Napokkal később felbérelte Renatát, egy neves sminkest, aki Mexikóvárosban dolgozott menyasszonyokkal.

Együtt elegáns stílust alkottak: félig felhúzott frizura, amelyben megőrizték fürtjeiket, kifinomult, természetes tónusú smink, hangsúlyos ajkak és gyöngyházfényű manikűr.

Amikor Valeria a tükörbe nézett, elmosolyodott.

Még mindig úgy nézett ki, mint régen.

Egyszerűen csak önmaga elegánsabb változatának tűnt.

Elment a szertartás főpróbájára, bízva benne, hogy Mauricio meglepődik majd.

És sikerült neki.

De nem úgy, ahogy vártam.

Ránézett, és az arca megváltozott.

-Mi a fenét csináltál magaddal?

Valeria halkan felnevetett, azt hitte, viccel.

–Amit kértél. Sminket, frizurát…

– Megőrültél?

A szervezőcsapatból többen is megfordultak.

– Mauricio, halkítsd le a hangod.

– Azért tetted, hogy gúnyt űzz belőlem!

– Felbéreltem egy sminkest, mert azt mondtad, hogy kiegyensúlyozottabbnak szeretnél látszani.

Mauricio az arcára mutatott.

– Azt kértem, hogy öltözz ki csinosabban, ne úgy nézz ki, mint egy senki.

Valéria szóhoz sem jutott.

Aztán mindenki előtt kimondott egy mondatot, amitől végre összetört benne valami:

„Ezzel az arccal úgy nézel ki, mint azok a nők, akiket az éjszaka közepén szedsz fel egy bárban. Bár mindazok után, amiket Olaszországban tettél, talán nem kellene meglepődnöm.”

Az egész szoba elcsendesedett.

És Mauricio még mindig nem fejezte be.

3. RÉSZ

Valeria érezte, hogy kiürül a levegő a tüdejéből.

Nem azért, mert elhittem, amit Mauricio az előbb mondott.

De mivel megértette, hogy ezek a szavak nem hirtelen felindulásból hangzottak el.

Régóta benne voltak.

„Mi köze Olaszországnak a sminkemhez?” – kérdezte lassan.

Mauricio keserűen felnevetett.

– Ne játszd a hülyét.

– Nem. Magyarázd el nekem. Mivel úgy döntöttél, hogy mindenki előtt beszélsz az életemről, fejezd be.

Az esküvőszervező úgy tett, mintha virágokat nézegetne. Két pincér mozdulatlanul állt egy asztal mellett. Renata, a sminkes, abbahagyta az ecsetjei elpakolását.

Mauricio túl dühösnek tűnt ahhoz, hogy felfogja, milyen jelenetet teremt.

„Egyedül mentél Európába, megismerkedtél egy sráccal, és szinte azonnal férjhez mentél. Csak ennyit tudok. Hogy várhatod el tőlem, hogy ne higgyek más férfiaknak is?”

Valéria hitetlenkedve nézett rá.

– Öt év együttlét után arra célzol, hogy könnyelmű nő vagyok, mert előbb férjhez mentem, mint hogy újra találkoztunk volna?

– Azt mondom, hogy talán sosem ismertelek annyira, mint gondoltam.

– Már az első hetünk óta tudtál a házasságomról.

– Igen, de most már kezdenek bizonyos dolgok értelmet nyerni.

Valeria különös nyugalmat érzett.

Néhány perccel azelőtt még azzal aggodalommal érkezett, hogy örömet szerezzen neki.

Most úgy nézett rá, mintha idegen lenne.

– Milyen dolgokat?

Mauricio ismét a sminkjére mutatott.

–Ez. A figyelemre való igényed.

Renata nem tudott tovább hallgatni.

– Elnézést, de ez a smink teljesen normális egy menyasszonynál.

Mauricio felé fordult.

– Senki sem kérdezett meg téged.

Valéria felemelte a kezét.

– Nem, Mauricio. Hagyd békén. Csak azt tette, amit kértem tőle.

– Nos, akkor mondd meg neki, hogy vegyen el tőled mindent.

-Nem.

Ez az egyetlen szó megbénította.

– Hogy érted azt, hogy nem?

– Nem fogok levenni semmit.

– Akkor nem értem, miért kérdezted a véleményemet.

– Nem a véleményedet kérdeztem. Azért jöttem, mert azt hittem, a tetszésednek akarok megfelelni.

Mauricio kinyitotta a száját, de Valeria folytatta:

–Öt évig tetszett a hajam. Aztán már nem tetszett. Öt évig soha nem volt problémád a ruháimmal. Hirtelen nőietlen lettem. Soha nem kértél, hogy sminkeljek. És most kiderült, hogy a természetes arcom zavarba hoz téged.

-Megint túlzásba esel.

– Még nem fejeztem be.

Valéria mély levegőt vett.

„Amikor sminkelek, az is helytelen. Ha nem sminkelek, akkor rendetlen vagyok. Ha mégis, akkor úgy nézel ki, mint egy ribanc. Ha farmert hordok, akkor nőietlen vagyok. Ha valami feltűnőbbet viselek, biztosan azt fogod mondani, hogy férfiakat próbálok provokálni. Pontosan mit akarsz?”

Mauricio hallgatott.

Valéria már tudta a választ.

És most először láttam őt teljes tisztán.

Mauricio nem akart egy meghatározott öltözködési stílust.

Azt akartam, hogy jogom legyen dönteni.

– Anyádnak igaza volt valamiben – mondta Valeria.

Összeráncolta a homlokát.

– Mi köze ehhez anyámnak?

-Sok.

Mauricio arca megváltozott.

– Ne keverd bele őt ebbe.

– Hetekkel ezelőtt tetted oda.

— Miről beszélsz?

Valeria emlékezett arra az estére Elena házában.

–Kihallgattam a beszélgetésüket a születésnapjuk után.

Mauricio elsápadt.

– Kémkedtél utánunk?

„Éppen anyád mosogatását mostam, miközben te pár lépésnyire rólam beszéltél. Nem kellett volna az asztal alá bújnom, hogy halljalak.”

Elfordította a tekintetét.

– Szóval kihallgattál egy magánbeszélgetést, amit kiragadtál a szövegkörnyezetből.

Valéria majdnem elmosolyodott.

Mindig volt valami magyarázat.

Mindig félreértelmezett dolgokat.

Mindig is túlérzékeny volt.

– Hallottam, hogy anyád vonzótlan nőnek nevezett. Hallottam, ahogy azt mondja, hogy bármelyik másik nő túlszárnyalhatna az esküvőn. Hallottam, ahogy biztosított téged arról, hogy egy nap hűtlen leszel hozzám, mert nem leszek elég vonzó ahhoz, hogy lekössem a figyelmedet.

Mauricio gyorsan válaszolt:

– Az anyukám egy másik generációhoz tartozik.

– Azt is hallottam, amikor azt mondtad, hogy már beszéltél velem az ő kérésére.

Néma maradt.

Ez volt minden.

A parkban zajló beszélgetés.

A kritikák.

Az állítólagos tanács.

Azért kezdték, mert Elena elküldte a fiát, hogy helyreigazítsa a leendő feleségét.