– Elenától?

–Egy olyan házasságból, amely mindent lerombolott volna, amit apánk felépített.

– Az életem volt.

– A mi cégünk is az volt.

Mariana érezte, hogy valami fájdalmasan megmozdul benne. Nem volt nagy titka az anyjáról. Nem volt másik férfi, nem volt árulás, nem volt megmagyarázhatatlan ok. Volt egy gazdag asszony, aki tűrhetetlennek tartotta, hogy egy pékkel ossza meg az asztalát.

„Ezért mondta neki, hogy elviszik a gyerekét?” – kérdezte.

Beatriz felkelt.

–Nem engedhettem, hogy a terhességemet felhasználva kényszerítsen rám.

Alejandro is felállt.

-Csak úgy van.

Nem sikított. A hangja olyan furcsán csengett, hogy Beatriz hátralépett.

–Visszaadtad a gyűrűjét. Láttad, ahogy sírok érte. Évekig ültél velem karácsonykor, tudván, hogy van egy lányom.

Beatriz elnézett.

Mariana kinyitotta a varródobozt, és kivett belőle egy fényképet az édesanyjáról, aki a kórházi ágyban fekszik.

– 34 éves voltam itt.

Ott hagyta az asztalon.

–Néhány kezelésért nem tudott időben fizetni. Elhoztam neki a házi feladatát, hogy azt higgye, még mindig boldogan jár iskolába.

Beatriz összezárta a száját.

– Nem hibáztathatsz engem a betegségemért.

– Elmondom, ki volt az a nő, akit úgy döntöttél, hogy kitörölsz.

Patricia összegyűjtötte a dokumentumokat, miután Mariana végzett. Elmagyarázta, hogy áttekintik a bizonyítékokat, és megteszik a megfelelő lépéseket. Nem ígért azonnali büntetéseket vagy könnyű megoldásokat.

Alejandro megkérte a húgát, hogy távozzon. Azt is közölte vele, hogy kérni fogja a leváltását az adminisztrációból, amíg a tetteit felülvizsgálják.

„El fogod veszíteni a családodat miatta?” – kérdezte Beatriz.

Elena fényképére nézett.

– Már túl sokat vesztettem azzal, hogy hagytam, hogy te döntsd el, kik a családom.

A megerősítés pénteken érkezett.

Mariana személyesen akarta bemutatni az eredményeket, Alejandro és Diego jelenlétében.

Többször is elolvasta a jelentést. Az apaság valószínűsége nagyobb volt, mint 99,99%.

Alejandro szeme megtelt könnyel.

– Én vagyok az apád.

Mariana befogta a száját. Gyerekkora óta ezt a pillanatot képzelte el, de fantáziáiban mindig odaszaladt, hogy megölelje. Most örömöt, haragot és mérhetetlen szomorúságot érzett mindazért, amit már nem tudtak helyrehozni.

– Nem tudom, hogyan lehetek a lánya – mondta.

Alejandro leült mellé.

–Én sem tudom, hogyan legyek az apád 22 évesen. Meg kell tanulnunk.

Ekkor sírt. A férfi kitárta a karját anélkül, hogy megérintette volna, és Mariana volt az, aki közelebb lépett.

Diego diszkréten kilépett a folyosóra.

Most először egyiküknek sem kellett egyedül gyászolnia Elenát.

A kapcsolat apróságokon alapult.

Alejandro megtudta, hogy Mariana utálja a 7 óra előtti hívásokat, mert már sütöget, és nem tudja felvenni. Felfedezte, hogy amikor aggódik, állva eszik, és hogy évek óta nem ünnepelte a születésnapját.

Nehéz napok jártak rá. Egyik délután Mariana dühös lett, mert a férfi megvette az összes szükséges eszközt, amiről Mariana beszélt.

– Nem akarom, hogy minden beszélgetés ajándékkal végződjön.

Alejandro visszavitt néhány vásárolt dolgot, és mielőtt segített volna, kérdéseket tett fel.

Azt is megtanulta elfogadni valamit anélkül, hogy úgy érezné, elveszíti a függetlenségét.

Hónapokkal később apjától kapott kölcsönből, írásban is megállapodott, nyitott egy kis pékséget. Kiválasztotta a helyszínt, kiszámolta a költségeket, és nem volt hajlandó flancos nevet adni neki.

A táblán ez állt: „Elena sütője”.

Diego restaurálta a fapultot. Éjszakákon át csiszolták együtt, mígnem Mariana rajtakapta, hogy festés helyett őt nézi.

– Sosem szeretted igazán a szedret, ugye?

Mosolygott, kitárt arccal.

– Tetszett a lány, aki eladta őket.

Mariana letette az ecsetet.

– Ezt mondhattad volna előbb is.

– Nagyon elfoglalt voltál a túléléssel.

Odalépett hozzá és megcsókolta. Amikor elváltak egymástól, Diego arcán egy apró festékfolt volt, és egész éjjel nem tudta elrejteni a mosolyát.

A beiktatás előtt Mariana elvitte Alejandrót a Ciudad Guzmáni temetőbe.

Fehér virágokat helyezett a sírkő mellé, és sokáig térdelt.

– Jobban kellett volna keresnem téged – suttogta.

Mariana egy tortát tett mellé egy kis tányérra, ahogy minden évfordulón szokott.

Nem mondta neki, hogy minden rendben van. Voltak dolgok, amik soha nem lesznek rendben.

De megfogta a kezét, amikor az felállt.

A Beatriz elleni nyomozás folytatódott. Már nem ő vezette a vállalkozásokat, és Alejandro minden kapcsolatot megszakított vele. Mariana úgy döntött, hogy az életét nem függeszti fel, amíg az ítéletre vár.

A megnyitó napján Doña Meche volt az első vásárló. Diego virágot hozott. A szomszédok megtöltötték az asztalokat.

Alejandro kötényben jelent meg, és megkérdezte, hol van szükség segítségre.

Mariana seprűt adott a kezébe.

– Kezdjük a bejáratnál.

Mosolyogva engedelmeskedett.

Később, amikor zárás után kettesben maradtak, Mariana kávét szolgált fel és kiosztotta az utolsó süteményeket. Odakint elkezdett esni az eső.

Megszokásból az ajtó felé pillantott. Évekig ez a hang arra a pénzre emlékeztette, amit nem fog keresni, és arra a félelemre, hogy nem lesz hol aludnia.

Diego felkapcsolta a pult lámpáit. Alejandro odahúzott egy széket.

– Gyere, ülj le, lányom. Végeztünk.

Mariana a sütő mellett lógó édesanyja fényképére nézett.

Aztán levette a kötényét, és leült velük.

Ezúttal hagyhattam, hogy szakadjon az eső.