Évekkel később egy lány érkezett egy bőrönddel, és érdeklődött a kirakatban hirdetett állásról.
Lucía megkérte, hogy üljön le, mielőtt elmagyarázná a feltételeket. Gabriel megjelent egy csésze kávéval, és letette az újonnan érkező elé.
Amikor a fiatal nő megnézni ment a szobáját, a férfi a felesége mellé ült.
„Ugyanolyan kicsi bőrönddel érkeztél” – emlékezett vissza.
Lucia a kezét az övére tette.
Az udvaron a gyerekei azon veszekedtek, hogy ki önthette ki a vizet. A konyhából Doña Pilar harsány nevetése hallatszott.
Gabriel az ismerős zaj felé nézett, és elmosolyodott.
Lucía közelebb húzta a székét az övéhez. Már nem sietett betölteni a csendet, és nem is félt attól, hogy csapdába esik.
