–Majdnem elvesztettem a házamat, mert túl fukar voltam ahhoz, hogy jó anyagot vegyek.
Elena hangosan felnevetett.
– Nem voltál fukar. Szegény voltál.
– Ez rosszabbul hangzik.
Még jobban nevetett.
A végén Mateo is nevetett.
Hangjuk visszhangzott ugyanazon az udvaron, ahol 15 évvel korábban egy fáradt özvegyember érkezett egy alig ismert kislányt cipelve.
Az a férfi azt hitte, hogy csak menedéket nyújt neki vihar idején.
Nem tudtam, hogy családot alapítok.
Ő vitte Elenát, amikor a lánynak már nem volt ereje járni.
Tizenöt évvel később Elena belépett egy bíróság épületének ajtaján, amikor már nem volt ereje egyedül harcolni.
Az utolsó napsugár megvilágította a foltvarrásos csillagot.
Elena Mateo vállára terítette a takarót.
A kezét az övére helyezte.
És hosszú idő óta először a jövő már nem tűnt elkerülendő fenyegetésnek.
Pontosan úgy érezte magát, mint az a kis vályogház, égő kályhával és fél vekni kenyérrel, amin két idegen osztozik, akik még nem tudták, hogy máris apa és lánya lettek.
Újra otthon éreztem magam.
Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️
Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönöm szépen, hogy elolvastad. 👇
