Ahogy a teherautó elhajtott, Saul lehuppant egy padra. Beismerte, hogy hamisított egy régi aláírást a műhelyből. Miután elveszített egy szállítási szerződést, kölcsönt vett fel, és hónapok óta a keresetéből fizette a kamatokat. Jacinto orvosi költségeinek egy részét fedezte, de a saját adósságát titokban tartotta. Azt gondolta, hogy a gépek eladása mindkét problémát megoldja.
– Elmondhattad volna – felelte Jacinto.
–Valahányszor pénzről próbáltam beszélni, úgy néztél erre a helyre, mintha itt akarnálak eltemetni.
Jacinto az esztergát, a dobozokat és a prést nézte. Megértette, miért fél Saul; ő is félt, amikor bezárta a műhelyt. De fia adóssága nem jogosította fel őt arra, hogy rendelkezzen azzal, amit épített, vagy hogy meghamisítsa a nevét.
– Segítek neked rendezni a számlákat, ha elmondod az igazat – mondta. – Vidd magaddal még ma azt a papírt, és hagyd a fészert úgy, ahogy van. Mielőtt bármilyen más döntést hoznék, beszélek egy ügyvéddel.
Saul bólintott. Nem kért bocsánatot. Elment a mappával a hóna alatt, majd később visszatért a dokumentumokért, amiket Jacinto kért a klinika költségeinek áttekintéséhez.
Lucía az ajtóban maradt. Megvárta, míg Jacinto leül, majd felajánlotta, hogy elhalasztja a beszélgetésüket.
– Inkább befejezem – felelte. – Tudni akarom, hogy pontosan milyen munkát kínálsz nekem.
Előhúzott egy névjegykártyát. Jacinto elolvasta a nevét, az igazgatói beosztását és a cég nevét: Amalia Agricultural Systems. Alul a Guanajuato, Michoacán és Querétaro műhelyeinek listája szerepelt, amelyek gépeket karbantartottak.
– Az édesanyádról nevezted el.
–Ő volt az, aki elég sokáig megtartotta a földdarabot ahhoz, hogy megtudjam. Évekkel ezelőtt szerettem volna, ha látod, mit csináltunk, miután elmentünk innen.
Jacinto mindkét kezében tartotta a kártyát. Lucía elmesélte neki, hogyan kezdte egy kölcsönvett helyen, két kollégájával szivattyúkat és motorokat javítva. Eléggé megnőttek ahhoz, hogy gépeket vásároljanak és technikusokat képezzenek ki, de még mindig kaptak olyan tanoncokat, akik képesek voltak követni az utasításokat anélkül, hogy értették volna, mi történik egy motor belsejében. Ezért gondolt rá, amikor a programot készítette. Az árverés lehetőséget adott neki, hogy megtalálja.
„És a traktor?” – kérdezte Jacinto.
– Használni vettem. A technikusaim átnézik, és utána a kiképzőtéren fogják használni. Bármikor meglátogathatod.
Mióta elhagyták a karámot, most először mosolygott. Lucía azt javasolta, hogy jöjjön vissza a következő héten, találkozzon az oktatókkal és beszéljen a diákokkal. Miután megnézte a helyet, elfogadhatja vagy visszautasíthatja a pozíciót. Jacinto a névjegykártyát az ingzsebébe tette.
A következő napokban egy ügyvéddel beszélt a Saul által aláírt meghatalmazásról. Fiával áttekintette azokat a számlákat is, amelyeket eddig elkerültek, hogy együtt megnézzék. Saul adóssága nem tűnt el pusztán a beszélgetéssel, és Jacinto habozott újra rábízni a fészer kulcsait. Saul a maga részéről elhallgatott, mintha apja döntései teherként lennének hivatottak viselni. Azzal kezdték, hogy egy egyszerű dologban állapodtak meg: egyetlen dokumentum sem hagyhatja el a házat anélkül, hogy Jacinto el ne olvasta volna.
A következő héten Jacinto megérkezett Lucía celayai képzőközpontjába. A traktor az udvaron állt, a sárvédője még mindig rosszul volt lefestve. Lucía felajánlotta, hogy felújítja, de inkább úgy hagyta, ahogy van. A javítás évekig tartott, és megmutathatta a diákoknak, hogy egy darabot az elvégzett munka alapján ítélnek meg.
A fiatalemberek között volt a zöld sapkás fiú is az árverésen. Emiliano volt a neve. Megfogadta Jacinto tanácsát, ellenőrizte a gondot okozó motor vezérlését, és megtalálta a probléma okát.
– Azt akartam mondani, hogy sikerült elindítanom – mondta szinte lélegzetvisszafojtva.
Jacinto megkérdezte, hogyan jutott erre a következtetésre. Emiliano magyarázkodni kezdett, miközben a többiek köré gyűltek. Nem sokkal később Jacinto egy nyitott motor előtt állt, kérdéseket tett fel és várta a válaszokat. Egy oktató szükség szerint mozgatta az alkatrészeket. Jacinto bal kezével mutatott, és ha remegett a jobb keze, a munkapad szélére tette. Senki sem sietett befejezni helyette.
Lucía felhívta Amáliát az irodából, és a telefonja kameráján keresztül megmutatta neki a telepet. Az anyja azonnal felismerte a szerelőt, amint meghallotta a hangját. Jacinto odalépett a képernyőhöz; egy pillanatra mindketten emlékeztek arra a reggelre, amikor egy lerobbant teherautó érkezett a műhelyükbe. Amalia ismét meg akarta köszönni neki.
– Már odaadta őket, amikor learatta a termést – válaszolta.
Hónapokkal később Saul részt vett az egyik foglalkozáson. Hátul maradt, amíg az apja el nem magyarázta, hogyan lehet a motor hangja alapján felismerni a problémát. Távozóban megkérdezte, hogy segíthetne-e vasárnap megjavítani a fészer tetejét. Jacinto beleegyezett, bár tisztázta, hogy először hallania kell, mit tervez csinálni, és mennyibe fog kerülni.
Miközben a kiképzőműhely zárni készült, Lucía rajtakapta Jacintót, aki éppen a régi megrendeléseket tette egy új dobozba. Kiválasztotta Amalia példányát, és az asztalon hagyta, hogy másnap megmutassa Emilianónak. El akarta mondani neki, hogy egyes javítások csak jóval a gép leszállítása után váltak nyilvánvalóvá.
Mielőtt elindult volna, Jacinto kiment az udvarra, és pálmafáját a traktor motorháztetőjére támasztotta. Haza kellett mennie, de már megbeszélte, hogy korán hazaér a diákjaival.
