Don Anselmo szállodájának vastag vályogfalai, zárt udvara és elegendő helye volt ahhoz, hogy kitartson, amíg megérkezik a segítség.

A családok a templom melletti kőraktárban kerestek menedéket. Más szomszédok segítettek vizet, takarókat és egyéb felszerelést hozni, mielőtt bezárkóztak volna.

Mercedes nem azért sértegette őket, mert félt.

Neki is az volt.

Braulio, Don Anselmo és a biztos a szállodában szálltak meg.

Isabel vödröket cipelt le a teraszról, amikor Eusebio megpróbálta elvenni tőle őket.

– Hagyja már, kisasszony.

Megszorította a fogantyút.

– Mondd meg, hol van rájuk szükség.

Mercedes a folyosóról figyelte.

Az elegáns ruha kezdett foltosodni, de a lány már nem nézett az ajtó felé, arra várva, hogy valaki jöjjön és mindent megjavítson.

Miközben régi lepedőkből kötéseket készítettek, Isabel bevallotta, miért utazott.

– Az apám egy olyan férfihoz akar hozzámenni, akit alig ismerek.

Mercedes tovább tépte az anyagot.

— És mit szeretnél?

A kérdés mozdulatlanná tette.

Senki sem így tette fel a kérdést, mintha a válasz időt érdemelne.

— Még nem tudom.

Mercedes felnézett.

– Ezt is mondhatod.

Izabella nyelt egyet.

–Mióta anyám meghalt, apám dönti el, meddig mosolyogjak.

A zsebében tartotta a bontatlan levelet.

Hirtelen szörnyűnek tűnt számára, hogy megölhetik, mielőtt leírta volna az egyetlen mondanivalóját.

Délután közepe tájban por jelent meg az úton.

A társaság visszatérőben volt.

Körülbelül 20 férfi volt.

Severiano megállt a szálloda előtt, és követelte, hogy adják át Isabelt és az özvegyet.

Cserébe megígérte, hogy érintetlenül hagyja a várost.

Eusébio lehunyta a szemét.

Mercedes várt.

Nem tudtam helyette választani.

Végül a biztos az ablak melletti falhoz lépett.

– Itt senkit sem adnak át.

A hangja elcsuklott, de határozottan megismételte.

Az első lövés betört egy ablakot az emeleten.

Izabella ösztönösen a földre rogyott.

Aztán megérkeztek mások is.

A következő percekben a szálloda porral, hangos zajokkal és szálkásító fával volt tele. A védőknek sikerült megakadályozniuk, hogy a férfiak elérjék a bejáratot.

Mercedes érezte, hogy a válla egyre merevebbé válik.

Isabel vizet hozott neki, és figyelmesen követte az utasításait. Amikor Braulio megsebesült az alkarján, ő segített neki bekötni.

A boltos folyton bocsánatot kért.

– Bezártam kint.

Isabel meghúzta az anyagot.

– Most pedig itt van.

Ezek a szavak sírásra késztették.

Ahogy leszállt az este, szünet állt be.

Don Anselmo egyenlőtlen poharakban osztotta szét a vizet.

Isabel most először látta Mercedes kezeit remegni.

– Azt hittem, nem félsz.

Az özvegy két kézzel fogta a poharat.

– Sok van nekem.

— Nem feltűnő.

Mercedes fáradt mosolyt eresztett meg.

– Nem is láttad, milyen nehezemre esik inni.

Izabella leült mellé.

– Miért jött ki értem?

Mercedesnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert láttalak.

A fiatal nő lesütötte a szemét.

Ez az egyszerű válasz jobban fájt neki, mint bármilyen beszéd. Olyan emberek között élt, akik a vezetéknevét, a ruháit vagy a házasságot nézték, amit rajta keresztül el tudnak intézni.

Egy idegen látta meg őt.

A szünetnek vége szakadt, amikor Braulio füstöt pillantott meg az utcán.

A banditák felgyújtottak egy szekeret, és megpróbálták közelebb vinni a szállodához.

Don Anselmo keresztet vetett.

A füst elkezdett beáramolni a betört ablakokon.

Mercedes felült, de egy köhögési roham arra kényszerítette, hogy a falnak támaszkodjon.

A szekér előrelépett néhány métert. A macskakő szélére érve az egyik kerék beesett a csatorna javítására ásott árokba.

A férfiak megpróbálták kiszabadítani a nőt.

A szállodából Eusebio és Braulio távozásra kényszerítette őket.

A tűz égve maradt az utca közepén.

Senki sem ünnepelt.

Bent alig kaptak levegőt.

Isabel átáztatott néhány rongydarabot, majd a folyosó felé fordult, Don Anselmót keresve.

Aztán hallotta, hogy leesik.

Egy bandita lépett be az udvarra egy ablakon keresztül.

Az idős szállodatulajdonos a földön ült. A betolakodó előrelépett, megragadta Isabel karját, és magához rántotta.

– Dobjátok el a fegyvereiteket!

Mercedes megfordult.

A férfi a revolvert a lány feje mellett tartotta.

Minden mozdulatlan maradt.

Isabel felismerte a sebhelyet a szemöldökén: egyike volt azoknak, akik az utcán nevettek.

Most már érezte a leheletét a haján.

– Először te, öregasszony.

Mercedes lassan leengedte a fegyverét.

Isabel Don Anselmóra nézett, aki megpróbált megmozdulni.

Aztán meglátta Brauliót, a karja be volt kötve, és Eusebiot az ablaknál.

Mindannyian meghaltak volna, miközben őt védték.

A férfi lazított a szorításán, és az ajtó felé nézett.

Izabella hirtelen összeesett.

A bandita lövése a falnak csapódott.

Mercedes válaszolt.

A férfi elejtette a fegyvert, és sebesülten esett össze. Eusebio átment a szobán, hogy elrántsa és feltartsa.

Isabel a földön maradt, képtelen volt levegőt venni.

Mercedes letérdelt mellé.

– Nézz rám.

A fiatal nő felemelte a tekintetét.

-Itt vagyok.

Izabella a ruhájába kapaszkodott, és sírt.

Az özvegy olyan gyengédséggel ölelte át a férfi tarkóját, amit egész délután nem engedhetett meg magának.

Don Anselmo még élt.

Braulio segített neki leülni, miközben kint abbamaradt a lövöldözés.

Severiano rájött, hogy a szálloda átvétele túl sokba kerül neki.

A következő sikoly a mellékutcából jött.

– Tartsd meg a lányt!

Eusebio az ablakhoz lépett.

Látta, hogy a csoport vezetője a templom felé mutat.

A menedék felé.