„Egy szörnyeteg? Amikor az első vállalkozásod csődbe ment, csendben kifizettem a hitelezőidet, hogy ne kerülj csődbe.”
Amikor anyádnak hálózaton kívüli műtétre volt szüksége, gondolkodás nélkül harmincezer dollárt utaltam a kórháznak.
És hogyan viszonoztad ezt a hűséget? Titkos életet finanszíroztál a tőkémmel.
Megszegted a házasságunkkal kapcsolatos bizalmi kötelezettségedet.
Benyúltam a dizájnertáskámba, és kivettem belőle egy vastag barna borítékot.
„Nem csak úgy megvonom a zsebpénzed, Jason.”
Visszaszerzem az egészet.
Elővettem néhány pénzügyi nyilatkozatot, és olyan helyre tettem őket, ahol jól láthatta.
„Ez a záródokumentum a West Hollywood-i társasházi lakásra vonatkozóan.”
Az, amelyikről azt mondtad Lilynek, hogy „angyalbefektetői” tőkéből vetted? A háromszázezer dolláros előleget közvetlenül a vagyonkezelői alapomból utaltam.
Ezeket a forrásokat jogilag jogtalan gazdagodásnak minősítik.
Lily felnyögött, és hátratántorodott, mintha maguk a szavak ütötték volna belé.
Tekintete végigsiklott az oldalon, és megakadt a nevem melletti hatalmas összegen.
„Jason… megesküdtél nekem… azt mondtad, hogy ezt nekünk vetted.”
– Egyre rosszabb lesz – folytattam, és a könnyei mit sem hatottak rám.
„Holnap reggel a jogi csapatom polgári pert indít.
Jelzálogjogot helyezek el arra a lakásra, a járművére és a startup vállalkozásának fennmaradó vagyonára.
Mire végzek, egy filléred sem lesz a neveden.
„Ezt nem teheted!” – sikította Jason, és a kifinomultság minden nyoma eltűnt.
Felém rohant, és felemelte az egyik kezét.
Soha nem ért el hozzám.
Mindkét biztonsági őr azonnal közbelépett, elállták az útját és lefogták, mielőtt közelebb mehetett volna.
– Uram, birtokháborítást követ el és támadást kísérel meg – jelentette ki hidegen a bevásárlóközpont vezetője.
„Kísérje ki a helyszínről.”
Tartósan.”
Az őrök a kijárat felé terelték Jasont, miközben drága cipői a márványpadlón súrolódtak.
Lily, akit hirtelen magára hagytak a körülötte lévő vásárlók tekintetei, az arcára emelte dizájnertáskáját, és sietve elment az ellenkező irányba.
Megköszöntem a vezetőnek, összeszedtem a dokumentumaimat, és kiléptem a friss kaliforniai levegőre.
A győzelemnek elsöprőnek kellett volna tűnnie.
Ehelyett furcsa ürességet éreztem a nyugalom alatt.
Mire visszatértem a Beverly Hills-i penthouse lakásomba, a bátyám, **Paul Sterling**, már a nappaliban ült egy pohár skót whiskyvel a kezében.
Családi vállalatcsoportunk, a **Sterling Enterprises**, hatalmas kereskedelmi ingatlanportfólióval rendelkezett a nyugati parton, beleértve azt a sétányt is, ahol Jason az előbb megalázta magát.
– Hallottam a műsorról – mondta Paul, és komor mosoly suhant át az ajkán.
„A biztonsági szolgálat elküldte nekem az incidensről szóló jelentést.
Jól vagy?
„Jól vagyok, Pál.”
Csak egy olyan rendetlenséget takarítok, amit évekkel ezelőtt kellett volna elintéznem.
A magánlift csipogott.
**James ügyvéd**, családunk kérlelhetetlen vállalati peres ügyvédje, nehéz bőr aktatáskával a kezében lépett be az előszobába.
Az arckifejezése teljesen professzionális volt.
– Miss Sterling, Mr. Sterling – mondta bólintással, majd több kiemelt bankszámlakivonatot terített szét az üveg dohányzóasztalon.
„Megvannak a törvényszéki számviteli vizsgálat eredményei.”
Jelentősen rosszabb a helyzet, mint amire számítottunk.”
Közelebb hajoltam.
„Mutasd meg.”
„A lakáson és az ékszereken túl” – mondta James ügyvéd, egy megjelölt tranzakcióra mutatva.
„Mr. Miller titokban felszámolt egy darab házasság előtti vagyont.”
Az a régi tájképfestmény, amit a dolgozószobában tartottál? Megkerülte a biometrikus széfet, eladta egy magánbrókernek százezer dollárért, és a pénzt egy Miss Foster nevére szóló offshore számlára utalta.
Paul olyan erővel csapta a poharát az asztalhoz, hogy a kristály megcsörrent.
„Lopott ettől a családtól? Ez a csalásból súlyos lopássá emeli az ügyet.”
– Pontosan – helyeselt James ügyvéd.
„Ezekkel a bizonyítékokkal nem csak a vagyonát foglaljuk le. Ha nem tesz eleget azonnal a kártérítési követeléseinknek, átadom az ügyet a kerületi ügyésznek.”
Szövetségi börtönbüntetésre számíthat.
A telefonom rezegni kezdett az asztalon.
A hallban dolgozó portás.
„Miss Sterling, elnézést kérek a zavarásért.”
Mr. Miller megkerülte a bejárati kaput, és jelenleg az emeletére követeli a bejutást.
Nagyon izgatott.
Ránéztem Paulra.
Aztán Jamesre.
Hideg elégedettség telepedett rám.
– Küldje fel! – mondtam a portásnak.
Hadd sétáljon bele egyenesen a saját maga által teremtett következményekbe.
—
4. fejezet: Omladozó alapok
Amikor a lift ajtaja kinyílt, Jason botladozva lépett be az előcsarnokba.
Testre szabott öltönye gyűrött volt és elsötétült az izzadságtól.
Úgy nézett ki, mint aki túlélt egy hajótörést, hogy aztán rájöjjön, hogy a tenger egy üres szigeten sodorta partra a vizet.
Aztán meglátta Pault és James ügyvédet.
Tekintete a dohányzóasztalon szétszórt törvényszéki feljegyzésekre siklott.
Azon a napon másodszor tűnt el a szín az arcáról.
– Sophia – dadogta, és békítő mozdulattal felemelte a kezét.
„Én… én jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
Elvesztettem a türelmemet.
Meg tudjuk ezt oldani négyszemközt, ugye? Nincs szükségünk ügyvédekre.
– Foglalj helyet, Jason! – parancsoltam, és a velünk szemben lévő székre mutattam.
Állva maradt.
James ügyvéd felállt.
A hangja nyugodt, megfontolt és borotvaéles volt.
„Miller úr.”
Megcáfolhatatlan bizonyítékkal rendelkezünk arra, hogy megkerült egy biztonságos széfet, ellopott egy darabot Miss Sterling házasság előtti műalkotásából, és bekerítette, hogy finanszírozni tudja egy külföldi számlát.
Ez rosszindulatú elrejtésnek és bűncselekménynek minősülő lopásnak minősül.”
„Én… én azt mondta, hogy eladhatom!” – hazudta Jason, és a hangja vadul elcsuklott.
„Utálta azt a festményt!”
– Ne sértsd meg az intelligenciámat! – csattantam fel, és felálltam.
„Felvetted, ahogy beütöttem a széf kódját.”
