– Nem akarsz semmit elkerülni. Vissza akarsz adni egy olyan tulajdonost valaminek, ami megtanult nélküled járni.

Az ellenőr kérte a dokumentumokat. Rafael benyújtott egy nyilatkozatot, amelyben azt állította, hogy a régi szabóműhelyből származó szerszámok Estebanéi voltak. Ez nem bizonyította, hogy a konkrét gép a Robles családé volt, de elég volt a kételyek felvetéséhez.

Elena odament a pedállal működtetett géphez, letérdelt, és meglazított két csavart az alapon. Egy vékony deszka alól egy viaszos kendőbe csomagolt sárgás borítékot húzott elő.

Rafael abbahagyta a mosolygást.

-Mi az?

– Amit nem találtál meg, amikor kifosztottad a házamat.

Esteban négy évvel a halála előtt írt levelet írt. Ebben kijelentette, hogy Elenának adja a gépet, amelyet anyja örökségéből származó pénzből fizetett ki, „a munkájáért, a biztonságáért és a jövőjéért”. A levélen Esteban és két tanú aláírása szerepelt. Elena a kereskedő nyugtáját is megőrizte.

A felügyelő elolvasta mindkét dokumentumot, majd Rafaelre nézett.

– Az írása az üzletre utal. Ez a gép kifejezetten az ő tulajdonaként van feltüntetve.

Rafael összeszorította az állkapcsát.

– A bátyám soha nem engedte volna meg egy nőnek…

– A bátyja írásban engedélyezte – vágott közbe Elena. – Te viszont nem engedted meg, hogy egy özvegy megtarthassa azt, aminek az építésében segédkezett.

Petra egy asztaltól szólalt meg.

– Tehát nem a gépért jött. Azért jött, mert látta, hogy újra virágzik.

Rafael azt akarta válaszolni, hogy családi ügyről van szó.

Jacinta az asztalhoz csapta a jegyzetfüzetét.

– Amikor egy család 40 háztartást szándékozik fizetés nélkül hagyni, az megszűnik magánjellegűnek lenni.

A felügyelő eltette a papírokat.

– Most pedig ellenőrzöm a 600 inget. Ha megfelelnek a követelményeknek, a szerződést kifizetik.

Helyhiány miatt a szemlét a kápolnában végezték. Órákon át méregette a varrásokat, húzogatta a gombokat, összehasonlította az ujjakat, és véletlenszerűen választott ki ruhadarabokat. Don Arcadio egy sarokból figyelte az eseményeket. Rafael is maradt, talán abban reménykedve, hogy a munka ott bukik meg, ahol a dokumentumai kudarcot vallottak.

Az 1. ing átment.

A 37. eltelt.

A 118. elhaladt.

A 403. elhaladt.

Az 517-esben talált egy kissé eltolódott külső varratot. Megvizsgálta, ellenőrizte a belső megerősítést, és felhívta Elenát.

– Ki készítette ezt a darabot?

–Luisa varrta a testet, Petra az öklöt, Amalia pedig elvégezte az utolsó ellenőrzést.

A felügyelő felhúzta az ingét.

—Az eltérés kevesebb, mint 2 milliméter, és a vasalás mennyisége meghaladja a szükséges értéket. Ez nem befolyásolja a szilárdságot.

Don Arcadio lesütötte a tekintetét.

Amikor befejezte, az ellenőr mindenki elé állt.

– A 600 inget jóváhagyták. Ennek a tételnek az egyenletessége jobb, mint számos városi beszállítóé. Nagyobb rendelést javaslok, ha ezt a szintet fenntartják.

Két másodpercig senki sem reagált. Aztán a kápolna könnyekben, nevetésben és ölelésekben tört ki.

Don Arcadio megértette, mit veszített. Az igazi hatalma sosem a pénzben rejlett, hanem abban, hogy képes volt igent vagy nemet mondani, ha valakinek hitelre volt szüksége. Mostantól a hadsereg közvetlenül a műhelyt fizette, a pueblai gyár rajta keresztül küldte az anyagot, és több tucat családnak lett volna saját jövedelme.

Elena odalépett a felügyelőhöz.

– Azt akarom, hogy a következő szerződést Taller San Jerónimo, Elena Robles és Mateo Cárdenas nevére írják ki.

Mateo meglepetten nézett rá.

Állta a tekintetét.

Rafael eltette a dokumentumot.

– Esteban szégyellné magát, ha így használnád a vezetéknevét.

– Nem. Szégyellné magát miattad, amiért a halálát arra használtad fel, hogy kirabolj. És én is szégyellném magam, ha hagynám, hogy kétszer is megtedd.

Rafael aznap délután elhagyta a várost. Egyetlen fillért sem kapott, és soha többé nem nyújtott be kártérítési igényt. Julián Soria sem tért vissza. Mivel nem volt lehetősége olcsón megvásárolni San Jerónimo művét, elvesztette az érdeklődését a hely iránt.

Don Arcadio még néhány hónapig kitartott. De a családok elkezdték fizetni az adósságaikat, a kereskedők abbahagyták az előlegek kérését, és a műhely elegendő pénzt termelt ahhoz, hogy közvetlenül a beszállítókkal tárgyaljon. Senki sem kényszerítette ki. Egyszerűen már nem volt rá szükségük. A következő tavasz előtt eladta a bankot és távozott.

A műhely viszont bővült.

A második szerződéssel további hét gépet vásároltak. Elena gondoskodott arról, hogy a munkások különböző feladatokat tanuljanak meg, így egyik sem függött egyetlen szakképesítéstől. A legtapasztaltabb munkások olyan fiatal lányokat tanítottak, akik korábban csak két utat láttak maguk előtt: a korai férjhezmenetelt vagy a kilépést.

Rakodásra, ácsmunkára, szállításra, karbantartásra és nehéz vágásra is alkalmaztak embereket. Eleinte gúnyolódás volt. Néhány férj azt mondta, hogy egy fizetéssel rendelkező feleség elfelejti, ki vigyáz otthon. Elena válasza mindig ugyanaz volt.

– Itt senki sem kap fizetést a férje engedélyéért. A munkájukért kapnak fizetést.

A kifejezés vitákat váltott ki a téren, de mélyreható változást is hozott. Azoknak a nőknek, akik saját pénzükön lisztet, gyógyszert vagy cipőt tudtak venni, nem kellett többé fejet hajtaniuk senki előtt, aki azzal fenyegetőzött, hogy elveszi tőlük a megélhetésüket.

Szent Jeromos nem vált tökéletessé. Nehezebbé vált a visszaélések ellen.

Mateo boltja újra életre kelt. A liszt hetente kétszer elfogyott. A cipész visszatért, a kovács segédeket fogadott, és a kápolna teteje már nem ázott. Muskátlikkal teli cserepek jelentek meg egy három éve zárva tartott ház előtt.