1. RÉSZ
Elena Barragán az egész város szeme láttára széttépte a munkáltatói levelet, és a darabokat a három napig utazó nő lába elé dobta.

Szerda volt, az a nap, amikor a szállító teherautó felment a durangói San Jerónimo del Pinarba. Ezért volt annyi tanú a posta előtt. A 31 éves Ana Belén Robles mozdulatlanul állt, miközben Elena azzal vádolta, hogy egy másik nő házában keres férjet.

– A férjem felbérelhet nőket anélkül, hogy megkérdezné velem, de egyetlen idegen sem alszik a tetőm alatt.

A levelet Hilario Barragán, a bolt tulajdonosa írta. Szakácsi és házvezetőnői állást ajánlottak neki. Ana 38 pesót, két ruhát és egy Bibliát vitt, tele Adela nővér jegyzeteivel, az apácától, aki olvasni tanította abban az árvaházban, ahol 7 és 16 éves kora között élt.

Ana sírás nélkül szedte össze a darabokat.

– Elnézést a kellemetlenségért. Nem tudtam, hogy nem tudsz róla.

Egy padon ült az utca végén, bőröndjét a térdén nyugtatva. Senki sem közeledett felé. San Jerónimóban már kezdték „egyszerűnek” nevezni, nem azért, mert nem volt intelligens, hanem azért, mert keveset beszélt, és a megaláztatásokat viszonzás nélkül tűrte.

Tomás Ibarra a bejárati ajtóból mindent látott. Egy 38 éves özvegyember volt, egy kis fűrészmalom tulajdonosa, amely 3 kilométerre volt a várostól. Felesége, Elisa Medina, 4 évvel korábban halt meg, így őt a 9 éves Inés és az 5 éves Mateo hagyta magára.

Tomás odalépett a padhoz, de nem ült le.

– Tud ő főzni?

– Igen. Azt is tudom, hogyan kell varrni, könyvelni, és hogyan kell figyelés nélkül dolgozni.

–Segítségre van szükségem otthon. Hetente 35 pesót tudok fizetni, plusz ételt és egy szobát. A gyerekeimmel nem könnyű a helyzet.

– A felnőttek általában nem ilyenek.

Tomás most nézett rá először. Majdnem elmosolyodott.

– Most indulunk.

A ház a fűrészmalom mögött állt, fenyőfák és farakások között megbújva. Inés hideg arckifejezéssel üdvözölte Anát. Mateo sáros csizmában és egy ággal a kezében jelent meg.

– Maradni fogsz?

– Amíg apádnak szüksége van a munkámra.

A fiú úgy nyújtotta át neki az ágat, mintha kulcsot lenne. Inés viszont köszönés nélkül lépett be.

Ana egy elhanyagolt konyhát, egy gyomokkal benőtt kertet és egy laza padlódeszkát talált a folyosón. Még sötétedés előtt babot, liszttortillát és szárított chilivel tálalt sertéshúst készített. Tomásnak másodpercei voltak anélkül, hogy megdicsérte volna. Megértette, hogy így fejezi ki a háláját.

A következő napokban Ana megismerkedett a ház ritmusával. Mateo mindenhová követte. Inés az ajtóból figyelte, attól tartva, hogy megpróbálja majd helyettesíteni az anyját. Ana soha nem nyúlt Elisa ruháihoz, és nem mozdította el a tálalószekrényen függő portrét sem.

Egyik este Mateo megjelent egy régi mesekönyvvel.

– Felolvasnád ezt nekem?

– Megpróbálhatom.

– Apa azt mondja, hogy az a könyv anyámé volt.

Ana felolvasta egy férfi történetét, aki tornyot épített, hogy elérje a csillagokat. Mateo elaludt a karjának dőlve. Tomás, aki az ajtóban állt, leplezhetetlen szomorúsággal figyelte a jelenetet.

– Hol tanultál meg így olvasni?

– Az árvaházban. Adela nővér azt szokta mondani, hogy aki érti a szavakat, az meg tudja védeni magát azokkal szemben, akik megtévesztésre használják őket.

Tomás felkapta a gyereket, és az ágyába vitte. Ana becsukta a könyvet, de hallotta, hogy valami nyikorog a törött gerincben. Az anyag és a karton között egy összehajtott papírdarab volt.

Felismerte Elisa aláírását a tálalószekrényben őrzött levelekről.

„Thomas: ha bárki megtalálja ezt, ne engedje, hogy a nővérem, Leonor elvigye a gyerekeket. A fenyvest akarja, amit örököltek. Az igazi titok az, amiben betartjuk az ígéreteinket.”

Mielőtt Ana felhívhatta volna Tomást, egy autó állt meg a ház előtt.

Inés elsápadt, amikor felismerte a lefelé ereszkedő nőt.

– Leonor néni vagyok – suttogta. – Mindig jön, ha el akar venni tőlünk valamit.

Kinyitod azt az újságot? Mondd el nekünk, oszd meg ezt a történetet, és a 2. részt keresd meg a hozzászólásokban; a legrosszabb még hátra volt.

2. RÉSZ
Leonor Medina engedély nélkül lépett be. Elisa nővére volt, és gyászruhát viselt, mintha ez hatalmat biztosítana neki Tomás, a ház és a gyerekek felett.

Amikor meglátta Anát a könyvvel, megvetően elmosolyodott.

– Szóval már behoztál egy másik nőt a húgom ágyába.

– Ana itt dolgozik – felelte Tomás – Soha többé ne beszélj így vele a gyerekeim előtt.

Leonor azt állította, azért ment el, mert a faluban azt beszélték, hogy egy idegen egy özvegyemberrel él. Szerinte Inésnek és Mateónak „rendes” házra volt szükségük. A fenyvesről nem beszélt.

Ana zsebre tette a cetlit. Aznap este megmutatta Tomásnak. A férfi felismerte Elisa kézírását, és elmagyarázta, hogy apjuk 40 hektár erdőt hagyott az unokáira. Elisa halála után Leonor ragaszkodott hozzá, hogy eladja egy fakitermelő cégnek. Tomás ezt elutasította, mert a fakitermelés kiszárította volna a földjüket vízzel ellátó patakot.

– Mit jelent az, hogy „ahol betartjuk az ígéreteinket”? – kérdezte Ana.

– Nem tudom. Elisával sok mindent ígértünk. Kevesebbet teljesítettünk, mint amennyit kellett volna.

A következő héten Ana segített Inésnek megtisztítani a kerítést, ahol az anyja borsót termesztett. Magokat találtak egy konzervdobozban, és együtt elültették őket.