Elloptál egy örökséget.
És most megfizetsz érte.
„Benyújtottunk egy egyoldalú indítványt” – folytatta James.
„A bíró már aláírta a sürgősségi végzést.
Ettől a pillanattól kezdve minden, a társadalombiztosítási számodhoz kapcsolódó bankszámla zárolva van.
A startupod működési számlái befagyasztva vannak.
A West Hollywood-i társasházi lakás tulajdoni lapjára jelzálogjogot helyeztek.
„Nem fagyaszthatod be a társaságomat!” – sikította Jason, ahogy a pánik végre áttörte a tagadás utolsó rétegét is.
„Pénteken bérszámfejtésem van! Befektetőim vannak!”
„Milyen befektetők?” – kérdeztem halkan.
Jason rám meredt, felületesen lélegzett.
„Az én… az én kezdőtőkém.”
A meghatalmazott cég…”
„**Mr. Davisre** gondol?”
Mosolyogtam.
„Tényleg elhitted, hogy egy anonim angyalbefektető lehetőséget lát egy olyan vaporware tech cégben, amely egy éve nem adott ki termékfrissítést? Én voltam az angyalbefektetőd, Jason.”
Egy meghatalmazotton keresztül finanszíroztam a félmillió dolláros átváltható kötvényt, hogy fenntartsam az egód felszínét.
És mint főbefektető, lejártnak nevezem a kötvényt.
Azonnal hatályba lép.”
A tetőtéri lakás teljesen elcsendesedett.
Jason addig tántorgott hátra, amíg a teste a falnak nem ütközött.
Végre rátelepedett a felismerés, hogy sikerét, imázsát, büszkeségét és megélhetésének szinte minden részét csendben az a nő támogatta, akit elárult.
– Te… te irányítottál mindent – suttogta, és úgy bámult rám, mintha idegenné váltam volna.
– Menj ki a házamból! – mondtam, és elfordultam.
„És számíts a kézbesítőre holnap reggel.”
Paul intett a folyosón várakozó magánbiztonsági csapatnak.
Visszakísérték Jasont a lifthez, annak ellenére, hogy megpróbált vitatkozni.
Órákkal később a következmények brutális sebességgel folytatódtak.
A nyomozóim jelentései szerint Jason elhagyta az épületemet, és egyenesen a **Cedars-Sinai Kórházba** ment.
Lilyt súlyos pánikroham gyötörte a bevásárlóközpontban történt nyilvános megaláztatás után, és összeesett.
Mire Jason megérkezett a sürgősségire, az ellátása körüli helyzet már kaotikussá vált.
Kétségbeesetten és pánikba esve kipróbálta a pénztárcájában lévő összes kártyát.
Elutasítva.
Fagyott.
Nincs elegendő forrás.
Testvériségnek nevezte a diákszövetséget és azokat az állítólagos előkelő barátokat, akikre éveket töltött azzal, hogy lenyűgözze őket.
Mindegyik üzenetrögzítőre küldte.
A kórház ellátta és stabilizálta Lily állapotát, de az orvosi vészhelyzet és a szélsőséges fizikai stressz már pusztító hatást gyakorolt rá.
Lily elvesztette a terhességét.
Amikor sápadtan és lesújtva ébredt a megfigyelőintézetben, Jasonhoz fordult vigaszt keresve.
Ehelyett Jason – akit emésztett a befagyott pénzügyei és a közeledő jogi problémák valósága – összerezzent.
„Ez a te hibád!” – kiáltotta rá ott a kórteremben, a nővérek jelentései szerint. „Ha nem hisztizel a bevásárlóközpontban, semmi sem történt volna! Most add el a dizájnertáskáidat, hogy kifizethessem ezt a kórházi számlát!”
Lily most először látszott úgy, hogy a körülötte lévő drága illúzió nélkül látja a férfit, akiért tönkretett egy házasságot.
Arcát a fal felé fordította és sírt.
Nem volt hajlandó vele beszélni.
Jasont, akit letaglózott a helyzet, és nem akart szembenézni egy újabb következménnyel, azt tette, amit mindig is tett, amikor a valóság elviselhetetlenné vált.
Futott.
Lilyt hátrahagyva eltűnt a városban.
De Los Angeles könyörtelen tud lenni egy olyan férfival, akinek a hazugságai végre utolérte.
**5. fejezet: A következmények sikátora**
Estére szinte minden eltűnt, amire Jason valaha támaszkodott.
A cég alkalmazottai felfedezték, hogy a működési számlák be vannak zárolva, és a bérszámfejtés veszélyben van. Dühös hívások kezdtek gyűlni, és többen azzal fenyegetőztek, hogy felveszik a kapcsolatot a Munkaügyi Bizottsággal.
Elvesztette a hozzáférést a lakásához.
Gyakorlatilag egy szellem volt.
Éhesen, kimerülten és rémülten bolyongott Los Angeles belvárosában, mindenféle világos terv nélkül.
És volt még egy utolsó titka, amit eltitkolt előlem.
Jason kétségbeesetten igyekezett Lily szemében sikeresnek feltüntetni kudarcot vallott startupját, ezért százötvenezer dollárt kölcsönvett egy illegális hitelezőtől.
Most esedékes volt a visszafizetés.
Ahogy Jason befordult egy keskeny sikátorba, hogy ne lássák az utcáról, nehéz léptek hallatszottak mögötte.
„Mész valahova, technikus haver?”
Jason megállt.
Három tekintélyes férfi bukkant elő a sötétségből.
A vezető férfit a helyiek **Tony**-ként ismerték, akit az arcán végigfutó szaggatott sebhelyről és az arcán semmit sem áruló kifejezésről lehetett felismerni.
– Tony… figyelj, csak egy hosszabbításra van szükségem – könyörgött Jason, miközben addig hátrált, amíg a mögötte lévő téglafal már nem hagyott hová menni.
„Jogi hiba miatt zárolták a fiókjaimat.
Adj nekem negyvennyolc órát.
– Hosszabbítás? – kuncogott Tony szárazon és humortalanul.
A többi férfi felé intett.
Jason arca elkomorult.
– A munkámban nem foglalkozunk hosszabbítással – mondta Tony, közelebb lépve.
„Utcai pénzt kölcsönöztél, hogy színlelhess.
Most pedig a számla esedékes.
Ha nincs pénzed, elkezdünk fedezetet beszedni.
Ujjak.
Térdkalácsok.
Válassz egyet.
„Várj! Várj!” – sikította Jason, remegő kézzel matatott törött iPhone-ja után.
„Meg tudom érteni! A volt feleségem milliárdos! Ő egy igazi Sterling! Hadd hívjam fel.”
Nem fog hagyni meghalni!
Tony felvonta a szemöldökét, és intett a többieknek, hogy álljanak meg.
„Telepítsd a hívást.”
Hatvan másodperced van.
Az erkélyemen ültem és a város fényeit néztem, amikor megszólalt a privát vonalam.
A szám ismeretlen volt.
Óvatosan válaszoltam.
„Zsófia! Zsófia, kérlek!”
Jason hangja szinte felismerhetetlen volt a pánik alatt.
„Tartozok néhány embernek pénzzel! Bántani fognak, Sophia.”
El fogják törni a lábaimat.
Százötvenezerre van szükségem.
Kérlek, könyörgök neked.
Bármit megteszek!
Hallgattam a zihálását, miközben a hűvös éjszakai szellő végigsimított a bőrömön.
