Desszert után Alejandro egy kis dobozt tett az asztalra.
Mariana nem nyitotta ki azonnal.
– Mielőtt kérdezel, emlékezz valamire – mondta. – Nem tartozom neked válasszal azért, amit anyámért tettél.
–Tudom. Az ő kezelése sosem volt része ennek.
–Én sem akarom, hogy egy esküvőt nyilvánosságra hozzanak.
– Csak olyan emberek lesznek, akik ismerik a nevünket anélkül, hogy az interneten keresnék a szerencsénket.
Mariana kinyitotta a dobozt.
– Akkor kérdezd meg.
Alejandro megfogta a kezét.
– Olyan életet akarsz velem építeni, ahol egyikünknek sem kell úgy tennie, mintha kiválasztottnak érezné magát?
Izgatottan felnevetett.
– Igen. De soha többé nem fogsz szegénységi tesztet szervezni.
-Ígért.
A közeli asztalnál Elena tapsolni kezdett, mielőtt Mariana felhúzhatta volna a gyűrűt.
A dolgozók is csatlakoztak, és nevetéssel töltötték meg az éttermet.
Alejandro azért ment oda, hogy kiderítse, vajon szeretheti-e őt bárki is anélkül, hogy ismerné a sorsát.
Talált valami nehezebbet és értékesebbet:
Egy nő, aki képes volt segíteni neki, amikor azt hitte, hogy semmije sincs, de elég erős ahhoz is, hogy szembeszálljon vele, amikor rájött, hogy túl sok hatalommal bír.
Mariana nem egy régi ruhák alatt rejtőző milliárdosba szeretett bele.
Beleszeretett abba a férfiba, aki megtanult álruhák nélkül mutatkozni, elfogadni a korlátokat, és szeretetet kínálni anélkül, hogy adóssággá változtatná.
És Alexander végül megértette, hogy az igaz szerelem nem akkor jelenik meg, amikor valaki titkos tesztet tesz.
Akkor jelenik meg, amikor két ember megmutatja önmagát, elmondja egymásnak az igazat, és bár elmehetnének, úgy döntenek, hogy maradnak.
