– Azért küldtek ide, hogy megszabaduljanak tőled – suttogta. – De végül mindkettőnket megmentettél.
Árnyék lehunyta a szemét.
És a hacienda meleg csendjében, a kancák és az újjáépített istálló mellett, Jacinta megértette, hogy vannak teremtmények, amelyek nem azért jönnek az életünkbe, hogy betöltsék azt a célt, amit elképzelünk.
Azért jönnek, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy még amit mások elhagytak, az is újra feltámadhat.
Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy otthonod legyen.
Néha elég, ha valaki marad.
És Jácinta maradt.
