Aztán eszembe jutott Tomás aktája: „Magánszemélyek közötti vita.” Egy hazugságból hivatalos igazság lett, mert mindenki, aki helyreigazíthatta volna, félt, önérdekből fakadt, vagy sietett.

Ha lelőnék egy embert, akinél már nincs puska, és akinek a keze még nem érintette a pisztolyt, Amador meghalna, de a történet ismét hézagokkal telne meg.

Lejjebb engedtem a fegyvert pár centiméterrel.

– Nem a halálodért jöttem. Egy olyan igazságért jöttem, amit soha többé nem tudsz megváltoztatni.

A szerelő és két boltos bejött, és félretették a puskát. Amador megpróbált felkelni, de egy tucat szomszéd az utcáról figyelte a történteket.

Reggel 7:26-kor két állami rendőrségi egység érkezett, majd röviddel utánuk az állami főügyészség munkatársai. Az ügyvédem betartotta a protokollt, és az ügyeletes ügyész erősítést küldött, mivel a csomag fenyegetéseket, helyszínt, neveket és Mercedes előzetes vallomását tartalmazta.

Arra kértem őket, hogy őrizzék meg a jelenetet, biztosítsák a fegyvereket és válasszák szét a tanúkat.

Ez mindent megváltoztatott.

Amador pisztolyát úgy csomagolták be, hogy a sorozatszáma látható volt. A jelöléssel ellátott ászt Mercedes és két tanú biztosította és aláírta. Silvestre leltárát lefényképezték, mielőtt hozzányúltak volna.

Amadort őrizetbe vették, miközben az Ügyészség kezdeményezte a megfelelő eljárások lefolytatását.

Silvestre tárgyalni akart.

– Majd beszélek, ha kihúznak ebből.

– Még ha tanúskodik is, akkor is felelősségre vonható zsarolásért, fenyegetésért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért.

– Akkor miért kellene beszélnem?

– Mert az igazmondás megváltoztathatja a jogi helyzetedet. Nem tesz ártatlanná.

Két nappal később az ügyészség megtalálta a Tomás holttestéből kivont golyót a törvényszéki archívumban. Az ügy irataiban sosem kérték az Amador fegyverével való összehasonlítást, mivel az ügyet verekedésként zárták le.

A ballisztikai elemzés hetekig tartott.

Vártam.

Ez volt a legnehezebb része.

A bosszú egyszerű volt a fejemben: találni egy nevet és lelőni. Az igazságszolgáltatás jelentéseket, szakértőket, interjúkat, meghallgatásokat és türelmet követelt.

Amikor megjött az eredmény, háromszor is elolvastam.

A lövedék kellő hasonlóságot mutatott az Amadorban lefoglalt fegyver csövével ahhoz, hogy szakértői azonosítást lehessen végezni.

Nem ez volt az egyetlen teszt.

Mercedes tanúvallomást tett az ügyészség előtt. Egy korábbi pincér a La Estaciónból, aki fenyegetések után hagyta el a Valle Secót, beleegyezett, hogy beszél, amikor megtudta, hogy Amador már nem irányít. Emlékezett Tomásra üres kézzel, Silvestre pedig a leveleket gyűjtötte össze.

A HR osztályon Amador felmondása is szerepelt: a gyilkosság másnapján mondott fel. Hónapokkal később megjelent San Mateóban, ahol két tanácstag ajánlotta, akik pénzzel tartoztak Silvestre-nek.

Az ügyészség újabb nyomozást indított a zsarolási kifizetések ügyében. Huszonhárom kereskedő adott át átutalásokat, bizonylatokat és beszedési üzeneteket, amelyek a Barragánhoz köthető férfiakhoz kapcsolódtak.

Amadort bíró elé állították. Az ügyészség Tomás meggyilkolásával és a beosztásával összefüggő bűncselekményekkel vádolta. Védelme azzal érvelt, hogy Mercedes emlékezőtehetsége hibás volt, a megjelölt kártya nem bizonyítja, hogy ki adta le a lövést, és hogy valaki más is használhatta a fegyvert.

Nem lepett meg.

Egy komoly folyamatnak kellett lehetővé tennie számukra, hogy megpróbálják.

A bíró elegendőnek ítélte a bizonyítékokat a hivatalos vádemeléshez. Silvestre-t zsarolással, fenyegetéssel és az igazságszolgáltatás akadályozásával is vádolták. Emberei ellen külön vádak emelhetők voltak az egyéni tetteik alapján.

Ez számított nekem.

Nyolc hónapig mindenkit egyetlen kategóriába soroltam: bűnösök.

De Rulo nem Silvestre volt. A férfi, aki elejtette a fegyvert, nem az, aki lelőtt. És Silvestre, bár védte a gyilkost, és ezt a halált használta fel egy város irányítására, nem ölte meg Tomást.

Az igazság az, hogy nem én takarítottam.

Egyszerűen oda tette, ahová tartozott.

Silvestre végül önérdekből működött együtt. Információkat szolgáltatott a tanácstagoknak folyósított kifizetésekről, és elmagyarázta, hogyan gyakorolt ​​rájuk nyomást Amador felvételére.

Hónapokkal később az ügy bíróság elé került. Csak arról tettem vallomást, amit láttam: a fenyegetésekről, a szembesítésről és arról, ahogyan átadtam a dokumentumokat.

Mercedes volt a fő tanú.

Remegő kézzel lépett be. Amador végig őt nézte a kijelentése alatt.

Nem sütötte le a szemét.

„Biztos benne, hogy a vádlott adta le a lövést?” – kérdezte az ügyész.

-Igen.

– Miért nem jelentetted hamarabb?

– Mert féltem. És mert gondoskodott róla, hogy a félelmem óvatosságnak tűnjön.

Az ő verziója egybeesett az egykori pincérrel, Amador Valle Seco-i távozásával, a megjelölt ászával és a ballisztikával.

– jelentette ki Silvestre a végén.

Beismerte, hogy ő finanszírozta a játékot, tudta, hogy Amador jelölt kártyákat használ, és a lövöldözés után begyűjtötte a paklit, megfélemlítette a tanúkat, és segített a rendőrnek elhagyni a várost.

„Ki adta le a lövést?” – kérdezte az ügyész.

Silvestre Amadorra nézett.

-Ő.

Nem volt taps. Csak egy csendes terem és egy szó, amit nyolc hónappal korábban kellett volna kimondani.

A bíróság bűnösnek találta Amadort Tomás meggyilkolásában, és a bizonyítékok alapján döntött a többi vádpontban. Silvestre-t külön bűncselekményekért ítélték el, többek között zsarolásért és az eltussolásban való részvételéért. A tanács tagjait is kivizsgálták.

Nem mindenki kapott ugyanazt a büntetést.

Az ítélet nem hozott Tomásnak elégtételt, és San Mateónak sem adta vissza a fenyegetések alatt eltöltött hónapokat. De arra kényszerítette őket, hogy írásba foglaljanak valamit, ami korábban csak suttogva létezett: a rendőr ölt, Barragán eltussolta, és mindketten hasznot húztak a félelemből. Számomra ez a pontosság legalább annyira számított, mint maga az ítélet. Már megtanultam, mi történhet, ha egy befejezetlen történet valakire talál, aki túlságosan is hajlandó gyűlölettel kitölteni.