– Anyukám sosem kért milliókat – magyarázta Catalina. – Csak egy műtéthez szeretett volna segítséget.
Javier szégyellte magát.
Apjának építőipari cégei, borászatai és földjei voltak.
Pénzből sosem volt hiány.
– Mit tett?
– Először megígérte, hogy segít. Aztán visszajött egy ügyvéddel.
Katalin tökéletesen emlékezett arra a napra.
Ramiro Mendoza minimális összeget ajánlott nekik cserébe egy dokumentum aláírásáért, amelyben elfogadják, hogy a tűzesetért kizárólag a város néhány fiatalja volt a felelős, és lemondanak minden jövőbeni követelésről.
Róza visszautasította.
Aztán elkezdődtek a fenyegetőzések.
Nincsenek erőszakos fenyegetések.
Valami egyszerűbb.
Elegánsabb.
Kegyetlenebb.
Az ügyvéd elmagyarázta, hogy egy per évekig is eltarthat, hogy megvannak a forrásaik szakemberek fizetésére, és hogy egy beteg lányával egyedülálló nő még a tárgyalás megkezdése előtt eladósodik.
Végül Rosa abbahagyta az erősködést.
– Anyám hat éve halt meg – mondta Catalina. – Veseelégtelenségben szenvedett. Addig dolgozott, amíg a teste már nem bírta.
Javiernek a falnak kellett támaszkodnia.
-És te?
–Otthagytam az egyetemet. Aztán megpróbáltam irodai munkát szerezni.
Catalina a sebhelyére mutatott.
– Néhány cég azt mondta, hogy „a jó imázsom miatt kellemetlenül érezhetem magam a vásárlók számára”. Mások bármilyen kifogást kitaláltak. Végül éjszaka dolgoztam, mert így szinte senkinek sem kellett látnia.
Javier lehunyta a szemét.
Aztán eszébe jutott valami.
Tizenhat éves korában egy neki címzett levelet talált apja irodájában.
Csak a „Catalina Reyes” nevet sikerült elolvasnia, mielőtt Ramiro elvette tőle.
Azt mondta neki, hogy pénzt kértek olyan emberektől, akik vissza akartak húzni a balesetből.
Javier hitt neki.
– Apám kapott tőled egy levelet.
Katalin összevonta a szemöldökét.
– Soha nem írtam neked.
Mindketten csendben maradtak.
– Anyukám tette.
Ez mindent megváltoztatott.
Ugyanazon a délutánon Javier elment anyjához Lomas de Chapultepecbe.
Mercedes Mendoza megpróbálta kikerülni.
– Nagyon régen volt, fiam.
– Hol vannak a levelek?
– Nem tudom, miről beszélsz.
-Anya.
Javier hangja arra késztette, hogy lesütse a szemét.
Húsz perccel később Mercedes elővett egy kis dobozt a szekrény hátuljából.
Öt sárgás boríték volt benne.
Mindegyiket Rosa Reyes küldte.
Javier egyiket sem nyitotta ki.
Voltak ott orvosi számlák, Catalináról készült fényképek a kórházban, és egy Ramiro által aláírt papírlap is.
Javier olvasni kezdett.
Az első levélben segítséget kértek.
A második könyörgött, hogy Catalinának engedjék beszélni vele, mert a lány folyton azt kérdezte, hogy Javier jól van-e.
A harmadikban Róza ezt írta:
„A lányom nem bánta meg, hogy megmentette a fiát. Csak szeretném, ha emlékeznél rá, hogy ő is egy gyerek.”
Javier nem tudta folytatni.
– Hogy tehették ezt?
Mercedes sírni kezdett.
– Apád azt mondta, hogy meg akar védeni téged.
– Mitől védeni?
– A bűntudatról.
– És hogy megvédjenek, úgy döntöttek, hogy elhagyják azt, aki megmentett?
Mercedes eltakarta az arcát.
De volt még valami a dobozban.
Egy boríték egy mexikóvárosi magánklinikáról.
Javier nyitotta ki.
Ez egy rekonstrukciós sebészetre vonatkozó költségvetés volt, amelyet mindössze kilenc hónappal a tűzvész után kelteztek.
Az alsó sarokban egy Ramiro Mendoza kézírásával írt üzenet állt:
„NE FIZESSEN! A fiúnak el kell felejtenie azt a családot.”
Javiernek hányingere lett.
Aztán csörögni kezdett a telefonja.
Mauricio.
Nem válaszolt.
Érkezett egy üzenet.
„Utolsó esély. Gyere vissza és írd alá. Különben tudatom mindenkivel, hogy feladtál egy 12 milliárd dolláros projektet egy takarítónőért.”
Javier a dobozra nézett.
Aztán az anyjára nézett.
– Ismerte Mauricio ezt a történetet?
Mercedes teljesen mozdulatlan maradt.
Ez elég volt a válaszhoz.
-Anya…
– Az apja ismerte a tiédet.
— Mit jelent ez?
Mercedes még jobban sírni kezdett.
– Ez azt jelenti, hogy a földterület, ahol ezt a komplexumot akarják építeni… eredetileg Catalina családjáé volt.
És amikor Javier megértette, mit jelenthet ez, Mauricio már harmadszorra is hívta.
A teljes igazság napvilágra készült.
3. RÉSZ
Javier úgy érezte, hogy harminckét éve egy tökéletesen festett házban élt, amely hirtelen csak egy repedést mutatott a tetőtől az alapokig.
„Magyarázd el nekem a földet” – parancsolta.
Mercedesnek több másodpercre volt szüksége a válaszhoz.
– Nem ismerem az összes részletet.
– Akkor mondd el, mit tudsz.
Az anyja lassan leült.
A földterület, ahol a Grupo Horizonte és Mauricio Cárdenas az új lakóparkot tervezték felépíteni, nem közvetlenül Catalináé volt, hanem anyai nagyapjáé.
Évtizedekkel ezelőtt a Reyes család több hektárnyi földterülettel rendelkezett egy olyan területen, amelyet akkoriban szinte vidékinek tekintettek.
A tűz után, a növekvő orvosi adósságok miatt Rosa apró alkatrészeket kezdett el árulni.
Ramiro Mendoza felajánlotta a „segítségét”.
Az egyik telket olcsón megvette.
Ezután egy cégen keresztül szerzett egy másikat.
Évekkel később a földterületet egy vagyonkezelői alapba csoportosították.
A városi növekedéssel az értéke megsokszorozódott.
Mauricio Cárdenas egy idővel később jelentős részesedést vásárolt.
– Vajon apám kihasználta Catalina orvosi adósságait, hogy földet vegyen a családjának?
A Mercedes nem reagált.
-Válaszolj nekem!
-Igen.
Javier olyan gyorsan felpattant, hogy a szék a falnak csapódott.
Pályafutása során hallotta apját a pénzügyi intelligenciáról beszélni.
A lehetőségekről.
Tudni, mikor kell venni, amikor másoknak eladniuk kell.
Soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen „lehetőség” azzal kezdődött, hogy egy kislány belépett a tűzbe, hogy megmentse az életét.
– Katalin tudja ezt?
