas asszony.

Mozdulatlanul maradtam.

Egy fekete zakós férfi tartott egy fényképet rólam. Nem Mauricio volt. Körülbelül negyvenéves lehetett, a cipője túl tiszta volt a hóhoz, a hóna alatt pedig egy mappa lógott.

Mateo odalépett hozzám.

-Ki maga?

– Magánnyomozó. A családja aggódik.

– A családom pontosan tudja, miért mentem el – válaszoltam.

A férfi átnyújtott nekem egy névjegykártyát.

– Mr. Fuentes csak beszélni akar. Azt mondja, félreértés történt.

Nem fogadtam el a kártyát.

– Mondd meg neki, hogy minden kommunikáció az ügyvédemen keresztül fog történni.

Az arckifejezése alig változott.

– Azt is mondja, hogy olyan dokumentumokat és pénzt vittél el, amelyek nem a tiéid.

Ekkor értettem meg a terv második részét: ha nem tud önként odavinni, Mauricio vádirattá fogja változtatni a szökésemet.

A nyomozó elment, de Elena délután küldött nekem valamit, ami mindent a helyére tett.

A bankszámlakivonatok között szerepelt egy 2,8 millió peso átutalás is, amelyet Adrián halála után három nappal az MGF Consultores részére küldtek.

És a mozgással együtt megjelent egy digitális engedély is, amelyet az én hatalmammal állítottak ki.

Azon a napon kórházba kerültem pánikroham miatt.

Semmire sem voltam felhatalmazva.

Elena hozzáadott egy újabb fájlt: egy üzenetet, amit Mauricio küldött egy könyvelőnek.

„Ha aláírja az átutalást, akkor mindent lezárunk, és senki sem vizsgálja felül a korábbi tranzakciókat.”

Már nem kellett találgatnom, mit akar eltitkolni.

Bizonyítanom kellett, mielőtt megvádolt volna.

Azon az éjszakán, ahogy felfelé kapaszkodtunk a kunyhóba, fényeket láttunk magunk mögött az ösvényen.

Nem tartoztak egyik szomszédhoz sem.

Ugyanaz a fekete terepjáró, amely a nyomozóé volt, követett minket.

És ezúttal nem állt meg, amikor a hegy felé fordultunk.

Már tudtam, mire képes Mauricio; a kérdés az volt, hogy lesz-e bátorsága szembeszállni velem, amikor felfedezi, hogy nekem is vannak bizonyítékaim, és ez a 3. részben kezdődik.

3. RÉSZ
A fekete furgon majdnem húsz percig követett minket.

Mateo lelassított, amikor elérte a faházhoz vezető lehajtót.

– Ha akarod, lemegyek és beszélek vele.

-Nem.

Olyan gyorsan mondtam, hogy még én is meglepődtem.

– Egész eddigi életemben egy férfi beszélt helyettem. Ha értem jön, válaszolok.

A teherautó úgy harminc méterre megállt. Cenizo kiszállt a platóról, és a lábam mellé állt, a háta megfeszült.

A nyomozó látható kézzel távozott.

– Nem azért vagyok itt, hogy bajt okozzak.

– Akkor semmi oka nem volt arra, hogy kövessen minket.

Elővettem a mobilomat, és anélkül, hogy elrejtettem volna, magam elé tartottam.

–Felvételt készítek. Mondd el, amit akarsz, és menj el.

A férfi Mateóra nézett, majd Cenizóra.

– Mr. Fuentes el akar kerülni egy botrányt. Arra kért, hogy adjam át neki ezt.

Egy borítékot hagyott a teherautó motorháztetején.

Benne egy idézés volt egy monterreyi ügyvédi irodától. Százhúszezer peso sikkasztásával vádoltak, és követelték, hogy jelenjek meg „pénzügyi szabálytalanságok tisztázása érdekében”.

– Azt is megkért, hogy mondjam meg neki, hogy a dolgokat még mindig meg lehet oldani családilag.