-Nem hiszem.
– És Mauricio?
-Valószínűleg.
A válasz még aznap este megérkezett.
Javier összegyűjtötte az összes rendelkezésre álló jogi információt, és felhívta Rodrigo Salast, a Grupo Horizonténál évekig dolgozó vállalati jogászt.
– Szükségem van rá, hogy áttekintse a Santa Elena projekt földszerzésének teljes történetét.
— Mikor lesz az?
-Jelenleg.
Rodrigo hallgatott.
– Javier, ez évtizedeknyi írás áttekintését jelenti.
-Csináld meg.
— Van valami probléma?
Javier Rosa leveleit nézegette.
– Túl sokan vannak.
Míg Rodrigo nyomozott, Javier visszatért a Santa Fe-i toronyba.
Katalin folytatta a munkát.
Este fél 10 körül talált rá, amint az üres íróasztalokat pucolgatta.
Amikor meglátta, hogy belép, felsóhajtott.
– Megint te?
—Javier.
– Számomra ön még mindig Mr. Mendoza.
Elfogadta a csapást.
– Megtaláltam anyád leveleit.
Catalina abbahagyta a rongy lengetését.
– Megvoltak nekik?
-Igen.
-Minden?
Javier bólintott.
Katalin lassan leült egy székre.
Amióta újra találkoztak, most először tűnt el a keménysége.
– Anyukám mindig azt mondta, hogy talán soha nem érkeznek meg.
Javier elé tette a borítékokat.
Katalin felismerte a kézírást.
Végigfuttatta az ujjait az egyiken.
Nem sírt azonnal.
Rosszabb volt.
Mosolygott.
– Nézd csak… Még mindig a nevemet írtam az „i”-re kis virágokkal.
Javier gombócot érzett a torkában.
– Katalin, nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot tőled.
Felnézett.
– Tizennégy éves voltál.
– Aztán felnőttem.
– És nem jöttél vissza.
Ebben a mondatban semmi harag nem volt.
Az egyetlen igazság.
Javier lehajtotta a fejét.
-Igazad van.
Okolhatta volna a szüleit, amiért évekig hazudtak neki.
De azt is tudta, hogy felnőttkorában elegendő erőforrással rendelkezett a nyomozáshoz.
Nem tette.
Elfogadtam a legkényelmesebb változatot.
Catalina gyermekkori tragédia volt, amit emlékezetének valahol elraktározott, miközben kiváltságos életet épített.
– Meg akarom javítani.
– Nem teheted.
– Megpróbálhatom.
– Nem kérek az alamizsnádból.
– Nem a jótékonyságról beszélek.
Javier előhúzott egy másolatot az orvosi költségbecslésről, amelyet az apja nem volt hajlandó kifizetni.
Katalin figyelte őt.
Remegett az ajka.
– Anyukám hónapokig kereste azt a pénzt.
-Tudom.
– Nem. Nem tudod.
A hangja megváltozott.
–Láttam, ahogy eladja a fülbevalóit. Láttam, ahogy abbahagyja a húsevést, hogy krémeket vegyen nekem. Hallottam, hogy sír a fürdőszobában, mert nem tudtam rendesen becsukni a szemem, és minden fertőzés újabb orvosi időpontot jelentett. Ne mondd, hogy tudod.
Javier hallgatott.
Katalin mély levegőt vett.
– Tudod, mi a legrosszabb az egészben?
-Hogy?
– Hogy soha nem bántam meg, hogy bejöttem hozzád.
Javier felnézett.
– Egyszer sem – folytatta. – Sok mindent megbántam. Azt, hogy nem tanultam. Azt, hogy hagytam, hogy az emberek rábeszéljenek, rejtsem el az arcomat. Azt, hogy nem nyugtattam tovább anyámat. De hogy megmentettelek… soha.
Szavai végül megtörték.
– Akkor hadd tegyek valami értelmeset az élettel, amit tőled kaptam.
Katalin lassan megrázta a fejét.
– Ezt nem az én dolgom eldönteni.
Másnap reggel Mauricio két ügyvéd kíséretében megjelent Javier irodájában.
Engedélykérés nélkül lépett be.
– A melodrámának vége – mondta. – Délig van időd aláírni.
Javier becsukta a laptopot.
– Nem fogom aláírni.
– El akarod veszíteni az állásodat?
– Valószínűleg már elvesztettem az eszemet.
Mauricio elmosolyodott.
– A tanácsod nem fog takarítónőt választani milliárdok helyett.
– Nem Katalinról van szó.
– Persze, hogy ő az.
Mauricio becsukta az ajtót.
„Nézd, Javier. Már nyomoztam. A nő veled együtt volt abban a tűzesetben. Nagyon megható. Adunk neki pénzt, műtétet, lakást, ha akarod. De ne tegyél tönkre egy üzletet egy bűntudat miatt.”
Javier figyelte őt.
– Tudtad, hogy ki ő.
Mauricio fél másodperccel túl sokáig várt a válasszal.
-WHO?
– Katalin.
– Ne légy nevetséges.
– Az apád részt vett a földvásárlásban.
Mauricio elvesztette a mosolyát.
– Ez évtizedekkel ezelőtt történt.
– És tudtad, hogy a családjához tartoznak.
– Ezek legális műveletek voltak.
-Jogi?
-Igen.
– Egy nő, aki lánya égési sérülései miatt eladósodott, és földet adott el azoknak a férfiaknak, akiknek a hanyagsága miatt nem maradt más választása.
Mauricio ököllel az asztalra csapott.
– Ne keverd az érzelmeket az üzlettel!
– Pontosan ez a probléma.
Javier felkelt.
– Az olyan férfiak, mint te és az apám, megtanultak mindent „üzletnek” nevezni, hogy ne kelljen a valódi nevén nevezniük.
– És melyik lenne az?
–Kihasználni valakit, amikor az összetört.
Mauricio hangosan felnevetett.
– Kérlek. Isten hozott a való világban.
Javier letett egy mappát az asztalra.
– Akkor beszéljünk a való világról.
Rodrigo egész éjjel dolgozott.
A vizsgálat ellentmondásokat talált.
Az egyik értékesítési dokumentum kétes aláírást tartalmazott.
Egy másik földterületet egy közvetítő cégen keresztül ruháztak át, ahol Ramiro Mendoza egyik volt alkalmazottja jelent meg képviselőként.
Ami még ennél is fontosabb, volt egy vita egy ingatlan határaival kapcsolatban, amelyről soha nem értesítették megfelelően Rosa Reyest.
A projekt évekre leállhat, ha a műveleteket felülvizsgálják.
Mauricio lapozgatta a mappát.
Az arca megváltozott.
– Mit akarsz?
—Felfüggeszteni a projektet.
– Nem teheted.
– Megtagadhatom a tanácsnak való ajánlását.
– El fognak pusztítani téged.
-Talán.
Mauricio eldobta a papírokat.
– Miatta?
– Számomra.
A partner összevonta a szemöldökét.
