Egyik délután megkérte, hogy kísérje el a térre.
– Azt akarom, hogy ezt a bejegyzést eltávolítsák.
Ránézett.
– Majd én is megkérdezem veled.
Hetekkel később eltávolították.
Ehelyett almafát ültettek.
Emilia segített megtartani, miközben egy kertész tömörítette a talajt.
Isidora addig bámulta azt a kis fát, amíg lélegzetét már nem tudta venni számolás nélkül.
Leandro megfogta a kezét.
Hónapokkal később megkérte a kezét.
Nem arról beszélt, hogy megmenti őt, vagy hogy egy esküvővel helyrehozza azt, amit mások tönkretettek.
– Veled akarok élni, ha te is akarsz.
Isidora az ablak felé nézett. Emilia a kertben volt, és Teodorával nevetett.
– Igen – felelte –, akarom.
Nyáron házasodtak össze.
Emilia a csokrot tartotta. Vicente kenyeret hozott a nemrég elhunyt édesanyja pékségéből, és egy kosarat hagyott az ajtó mellett.
A szertartás után Isidora elvett egy darabot.
Kettétörte, és a felét odaadta a nővérének.
Emília harapott először.
Isidora követte őt.
A kenyér langyos volt.
És ezúttal együtt tudták megenni.
