– Nem függ össze.

– Természetesen. És apáca vagyok.

Tomás az iroda felé nézett.

Egy papírlap még mindig ott volt az íróasztal alsó fiókjában.

Hónapokkal ezelőtt írtam Inés unszolására.

„Amit egy feleségben keresek.”

Jó család.

Hogy tudja, hogyan kell kijönni az emberekkel.

Szeressétek a vidéket!

Ne zavarjon egy gyerekekkel teli ház.

Hogy elfogadja, hogy már volt 3 gyereke.

Tamás kétszer is elolvasta.

Aztán fogott egy tollat.

Áthúzott minden sort.

Végül ezt írta:

„Nincs szükségem olyan nőre, aki tolerálja a gyerekeimet. Olyan nőre vágyom, aki megérti, hogy ha szereted őket, az engem is szeret.”

Másnap délután 5 óráig várt.

Clara éppen egy dobozt zárt be, amikor meghallotta a furgon zaját.

Tomás felment a folyosóra az összehajtott papírlappal.

– Mielőtt bármit is mondanék, hadd fejezzem be.

Klára keresztbe fonta a karját.

– Ez veszélyesen hangzik.

-Sok.

Átadta neki a papírt.

Elolvasta a régi listát.

Aztán az áthúzások.

Amikor elérte az utolsó mondatot, egy pillanatra elállt a lélegzete.

– A nővérem azért írt le, mert úgy gondoltam, hogy találnom kell egy megfelelő nőt.

Klára felnézett.

-És most?

– Most már tudom, hogy rossz kérdést tettem fel.

Tamás lépett egyet.

– Hónapokig kerestem valakit, aki elfogadja a helyzetemet. Mintha Mateo, Emiliano és Renata egy olyan probléma lenne, amire figyelmeztetnem kell őket egy randi előtt.

Klára megragadta a papírt.

– Nem jelentenek problémát.

– Tudom, mert te voltál az első, aki megmutattad nekem anélkül, hogy beszédet tartottál volna.

Tamás nyelt egyet.

– Majdnem üres bőrönddel érkeztél, miután egy másik férfi tönkretette a terveidet. Nem kellett neked férj. Nem kellett neked ez a ház. És amikor három gyereket láttál felém futni, nem azt kérdezted, hogy ki fog vigyázni rájuk. A nevüket kérdezted.

Klára szeme könnybe lábadt.

– Tamás…

– Hadd fejezzem be, mert ha félbeszakítasz, nem tudom, hogy képes leszek-e újrakezdeni.

A nő bólintott.

„Mateo megbízik benned. Emiliano úgy hiszi, hogy bármelyik szék, amiben ülsz, az övé is. Renata már eldöntötte, hogy az övé a karjaid. De én nem vagyok itt miattuk.”

Klára összevonta a szemöldökét.

– Magamért vagyok itt.

Tamás megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Mert keddenként bepótolom a befizetéseimet. Péntekenként háromszor is megnézem az órát, hogy biztosan odaérjek, mire elmész. Mert elkezdtem észrevenni, hogy kibontva vagy feltűzve hordod-e a hajad. Mert azokon a napokon, amikor nem vacsorázol velünk, a ház túl nagynak tűnik.

Klára befogta a száját.

„44 éves vagyok, Clara. Azt hittem, ezek a dolgok véget értek számomra. Azt hittem, az életem arról fog szólni, hogy felnevelem a gyerekeimet, dolgozom, és hálás vagyok, hogy egészségesek.”

Még egy lépést tett közelebb.

– Aztán megjelentél.

A hangja most remegett először.

– Szeretem őt.

Klára a levélre szegezte a tekintetét.

„Nem akarom, hogy a gyerekek miatt maradjon. Nem azért, mert Mateo kérte rá. Nem azért, mert azt hiszi, hogy meg kell mentenie minket. Csak akkor akarom, ha 10 év múlva is itt akar ébredni, és még mindig az útjában akar állni.”

Klára, mint egy folyó a könnyek között.

– Ez az utolsó rész elég valószínűnek tűnik.

Tamás elmosolyodott.

– Akkor lenne egy kérdésem.

—Mondd ki.

– Hozzám akarsz jönni feleségül?

Klára olyan sokáig hallgatott, hogy Tomás sápadni kezdett.

Mondj valamit.

– Gondolkodom.

– Gondolkodj gyorsabban.

Hangosan felnevetett.

-Igen.

Tamás pislogott.

-Igen?

– Igen, Tamás.

Meg akarta ölelni, de a térdével a széknek csapódott.

Klára ismét nevetett.

– Nagyon elegáns.

– Soha nem ígértem eleganciát.

Amikor együtt visszatértek a főházba, Inés úgy tett, mintha meglepődött volna.

Olyan rosszul csinálta, hogy Clara azonnal tudta, hogy már egy órája vár az ajtóban.

Emiliano futott el először.

– Klára!

Renata kinyújtóztatta a karját a nagynénje csípőjéről.

Máté a lépcsőn maradt.

Klára leguggolt elé.

– Én maradok.

A fiú a lány arcát tanulmányozta.

-Mindig?

Clara Tomásra nézett.

– Ezt reméljük.

Mateo összevonta a szemöldökét.

– Az előbb még azt mondtam, hogy maradj.

-Igen.

– Aztán sokáig vártak.

Inésnek el kellett fordulnia, hogy senki ne lássa a sírását.

Öt hónappal később összeházasodtak egy kis kápolnában a tanya közelében.

Nem volt fényűző buli.

Hosszú asztalok álltak a kőrisfák alatt, birria, mariachi zene, café de olla (mexikói kávé), és többen voltak, mint ahányat Tomás meghívott.

Teresa egy doboz könyvvel érkezett a könyvtár számára.

Emiliano elvesztette a csizmáját a szertartás kezdete előtt.

Renata elaludt Inés karjaiban.

Mateo az egész mise alatt úgy figyelte a papot, mintha gyanítaná, hogy hibát követhet el.

Clara soha nem próbálta helyettesíteni a gyerekek anyját.

Soha nem rejtették el a fényképeiket.

Soha nem kérték őket, hogy anyának szólítsák.

Mateo folytatta Clarának a mesélést.

Emiliano is.

Renata, amikor elkezdett tisztán beszélni, ugyanezt tette.

És senki sem látott ebben problémát.

Mert szeretni valakit nem mindig jelenti azt, hogy átveszed a másik helyét.

Néha ez egy új hely építését jelenti.

Évekig keveset tudtak Veronikáról.

Don Octavio továbbra is együttműködött az iskolával, bár soha többé nem engedte, hogy az igazgatótanács ügyei családi problémákkal keveredjenek.

Valamivel később Tomás megtudta, hogy Verónica Monterreybe költözött.

Egyik karácsonykor egy feladócím nélküli képeslap érkezett a farmra.