A pultnak támaszkodtam.

Nyolc hónapig Barragánt képzeltem el a fegyver mögött. Minden döntésemet erre a képre építettem.

– Mit tett Silvestre?

Összegyűjtötte a leveleket, beszélt a tanúkkal, és végigvezette Amadort a régi úton. Másnap többen megváltoztatták a történetüket. Mások elhagyták a várost.

-És te?

Mercedes kinyitott egy csavarokkal teli dobozt, felemelte a karton alját, és kivett belőle egy átlátszó műanyag zacskót. Belül egy sárgás szívekből álló ász volt, az egyik sarkánál egy kis félhold kivágásával.

– Tomás az asztalom felé dobta, mielőtt elment. Én eltettem.

Ez egy nyom volt, nem ítélet. De azt mutatta, hogy az állítólagos „verekedés” okát kitalálták.

– Szükségem van az írásos vallomására, és arra, hogy ez a levél továbbra is állami, ne pedig önkormányzati felügyelet alatt maradjon.

–Amador meg fog ölni.

– Ezért nem fogom vele hagyni.

Elmagyaráztam a négy másolatot és az utazás előtt elkészített jegyzőkönyvet. Este hét órakor, ha nem mondom le az ütemezett üzenetet, az ügyvédem elküldi a helyszínt és a dokumentumokat a durangói ügyészségnek.

Mercedes idegesen felnevetett.

– Szóval nem csak fegyverrel jött.

– Soha nem mondtam, hogy a fegyver volt a tervem.

Kopogás hallatszott a hátsó ajtón.

Lekapcsoltam a villanyt.

A fémlemez megpördült.

Silvestre Barragán berontott.

Egyedül jött be, leengedett fegyverrel. A csuklójára rontottam. A padlóra lőtt. A robbanás betöltötte a vasboltot.

Nekidőltem egy polcnak, és a sérült karom tűzként égett. Barragán megpróbálta elérni Mercedest.

Előrántottam a pisztolyomat.

– Engedd el.

Silvestre megállt.

– Ez a levél semmit sem bizonyít.

– Akkor nem kockáztatnád az életed, hogy visszaszerezd.

Tekintete a táskára tévedt.

– Amador évek óta pajzsként használ téged – mondtam. – Eltussoltad a bűnét, majd a város élére tetted.

Silvestre keserűen elmosolyodott.

– Nem azért tettem oda, hogy bárkiről is gondoskodjon.

– Oda tetted, így tartoznék neked az egyenruháért.

Nem válaszolt.

Elvettem tőle a fegyvert, és leültettem. A tárcájában egy összehajtogatott példányt találtam egy önkormányzati leltárról: Amador szolgálati fegyverének sorozatszáma, kalibere és hozzárendelése. Silvestre kézzel írt rá egy dátumot: 17/01.

-Mi ez?

-Életbiztosítás.

– Magyarázd el magad.

–Amador sosem adta át azt a fegyvert. Amikor megkapta a parancsot, újra átkutattam. Ha valaha is elfelejtené, ki védte meg, emlékeztethetném.

A hiányzó darab a helyére került. Ha a Tomás testéből kihúzott golyó biztonságban maradt, egy ballisztikus összehasonlítás egy régi történetet új bizonyítékká változtathatott.

Ez valami rosszabbat is bizonyított: Barragán a gyilkosságból élt anélkül, hogy elkövette volna.

– Díjat szedtél, mert tudtad, hogy a parancsnok nem nyúlhat hozzád.

– És megtartotta az emléktáblát, mert elsüllyeszthettem volna.

A barkácsbolt függönye hirtelen felgördült.

Amador kint volt egy szolgálati puskával a kezében.

– Dobja el a fegyvert, tiszt úr!

Mögötte több mint húsz szomszéd állt.

—Silvestre-t letartóztatták támadási kísérlet és fenyegetés miatt.

– Én döntöm el, hogy kit veszek őrizetbe.

Mercedes jött ki mellém.

– Láttam, hogyan ölted meg Tomás Montest.

Amador elsápadt.

Zavarban van.

–Láttam a megjelölt kártyát. Láttam, hogy utána jössz. Láttam, amikor lőttél.

A puskát a mellkasának szegezték.

– Egy rémült öregasszony nem fog tönkretenni harminc év szolgálatot.

– Nem. De egy tanú, tárgyi bizonyíték, fegyverleltár és ballisztikai jelentés igen.

Amador rám nézett.

– Oldd ki a tokot, és hagyd a földön.

Megcsináltam.

– Most menj be a parancsnoki állásba.

– És Mercedes?

– Holnap jobban fog emlékezni arra, amit látott.

Ez a mondat morgást váltott ki az utcán.

6:59 volt.

Láttam, hogy az óra perceket vált.

7:00-kor kiment a tervezett üzenetem.

Amador is hallotta az értesítést a pulton lévő telefonomról.

Tekintete a képernyő felé vándorolt.

“Automatikus kézbesítés befejeződött.”

Felém emelte a puskát.

– Kinek küldted?

És tudtam, hogy az igazság már nem azon múlott, hogy élve kijussak-e abból a barkácsboltból.

Továbbra is dacoltál volna vele, tudván, hogy már nem törölheti el a bizonyítékokat, vagy engedtél volna a tanú védelmében?

3. RÉSZ
– Az Államügyészségnek – válaszoltam –. És két másik embernek, akik nem önöknél dolgoznak.

Amador egy lépést tett a pult felé.

—Mondd le.

– Már kint van.

Silvestre száraz nevetést hallatott a földről.

–Megmondtam, hogy egy napon az a fegyver mindenedbe fog kerülni, Amador.

A parancsnok felé fordította a puskát.

A másodperc előnyt jelentett nekem.

Nem a fegyverem után nyúltam. A cső felé vetettem magam.

Mercedes meglökött egy fémdobozt. A puska visszapattant, és a lövés átfúrta a függöny tetejét. A szomszédok kihúzták magukat.

Mindkét kezemmel fogtam a fegyvert. Amador felé húzódott, elvesztette az egyensúlyát, és Silvestre, aki még mindig ült, elgáncsolta.

Mindhárman elestünk.

Amador elejtette a puskát, és a szolgálati pisztolyáért nyúlt.

Ugyanaz, amelynek a sorszáma Silvestre leltárában szerepelt.

Felvettem a fegyveremet a padlóról és rászegeztem.

– Ne érj hozzá.

A keze centikre volt a toktól.

– Eljöttél értem. Csináld meg!

Hónapokig más arccal képzeltem el azt a pillanatot. Most a megfelelő férfi állt előttem.

– A bátyám fegyvertelen volt.

– A bátyád egy idióta volt, aki nem tudta, mikor kell befognia a száját.

Éreztem, hogy az ujjam megmerevedik a ravaszon.

Megölhetné.