Idővel úgy döntöttek, hogy családot alapítanak, anélkül, hogy megkérték volna a gyerekeket, hogy felejtsék el, honnan jöttek.
Évekkel később Marisol virágot hagyott Teresa sírján. Rosalía és Nicolás az út közelében várakoztak. A kislány visszaszaladt hozzájuk, biztos volt benne, hogy tárt karokkal fogadja őket.
Azon az éjszakán megint esett az eső.
Nicolás egy új kutyát faragott; Marisol pont egyet szeretett volna. Mateo az ablaknál dolgozott, Rosalía pedig a vacsorát szolgálta fel.
A mennydörgést hallva felnézett a gerendára. Az szilárdan állt.
Mateo észrevette a gesztust, és széket hozott neki.
Rozália leült.
Sok év óta először hagyta, hogy az eső szakadjon, anélkül, hogy bármit is felemelt volna, hogy megtartson.
