– A következő golyó nem fogja érinteni Jacintót.

Ferrer úgy mosolygott, ahogy Rafael házában, két nappal a temetés után, meggyőzve arról, hogy egy megriadt özvegy végül engedelmeskedni fog.

– A sógorod épp most vallotta be, hogy tolvaj és hazug. A szava semmit sem ér.

– Talán nem. De a mappa igenis aggaszt téged.

Benne volt a földmérő cég eredeti fizetési bizonylata. Jacinto zihálva magyarázta, hogy Ferrer adta neki, hogy a házkutatás után elégesse a többi bizonyítékkal együtt. A bizonylaton 300 pesót fizetett annak a gyógyszerésznek, aki Rafaelt halála éjszakáján kezelte, és egy másik 900 pesót Jacintónak, aki tanúskodott arról, hogy az elhunyt zavartsági rohamoktól szenvedett.

Amália ekkor megértette, miért romlott olyan hirtelen férje állapota. Azt is megértette, hogy Jacinto kezdettől fogva tudott a gyanúról, és hallgatott, hogy megvédje a fogadásait.

– Azt kérted, hogy bízzak rád a koporsó mellett – mondta.

Jacinto lehajtotta a fejét.

– Ferrer az utcán akarta hagyni a gyerekeimet.

– És úgy döntöttél, hogy a föld alatt hagysz.

Ferrer elvesztette a türelmét.

– Elég. Add át a nőt, a mappát és a csomagot.

A férfiak felemelték fegyvereiket. Amália az erdő nyugati szélét fürkészte. Nem látta Ezekielt, de emlékezett az utasításaira: kényszerítenie kellett őket, hogy álljanak meg a szikla alatt, és nem szabad megölnie őket, ha még vissza tudnak vonulni.

– A másolatok már úton vannak Ocampo bíróhoz – hazudta. – Ha bármi történik velem, minden név eljut a bírósághoz.

Ordaz habozott. Tudta, hogy egy szövetségi ügy ügyvédből bűnrészessé teheti. Ferrer viszont a mennyezetre mutatott.

– Lőnek.

Amalia a földre vetette magát a fekete ló elé. Az állat felágaskodott, és Ferrert a domboldalnak vágta. Ezequiel viszonozta a tüzet a fenyők közül, és újabb lövést adott le, amitől a puska kiesett a legközelebbi fegyveres kezéből. Ordaz egy szikla mögé bújt; Jacinto a szőnyeg felé kúszott.

Néhány másodpercig az ösvény megtelt szökött lovakkal, parancsokkal és puskaporral. Aztán három sípszó hallatszott nyugat felől. Ezékiel egy utolsó esélyt adott nekik a visszavonulásra.

– Ki a párkány alól! – kiáltotta Amália. – A domb mindjárt összeomlik!

Ordaz hitt neki, és lefutott a lejtőn. Jacinto egy árokba zuhant. Több férfi követte, de Ferrer azt hitte, hogy csak egy cselről van szó. Felkelt, vérzett a homloka, és elvett egy fegyvert az egyik fegyveresétől.

– Aki meghátrál, egy fillért sem kap!

Amáliára mutatott. Ezekiel meggyújtotta a kanócot.

A csattanás nem lövésnek hangzott. A párkány nyikorgott, kettéhasadt, és úgy csapódott az útra, mintha a fűrész bevágott volna egy ajtót. Amalia a mennyezetbe kapaszkodott, miközben a gerendák remegtek. Por, kő és hófelhő söpört végig Ferreren és a mellette maradt férfiakon.

Aztán rémisztő csend következett.

Ezékiel mintha teljesen beborította volna a föld.

Megsérültél?

– Nem. Te?

-Nem.

Mindketten a túlélők felé zuhantak. Ordaznak vágás volt a szeme fölött. Jacinto a vérző vállába kapaszkodott; három fegyveres menekült el a zuhanási zónából, és elejtették fegyvereiket, amikor a földcsuszamlás és Ezequiel puskája közé szorultak. Ferrer nem válaszolt a sziklák alól.

Amália felvette a mappát anélkül, hogy levette volna a szemét a sógoráról.

–Túlélni fogsz. Nem azért, mert megérdemled, hanem mert Rafael nem gyűjtött elég bizonyítékot ahhoz, hogy úgy járjunk, mint Ferrer.

Ezequiel bekötözte Jacintót. Ezután, a marhaösvényen Amalia elküldte a hírvivő fiút, hogy keresse meg Tomás parancsnokot. Öt órával később érkezett meg a segítség, egy orvossal és négy vidéki rendőrrel. Tomás biztosította a fegyvereket, felvette az első vallomásokat, és elrendelte a helyszín megörökítését. Ordaz elmesélte a déli hágónál történt lesállást, Amalia megölésére kiadott parancsot és a lövést, amely kirobbantotta az összecsapást. Nem önzetlenségből tette: kérte, hogy együttműködését hivatalosan is rögzítsék.

A nyomozás hónapokig tartott. A törvényszéki elemzés megerősítette, hogy a robbanás akkor történt, amikor a fegyveres csoport támadta a házat, és hogy Ezequiel figyelmeztetett az összeomlásra. Ocampo bíró megkapta a viaszos csomagot, a mappát és a túlélők vallomásait. A beszámolók megegyeztek a megváltoztatott okiratokkal, a vesztegetési bizonylatokkal és a hét család tanúvallomásaival. A gyógyszerészt letartóztatták, és beismerte, hogy Ferrer utasítására halálos adag laudanumot adott Rafaelnek.

Ordaz beszámolója azt is feltárta, hogy Ferrer vasúti alkalmazottakat fizetett azért, hogy lemásolják a Chihuahuába utazó nők utasnyilvántartását. Így talált rá Amaliára Durangóban, Torreónban és végül San Jerónimóban. Jacinto adta meg neki az utolsó nyomot: egy levelet, amelyet Ezequiel küldött a plébániára, amelyben az esküvő szabad időpontjáról érdeklődött. Az árulás nem dührohamban történt. Sógora hetekig pénzt kapott, tagadta, hogy tudná a hollétét, és hagyta, hogy fegyveresek kövessék.

Amikor Amalia Ocampo előtt tanúskodott, semmit sem finomított a Reyes név védelme érdekében. Átadta Jacinto leveleit, Rafael váltóleveleit és férje utolsó levelét. Ebben Rafael elismerte adósságait, és arra kérte a családját, hogy egyetlen családtag se tévessze meg a bátorság hiányát a hibájával.

– Nem akarom szentté avatni – mondta Amália. – Azt akarom, hogy az igazság teljes valójában mutassa meg őt.

A bíró lezárta az ügyet.

– Ez erősebbé, nem pedig gyengítetté teszi a vallomását.