Az első oldalon ezt írta:
„Előbb olvasd el Efraín jegyzetfüzetét. Ezt fűztem hozzá. Ne szégyellj kérdéseket feltenni, és ne gondold, hogy a segítségkérés csökkenti a munkád értékét.”
Azon az éjszakán a háza előtt ült. A macska bent aludt. A piros kulcs a pad felett lógott, a kilincsen még látszott a horpadás.
Mögötte a malom nyikorgott, ahogy megtöltötte a víztározót.
Ximena emlékezett a parkolóra, a kikapcsolni készülő képernyőre, és arra a félelemre, hogy sehova sem tartozik.
Most már számlákat kellett fizetnie, munkát kellett végeznie, és problémákat kellett elszenvednie. Volt azonban tartaléka is, felhívhatta az embereket, és egy kulcsa, amivel kinyithatta a saját ajtaját.
Bement, belülről bezárta az ajtót, és a jegyzetfüzetét Efraín jegyzetfüzete mellett hagyta.
Lefekvés előtt megigazította Teresa fényképét.
– Most már itthon vagyunk, anya.
