Alejandro összekulcsolta a kezét az asztal alatt.

-Sajnálom.

– Még mindig nem tudom, mit tegyek ez ügyben.

— Nem kell tenned semmit.

Ez a válasz meglepte a lányt.

Diego átnyújtott neki egy szalvétát. Mariana türelmetlenül megtörölte a szemét.

– Meg akarom találni a varrókészletet.

Együtt mentek a környékre. Érkezéskor Doña Meche ideges arccal lépett ki elé.

– Marianita, egy férfi keresett téged. Azt mondta, egy biztosítótársaságtól van, és ügye van az édesanyáddal kapcsolatban.

– Beengedted őt?

– Nem. De tudta a teljes nevedet. És megkérdezte, hogy megvannak-e még az iratai.

Alejandro inkább szégyent érzett, mint haragot. A húgát nem lepte meg Mariana létezése. Tudta, hol találja meg.

A fiatal nő ügyetlen kézzel nyitotta ki a hálószobája ajtaját.

Az ágy alatt egy faládát tartott. Bent gombok, ollók, fényképek és egy megsárgult boríték voltak.

A Beatrizről szóló közlemény kívülről volt kiírva.

Mariana gyerekkora óta ismerte, de soha nem volt oka arra, hogy valódi személlyel hozza összefüggésbe. A borítékban egy másik levél volt, állítólag Alejandro aláírásával.

16 évesen olvasta, miután meghalt a nagynénje, aki felnevelte. Azóta semmit sem akart tudni az apjáról.

Átadta neki anélkül, hogy ránézett volna.

Alejandro csak néhány sort olvasott fel.

A levélben az állt, hogy nem ismeri el a babát, Elenának el kell fogadnia Beatriz által felajánlott pénzt, és ha megpróbálja megközelíteni a férfit, a család elveszi tőle a lányát.

– Ezt nem én írtam.

Mariana átölelte a testét.

– Több kell nekem, mint a szavaid.

-Tudom.

Amióta találkozott vele, most először hitte el, hogy talán a férfi megérti, mennyit kér tőle.

Másnap Mariana beleegyezett, hogy DNS-tesztet végeztet. Alejandro felbérelt egy független ügyvédet, Patricia Salgadót, és megkérte, hogy dolgozzon Marianának, még akkor is, ha ő állja a díjakat.

A fiatal nő magával hozta a teljes varrókészletet.

Patricia lefényképezte a dokumentumokat és meghallgatta Doña Mechét. Utána azt javasolta, hogy az eredeti dokumentumokat őrizzék meg biztonságos helyen.

Alejandro a maga részéről a régi nyomozás iratait kereste.

Számlákat, bizonyíték nélküli jelentéseket és egy hamis címet talált. Minden Beatriz kezén keresztül jutott el.

Egy igazságot nem tulajdoníthatott kizárólag a húgának: abbahagyta a keresést.

Megbántódott, de büszke volt. Könnyebb volt elhinnie, hogy Elena elutasította, mint elfogadni annak lehetőségét, hogy elhagyta őt.

Azon a délutánon elmondta Marianának.

– Becsaptak, de voltak olyan kérdések is, amelyeket nem akartam feltenni.

A szobájában lévő kis asztal mögül hallotta.

– Anyukám mindig kérdezősködött felőled, amikor láza volt.

Alejandro lehajtotta a fejét.

– Nem fogok bocsánatot kérni valamiért, amit még csak most kezdünk megérteni.

Mariana nem válaszolt. Amikor azonban felállt, hogy elmenjen, felajánlott neki egy becsomagolt tortát.

Alejandro két kézzel fogadta el.

Beatriz még az eredmények elkészülte előtt megérkezett a környékre.

Világos színű öltönyt viselt és egy vastag borítékot szorongatott. Mariana felismerte egy fényképről, amit Alejandro mutatott neki.

Nem engedte be az ajtón.

„Biztosan nagyon nehéz lehetett szülők nélkül felnőni” – mondta Beatriz.

– Mit akarsz?

A nő végignézett a keskeny folyosón, a hámló festékre, a lyukas tető alatt heverő vödrökre.

– Segíts kijutni innen.

Elővett egy 500 000 pesós csekket.

Mariana ránézett. Több pénz volt, mint amennyit egész életében látott.

– Miért cserébe?

– Szóval megérted, hogy a bátyám össze van zavarodva. Elindíthatod a vállalkozásodat egy másik városban. Élj csendes életet.

– Békés életem volt, mielőtt elküldtem valakit a papírjaimért.

Beatriz arca megkeményedett.

— Te nem tudod, miről beszélsz.

Mariana elővette a telefonját.

– Felhívom az ügyvédemet. Elmagyarázhatod neki.

Beatriz megtartotta a csekket.

– Az édesanyád is makacs volt.

A fiatal nő gombócot érzett a torkában, de nem mozdult el.

– És még mindig azt hiszed, hogy egy szegény embernek el kell fogadnia bármit, amit elé tesznek.

Becsukta az ajtót.

Aztán leült a földre és sírt.

Nem azért, mert visszautasította a pénzt. Sírt, miközben elképzelte a terhes és egyedül élő anyját, aki ugyanazt a hangot hallja, és nincs kit felhívnia.

Ezúttal Marianának tényleg volt valakije.

Felhívta Diegót.

Megérkezett egy kis levessel, leült mellé, és megvárta, míg megszólalhat.

– Féltem elfogadni – vallotta be Mariana. – Egy pillanatra arra gondoltam, hogy mennyi mindent meg tudnék fizetni.

– Attól, hogy rágondolsz, nem leszel kevésbé bátor.

A fejét a vállára hajtotta.

Az összetűzés két nappal később történt Alejandro házában.

Mariana ott akart lenni. Patricia is részt vett.

Beatriz az ebédlőben találta őket, és rájött, hogy többé nem lesz képes négyszemközt beszélni a testvérével.

Az asztalon a levelek másolatai és a nyomozó jelentése hevertek.

– Csak egyszer fogom megkérdezni – mondta Alejandro. – Tudtad, hogy Elena a lányomat várja?

Beatriz az ügyvédre nézett.

– Ez családi ügy.

– Akkor itt és most válaszolhatsz előttem – mondta Mariana.

– Nem beszéltem veled.

– 22 éve ő hozza meg az életemről szóló döntéseket. Most már rám néz, amikor hozzá beszélek.

Beatriz Alejandróra nézett.

– Látod, hogy van?

Odacsúsztatta a levelet a nő felé.

— Ki írta ezt?

A nővére nem nyúlt hozzá.

– Megtettem, amit a védelmed érdekében meg kellett tennem.

Sándor mozdulatlan maradt.