Azon az estén ismét átnézték a papírokat, és találtak egy Fausto által aláírt elismervényt. Ez bizonyította, hogy néhány nappal azután, hogy meggyőzte Estebant, hogy igényelje a kölcsönt, pénzt kapott Roldántól.

Ez még nem bizonyította az összeesküvést, de mindent megváltoztatott.

Tomás Arriaga felszólalást nyújtott be az embargó ellen.

Roldán válaszul nyomást gyakorolt ​​a kereskedőkre, hogy hagyják abba a hitelre történő értékesítést a tanyán.

Los Encinos 3 hétig úgy élte túl, hogy minden egyes érmét megszámolt.

Mateo eladta két saját lovát.

Mariana átnyújtotta a nagynénjéé kis ezüstbrosst.

-Nem.

Mateo visszaadta.

– Az a bross a tiéd.

– És ez a tanya adott nekem egy helyet, amikor nem volt.

– Nem azért hoztalak ide, hogy kifizesd a bátyám adósságait.

Mariana az ujjai között tartotta a brosst.

– Talán a bátyád miatt már nem vagyok itt.

Mateo mozdulatlan maradt.

Ő is.

De egyikük sem fejezte be a beszélgetést.

A tárgyalás napján Roldán magabiztosan érkezett.

Faust leült mögé.

Mateo ügyvédje bemutatta a számlákat, a módosított számításokat és a megosztott földterületre vonatkozó jogellenes ígéretet.

Aztán Mariana átadta az utolsó dokumentumot.

Egy Esteban könyveiben talált bankszámlakivonat szerint a kölcsön 2800 pesója soha nem érkezett meg a ranchra.

Egyenesen Fausto Robleshez szállították őket.

A bíró felnézett.

– Don Fausto, ezt el kell magyaráznod.

Faust felállt.

És mielőtt megszólalhatott volna, Roldán rámutatott.

„Ő volt az. Azt mondta, Esteban kétségbeesett. Arra kért, hogy duzzasszam fel az adósságot, hogy rákényszerítsem őket az eladásra.”

Mateo a nagybátyjára meredt.

De Faust egy még rosszabb mondattal válaszolt.

– Esteban tudta.

Mariana érezte, hogy Mateo lélegzete elakad.

Faust előhúzott egy összehajtott kártyát.

– A bátyád elfogadta az üzletet. Azt tervezte, hogy eladja Los Encinost, mielőtt az a nő megérkezik, és elmegy a pénzzel.

3. RÉSZ
Máté merev kézzel kapta meg a levelet.

Azonnal felismerte Esteban aláírását.

Mariana azonosította annak a tucatnyi levélnek a kézírását is, amelyeket hónapokig olvasott Pueblában.

A bíró csendet kért.

A levél kilenc nappal azelőtt kelt, hogy Esteban megbetegedett. Ebben Esteban elmagyarázta Faustónak, hogy a tanya nagy részét Roldánnak tervezi eladni, kifizetni legsürgetőbb adósságait, és miután feleségül veszi Marianát, a városba költözni.

Nem akart semmit sem mondani a menyasszonyának.

Azt sem terveztem, hogy értesítem Mateót, amíg a szerződés gyakorlatilag véglegessé nem válik.

Volt egy mondat is, ami miatt Marianát szégyellni kezdte a férfi miatt, akivel soha nem találkozhatott.

„Mariana azt hiszi, hogy egy virágzó ranchra jut. Amikor hozzám megy feleségül, már túl késő lesz megbánni.”

Mateo lehunyta a szemét.

Ez csak egy újabb adósság volt, amit ki kellett fizetni.

Ez megerősítette, hogy a bátyja mindenkit a tervei darabkáivá tett.

A bíró érvénytelennek nyilvánította Roldán számítását, és felfüggesztett minden lefoglalási kísérletet a valódi egyenleg megállapításáig. Elrendelte továbbá a Fausto részére történő átutalás és a váltó módosításainak kivizsgálását.

Roldán a szokásos mosolya nélkül hagyta el a bíróságot.

Faust megpróbált odamenni Mátéhoz.

– Figyelj rám. Esteban is részt vett.

Máté hátrébb lépett.

– Esteban halott.

-Pontosan.

– És azt hitted, hogy így befejezheted, amit elkezdtél.

Faust arca megkeményedett.

– Annak a ranchnak már évekkel ezelőtt az enyémnek kellett volna lennie.

– Nem. Te akartad, hogy a tiéd legyen. Az nem ugyanaz.

Csak ennyit mondott Máté.

Nem sikított.

Nem ütötte meg.

Csak hátat fordított neki.

Mariana megértette, hogy egy hozzá hasonló férfi számára ez határozottabb szünetet jelent, mint bármilyen harc.

A Los Encinosba vezető visszatérés során Mateo hallgatott.

Ahogy leszállt az este, megállította a lovat egy domb közelében.

A tetején István sírja volt.

– Fel kell mennem – mondta.

Marianna nem kérdezett semmit.

– Itt fogok várni rád.

-Jöjjön velem.

Együtt mentek fel.

A sír egyszerű volt. Egy fakereszt, néhány kő és szárított virágok, amiket Doña Jacinta hagyott ott napokkal korábban.

Mateo állt előtte.

– Az életem felét azzal töltöttem, hogy megoldottam a problémáidat – mormolta. – Mindig hittem abban, hogy egy napon abbahagyod a menekülést, és azzá az emberré válsz, akivé tudtam, hogy válhatsz.

Mariana néhány lépéssel lemaradt.

– Aztán meghaltál, és arra gondoltam, hogy a legrosszabb az egészben az, hogy bűntudatot érzek az utolsó veszekedésünk miatt.

Mateo mély levegőt vett.

– De most kiderült, hogy már akkor is egy újabb hazugságot készítettél elő.

Nem jött válasz, csak a szél süvített a fenyők között.

Mateo lehajtotta a fejét.

–Szerettelek, testvér. Ez nem változik. De nem fogom folyton összekeverni a szeretetedet az igazolásoddal sem.

Mariana úgy érezte, hogy ezek a szavak lezárnak valamit, ami évek óta nyitva volt.

Másnap reggel visszamentek dolgozni.

A tényleges adósságot hetekkel később 11 900 pesóban állapították meg, nem pedig 28 000-ben.

Még mindig hatalmas mennyiség volt, de már nem lehetetlen.

A tanyának 6 hete volt a fő szarvasmarha-vásárig.

Mariana átszervezte az összes kiadást.

Felfüggesztette a felesleges vásárlásokat, újratárgyalta az árakat a beszállítókkal, és felfedezte, hogy két kereskedő hajlandó volt várni, mert megbíztak Mateóban.

A munkások is maradtak.

Egyikük, Don Hilario, levette a kalapját, amikor Mateo bejelentette, hogy esetleg ideiglenesen csökkentenie kell a béreket.

– Soha nem okoztál cserben minket, főnök. Mi sem fogunk most cserbenhagyni téged.