És amikor meglátta, hogy Clarát Renatával a kezében hagyják el Tomás házát, úgy elmosolyodott, hogy Inés abbahagyta a söprést.

– Szóval ez az asszony az autópályáról.

Tamás mozdulatlan maradt.

Soha nem mondta el Veronikának, hol találta Clarát.

2. RÉSZ
Veronica úgy sétált a folyosó felé, mintha az a ház még mindig az övé lehetne.

– Ki mondta ezt neked?

– Egy kisvárosban nincs szükség túl sok kérdésre.

Tomás arra nézett, ahol Clara az előbb eltűnt a lánnyal.

– Clara az iskolában dolgozik és egy házat bérel a tanyán.

– Milyen kényelmes.

– Vigyázz, mit mondasz.

Veronika elmosolyodott.

– Nem azért jöttem ide, hogy harcoljak. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek valamire. Az apám elnököl abban a bizottságban, amelyik ezt az iskolát támogatja.

Don Octavio Salgado évek óta finanszírozta a javításokat, a kellékeket és a munkások fizetésének egy részét.

Tamás azonnal megértette.

– Ne keverd bele Clarát ebbe.

– Nem keverek össze semmit. Csak azt szeretném tudni, hogy hogyan vettél fel egy vadidegent, akinek nincs fix lakcíme, és aki történetesen veled lakott.

– Nem él velem.

-Még mindig.

Hangtalanul távozott.

Ez aggasztotta leginkább Tamást.

A pletykák még ugyanazon a héten kezdődtek.

A piacon Clara hallotta, hogy „a nőnek, akit Don Tomás az úton szedett fel” szólítják.

A mise alatt két hölgy padot cserélt.

Az iskola igazgatója, Teresa Robles, bevezette az irodájába.

– Előkészítjük a teljes dossziét.

– Kirúgsz engem?

– Ha kirúgnám, nem keresnék bizonyítékokat a védelmére.

Clara bizonyítványokat, referenciákat gyűjtött össze korábbi munkahelyéről, és feljegyzéseket az iskolában indított kis projektről: egy könyvtárról, amelyben már 24 adományozott könyv volt.

Eközben Tomás továbbra is minden kedden és pénteken látogatta.

– Micsoda véletlen! – mondta Clara egy délután, miközben beszállt a teherautóba.

– Dolgom van a városban.

A hátul lévő üres dobozra nézett.

– Nagyon sokan, amennyire látom.

Tamás elmosolyodott.

Ez a mosoly kezdett aggasztani.

Az is aggodalmaskodni kezdett, hogy egyre korábban be tudja-e fejezni a munkát.

Egyik szombaton elvitte Clarát és a gyerekeket az északi legelőre.

Ott volt Moro, a tanya legidősebb lova, nyugodt és türelmes, akivel Tomás és a húga gyerekkorukban tanultak meg lovagolni.

Clara most simogatta meg először.

Mateo megfogta a kezét, hogy megmutassa, hol érintse meg.

Minimális gesztus volt.

Tomás úgy figyelte, mintha egy ajtót látott volna kinyílni.

A probléma a születésnapja alatt robbant ki.

Inés ebédet szervezett a munkásokkal és a szomszédokkal. Emiliano végül liszttel borult be, Renata Clara vállán aludt el, Mateo pedig szinte egész délután hozzáragadt.

Ahogy leszállt az éj, a kutyák ugatni kezdtek.

A fehér furgon megjelent a kapuban.

Veronika apja kíséretében ereszkedett le.

Több boríték volt nála, szalaggal átkötve.

– Elnézést a közbeszólásért. De azt hiszem, mindenkinek joga van tudni valamit.

Klára elsápadt.

Veronika felvette a kártyákat.

– Hónapokkal ezelőtt ez a nő levelet írt egy Ramiro Castañeda nevű férfinak. Egészen Jaliscóig jött, hogy feleségül menjen hozzá.

A tárgyalások elhaltak.

–Eladta a holmiját. Kilépett az életéből. Egy férfi után jött, aki később elutasította.

Inés felkelt.

– És mi a fenének hoztad ezt ide?

– Hogy Tomás tudja, ki enged be embereket a házába.

– Ezt már tudtam – mondta.

Veronika hallgatott.

Tomás előrelépett, mígnem mindenki elé került.

– mondta Clara, mielőtt átlépett a tanyám kapuján. Soha semmit sem titkolt el előlem.

– Tamás…

– Az a tény, hogy egy férfi meggondolta magát, nem teszi Clarát hazuggá vagy opportunistává.

Don Octavio gyengéden megkopogtatta a botját.

– Nem ítélkezünk a magánélete felett. De a bizottság felül fogja vizsgálni a felvételét.

Klára ott érezte az ütést, ahol a legjobban fájt.

Nem akarta elveszíteni azt a helyet, ahol először hasznosnak érezte magát.

A következő napokban dokumentumokat gyűjtött.

De a ruhákat is elkezdte pakolni a piros bőröndbe.

Aztán megjelent Ramiro.

Kint vártam rá az iskola előtt.

Clara beleegyezett, hogy a téren beszél vele, mindenki szeme láttára.

– Veronica meglátogatott – mondta.

Klára arca megkeményedett.

-Szóval így?

– Utalt rá, hogy talán újra meg kellene keresnem téged. Hogy valószínűleg akkor is hajlandó lennél velem jönni.

– És másodszor is azért jöttél, hogy megkérdőjelezd a kezem?

-Nem.

Ramiro lehajtotta a fejét.

– Azért jöttem, hogy elmondjam, gyáva vagyok. Senkit sem csaptál be. Én voltam az, aki idehozott, majd én hátráltam meg.

Klára néhány másodpercig figyelte.

-Köszönöm.

– Semmi más?

-Semmi más.

Ramiro szomorúan elmosolyodott.

– Szóval azt hiszem, találtál itt valamit, amit én nem tudtam neked adni.

Klára nem válaszolt.

Nem tudtam, hogy Tomás az utca túloldalán van.

Csak együtt sikerült látnia őket.

2 napig nem ment iskolába.

3-án Clara megjelent a tanyán.

–Pénteki szerencséje elpárolgott.

Tomás még mindig egy kerítést javított.

– Volt egy állásom.

– Láttad, ugye?

Letette a kalapácsot.

Klára mindent elmesélt neki.

Tamás szégyellte magát.

– Azt gondoltam, talán te…

– Megszöknék azzal a férfival, aki elhagyott?

– Nem hangzik túl intelligensnek, amikor így mondja.

Klára felnevetett.

De a következő kedden megtartották a testületi ülést.

Miután átnézte az egyes dokumentumokat, Don Octavio becsukta a mappát.