Hellyel kínálta, amíg tortillákat készített.

Nem ígérte meggyógyítani, és csodákról sem beszélt. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogyan kell kukoricát pucolni.

Beatriz tagadta.

Tomás megmutatta neki, hogyan kell csinálni. Amikor hibázott, több szemcse is kirepült.

A lány elmosolyodott.

Az apja arccal az erdő felé fordult, hogy senki ne lássa sírni.

Együtt ettek. Beatriz megevett egy tortillát, és kért még egyet.

Távozás előtt az ezredes megvizsgálta a dokumentumokat.

– Anselmo biztosított róla, hogy jogtalanul foglaltad el ezeket a földeket.

– Azt is állította, hogy a férjemnek joga van elvenni a megtakarításaimat.

Esteban hallgatott.

– Mindkettőt ellenőriztetem.

A nyomozás lassan haladt. Egy közjegyző összehasonlította az iratokat, és megerősítette, hogy Anselmo tudott az okiratról. Az ezredes elől eltitkolt információkkal megpróbálta lefoglalni a vizet.

Leonor nem kapta vissza azonnal a régi házát. Julián adósságokat és ellentmondásos kimutatásokat hagyott maga után. De sikerült ellenőriztetnie a számlákat, és több szomszéd is végre emlékezett arra, hogy mennyit is adományozott.

Rosa tanúskodott. A pék is, aki nyilvántartást vezetett a kifizetéseiről.

Akik eddig hallgattak, elkezdtek beszélni.

Mindeközben heves esőzések érkeztek.

A patak az éjszaka folyamán megduzzadt, és elmosta a híd egy részét. Több család rekedt az alacsonyan fekvő házakban.

Leonor kinyitotta a menedéket.

Rosa Tomással érkezett. Aztán megjelent Beatriz, Teresa, a varrónő, és egy nő, aki alig bírta cipelni a babáját.

Matilde hajnalban lépett be, átázva, elkísérve a húgát.

Vártam egy megrovást.

Leonor egy takarót terített a vállára.

–Segíts a tűzhellyel! Vannak gyerekek, akiknek enniük kell.

Együtt dolgoztak anélkül, hogy megemlítették volna az előző látogatást.

Három napon át a ház fogadta azokat, akik el tudták érni a szakadékot. A forrás tiszta maradt, a kert élelmet hozott, és mindig látszott elég tűzifa.

Éjszaka többen lépteket hallottak a ház körül.

Senki sem mert kimenni.

Tomás odalépett Leonorhoz.

– Rosario asszony az?

A lámpa melletti képet nézte.

-Nem tudom.

Félsz?

Leonor hallotta a fütyülést a fák között.

-Most nem.

Amikor a víz visszahúzódott, Matilde egy zacskó lisztet hagyott az asztalon.

– Ez nem elég ahhoz, amit tettél.

– Hasznos lesz a következő érkezőnek.

A nő bólintott, képtelen volt a tekintetébe nézni.

Julian tavasz elején tért vissza. Az özvegy elhagyta, és a vállalkozásai csődbe mentek.

Leonort a kerítés javítása közben találta.

– Kezdhetjük újra.

Folytatta az ág megkötését.

– Már elkezdtem.

Beszélt az együtt töltött éveikről, a hibáikról, és arról, milyen nehéz volt egyedül élni.

Leonor elhagyta a kötelet.

–Nem jöttél vissza, amikor megtudtad, hogy kirúgtak a házból. Akkor jöttél vissza, amikor már nem volt más választásod.

Julian meg akarta érinteni a kezét.

Félreállt.

– Beszélni fog a közjegyzővel. Nincs már mit tárgyalnunk az ügyünkkel kapcsolatban.

Nem emelte fel a hangját. És utána sem sírt.

Elkészítette a vacsorát, és békésen elaludt.

Idővel visszaszerezte a megtakarításainak egy részét. Ezeket a tető javítására, ágyások vásárlására és a kert bővítésére fordította.

Az ezredes segített jogilag megvédeni a menedékhelyet. Beatriz könyvekkel és magokkal kezdett látogatni. Rosa stabil munkát kapott Leonornál, kenyérsütőként, Tomás pedig továbbra is az édesanyjával élt, bár a szakadékot tekintette második otthonának.

A pihenésre szoruló nők szobát találtak. A betegek társaságot és segítséget kaptak a gondozáshoz. Senkinek sem kellett elmesélnie a szerencsétlenségét ahhoz, hogy megérdemeljen egy étkezést.

Leonor virágokat ültetett az ablak mellé, de sosem sikerült pontosan azokat kinőnie, amelyek az ajtaja körül megjelentek.

Egyik este, az új tető felavatásának ünnepségén Tomás megkérdezte:

– Még mindig azt hiszed, hogy mindent elvesztettél?

Leonor a tűzhely mellett nevető Rosára, a tortillákat osztogató Beatrizre és az asztal körül ülő nőkre nézett.

„Elvesztettem azokat a dolgokat, amiket nagyon szerettem” – válaszolta. „De önmagam nem veszítettem el.”

Később, amikor mindenki elaludt, kiment a teraszra.

A forrás mormogott a kövek között. A platánfa közelében egy öreg alakot vélt látni, alig láthatóan a holdfényben.

Leonor nem közeledett.

– Az ajtó még mindig nyitva van – mondta.

Az alak mintha félrebillentette volna a fejét.

Hajnalban fehér virágokat talált az asztalon.

Befőttesüvegbe tette őket, begyújtotta a tűzhelyet, és elkezdte a reggeli elkészítését. A szomszéd szobából Tomás hangja hallatszott, amint megkérdezte, tud-e segíteni.

Leonor elmosolyodott.

– Persze. Ma sok dolgunk van.