Mariana hosszan nézte őt.

„Tegnap este azért védtelek meg, mert azt hittem, hogy szenvedsz, nem azért, mert szegénynek tartottalak. Ha igazán meg akarsz ismerni valakit, ne csinálj a bizalomból próbát.”

Felkapta a táskáját és elment.

Alejandro nem próbálta megállítani.

Ugyanazon az estén üzenetet kapott Valentinától:

„Most tudtam meg, hogy ki maga. Azt hiszem, félreértettük. Megismételhetnénk a randit?”

Alejandro blokkolta a számát.

De a nő, akinek a hívására várt, soha nem tért vissza, hogy keresse.

Négy hónap telt el.

3. RÉSZ

Mariana édesanyja túlélte a műtétet és hazatért. Több mint egy év után először tudott aludni anélkül, hogy rémálmaiban orvosi számlák gyötrődtek volna.

Robertót elbocsátották és feljelentették bérsikkasztás miatt. Az ellenőrzés során több mint 600 000 pesót találtak vissza, amelyek 19 munkáshoz tartoztak.

A Casa Bellini új vezetőséget kapott. Az alkalmazottak képviselőt választottak a borravalók felügyeletére, és a kedvezmények tilosak voltak.

Alejandro betartotta az ígéretét: nem hívta fel Marianát.

Ahelyett, hogy utána eredt volna, elkezdte vizsgálni a saját viselkedését.

Abbahagyta az álruhás randevúzást, és terápiára járt. Rájött, hogy a szegénység színlelése nem az igazi szerelem keresése, hanem egy módja annak, hogy kordában tartsa az elutasítás kockázatát.

Egy őszinte ember talán azon tűnődik, hogy vajon valaki a pénzéért szerette-e őt.

Egy érett embernek igazat kell mondania, és meg kell tanulnia határokat szabni.

Mariana folytatta mesterképzését. A program részeként szakmai gyakorlatot végzett egy olyan szervezetnél, amely alacsony jövedelmű betegek kezeléseit koordinálta.

Az első napon felfedezte, hogy az Élet Hídai.

El akart menni, de az igazgató megállította.

– Alejandro nem avatkozott bele a felvételébe. Én választottam ki a jelentkezését. Ön olyan perspektívából érti a kórházi rendszert, amilyet a vezetőink még soha nem tapasztaltak.

Mariana beleegyezett, hogy egy hónapig marad.

Végül maradt.

Felfedezte, hogy az Alejandro által létrehozott alap több tucat kezelést fedezett, nem csak Elena kezelését. Részt vett a negyedéves megbeszéléseken, meghallgatta az orvosokat, és soha nem kért fényképeket a betegekkel.

Amikor először látták egymást, az asztal két ellentétes végén ültek.

Alejandro nem próbált meg közelebb jönni.

Amikor vége lett, Mariana volt az, aki felé sétált.

– Anyám szeretne köszönetet mondani.

– Mondd meg neki, hogy örülök, hogy jól van.

– Ő is meg akar hívni vacsorára.

— És mit szeretnél?

A kérdés meglepte. Az az Alejandro, akivel az étteremben találkozott, biztosan megpróbálta volna kitalálni a választ, vagy egy nagyszabású gesztussal megoldani.

– Azt szeretném tudni, hogy le tudsz-e ülni egy asztalhoz hazugság nélkül.

– Megpróbálhatom.

– Akkor vasárnap 6-kor. Nálunk. Ne hozzatok ajándékot.

Alejandro üres kézzel érkezett.

Elena vakondhallal, rizzsel és végtelen kérdéssorral fogadta. Nem akarta tudni, mennyi pénze van. Megkérdezte tőle, hogy tud-e főzni, tervez-e gyerekeket, és hogy egy intelligens embernek miért jut eszébe egy olyan képtelen ötlet, hogy szegénynek tettesse magát.

– Anya – tiltakozott Mariana.

– Jogos a kérdés – felelte Alejandro. – Azért tettem, mert féltem.

– És már nincs nálad?

– Igen. De most már igyekszem nem problémát okozni a félelmemnek másoknak.

Elena bólintott.

– Legalább gyorsan tanul.

Az a vacsora valaminek a kezdete volt, amit egyikük sem akart siettetni.

Mariana befejezte a mesterképzését. Alejandro csak akkor hívta randevúra, amikor már nem volt anyagilag függve semmilyen, vele kapcsolatos projekttől.

Az első igazi randevújuk egy kis kávézóban történt.

– Alejandro Serrano vagyok – mondta –, 35 éves vagyok, a Centinela Digitalt vezetem, túl messze lakom a központtól, és pocsékul szakács vagyok.

Marianna elmosolyodott.

– Mariana Cruz vagyok. 29 éves, kórházi adminisztrációt tanulok, és nem áll szándékomban fizetni még egy üveg borért, amit valaki más rendel.

– Ez igazságosnak tűnik.

– Most már elkezdhetjük.

A következő évben megtanulták színlelés nélkül megismerni egymást. Alejandro rájött, hogy Mariana utálja a rózsákat, imádja a régi filmeket, és egy nehéz nap után csendre van szüksége.

Megértette, hogy az üzletember védelme alatt egy fiú áll, aki úgy nőtt fel, hogy látta, hogyan változtatják meg az emberek a viselkedésüket, amikor megtudják a családja vezetéknevét.

Néhányszor vitatkoztak.

A különbség az volt, hogy egyikük sem használta fenyegetésként a pénzt, az elhagyást vagy a hallgatást.

Valentina egy jótékonysági gála alatt próbált még utoljára odamenni hozzá.

Mosolyogva mutatkozott be Marianának.

– Azt hiszem, gratulálnom kellene. A megfelelő embert választottad, amikor szegénynek tűnt.

Marianna nyugodtan tagadta.

„Nem egy szegény embert vagy egy milliárdost választottam. Segítettem valakin, akit megaláztak. Még mindig azt hiszed, hogy minden gesztus befektetés, mert csak abból a szempontból érted az embereket, hogy mit tudnak adni neked.”

Valentina elvesztette a mosolyát.

Alejandro meghallotta a beszélgetést, de nem avatkozott közbe. Marianának nem kellett védekeznie.

Tizennyolc hónappal később Elena sikeres transzplantáción esett át.

Miután elhagyták a kórházat, nem egy kúriába mentek vissza, és nem ünnepeltek újságírókkal. A Casa Bellinibe mentek.

Az étterem megváltozott. A dolgozók részt vettek a döntésekben, és a nyereség egy részéből kórházban fekvő betegek hozzátartozóinak étkeztetését finanszírozták.

Alejandro lefoglalta ugyanazt az asztalt a sarokban.

„Remélem, ez a randi ezúttal jobban végződik” – mondta.

–Attól függ. Hozott egy igazi inget?

– Minden, amit viselek, az enyém.

– Ez egy kezdet.