Hajnal előtt elindultak. Pruitt, a legidősebb munkás, hátramaradt, hogy vigyázzon a fűrészmalomra és a gyerekekre. Anne elvette a mesekönyvet; gyanította, hogy az üzenetben van még valami.

Útközben megvizsgálta a gerincet, és három majdnem kitörölt számot talált: 6-ot, 82-t és 14-et. Nem úgy néztek ki, mint egy dátum. A közjegyző irodájában a jegyző azonnal megértette a jelentésüket.

—6. könyv, 82. oldal, 14. bejegyzés.

A vonatkozó kötetet por borította. Az eredeti fenyőerdő tulajdonjogát tartalmazta. A 40 hektár egyenlő arányban tartozott Inéshez és Mateóhoz. Tomás csak a vagyonkezelőként szerepelt, amíg a fiatalabb fiú be nem töltötte a 18. életévét. Leonornak semmilyen joga nem volt a tulajdonhoz.

Ugyanebben a dossziéban volt Elisa lepecsételt levele is. A közjegyző elmagyarázta, hogy Elisa kérte, hogy a levelet az okirattal együtt őrizzék meg. Tomás felismerte a viaszpecsétet, amit otthon használtak.

A levélből kiderült, hogy Leonor adósságot halmozott fel a Barragán Faanyag Vállalattal szemben. Megígérte, hogy Elisa halála után a fenyveserdő átadásával törleszti azt, bízva abban, hogy ő lesz a gyermekek gyámja. Elisa betegsége utolsó hónapjaiban fedezte fel a megállapodást, és két tanú jelenlétében dokumentálta.

„A nővérem úgy hiszi, hogy a gyerekek öröklik a földet, de a csendet is” – írta. „Ha valaha megpróbálja elválasztani őket az apjuktól, tudasd velük, hogy Tomás mindenét eladta, hogy megmentsen engem, és hogy soha nem hagyott el.”

Tomásnak abba kellett hagynia az olvasást. Mindkét kezét az asztalra tette, és lehajtotta a fejét. Ana várt anélkül, hogy megérintette volna.

– Tudta, hogy meg fog halni – mormolta. – És én folyton azt ígérgettem neki, hogy lesz még egy tavasz.

– Talán muszáj volt hallanom, még ha nem is hittem el.

A közjegyző hitelesített másolatokat állított ki, és megtalálta Leonor adósságelismervényét is. Hilario Barragán 4000 pesót adott egy adásvételi szerződésért cserébe, amelyet a kiskorúak vagy törvényes képviselőjük aláírása nélkül nem lehetett teljesíteni.

Miután visszatért San Jerónimóba, Castañeda összehasonlította a bizonyítékokat. A hamisított végrendelet pecsétszáma egy Elisa halála után két évvel végrehajtott tranzakcióhoz tartozott. A városi titkár egy új nyomtatványt használt, lemásolt egy régi aláírást, és egy nem létező tanúsítványt jegyeztetett be.

Nem vallotta be. Azt állította, hogy a dokumentum már előkészítve érkezett meg. Az asztalán azonban találtak egy csekkfüzetet ugyanazzal a bélyegzővel, valamint három bizonylatot Leonor befizetéseiről. Castañeda elküldte az ügy iratait a kerületi bíróságnak. A jegyzőt felfüggesztették, amíg a hamisítás és a közokiratok megváltoztatására tett kísérlet ügyét kivizsgálták.

Leonor nem tért haza, de továbbra is terjesztette a pletykákat, miszerint Ana manipulálta Tomást, hogy feleségül vegye, és megtarthassa a földet. Elena Barragán addig ismételte ezeket a vádakat a bolt előtt, amíg Hilario nyilvánosan ellentmondott neki.

„Miss Robles nem Tomást kereste” – jelentette ki. „Azért jött, mert munkát ajánlottam neki anélkül, hogy megkérdeztem volna a feleségemet. A mi szégyenünk volt, nem az övé.”

Elena be akart menni a boltba, de Hilario követelte, hogy szedje össze a levél darabjait, amiket még mindig a fiókjában tartott. Nem ismerte el Ana megaláztatását, bár sikerült tudatnia a várossal, hogy ki okozta.

A gyermekelhelyezési tárgyalást öt héttel később tartották. Inés kért szót. A bíró megpróbálta megkímélni ettől a pillanattól, de a lány ragaszkodott hozzá.

– A nagynéném azt mondta, meg akar védeni minket. Aztán elbújtattatott, ahol rönkök dőlhettek rám. Ana volt az, aki odafutott, hogy megmentsen. Apám soha nem kért minket arra, hogy válasszunk közte és anyánk között. Leonor néni kérte meg.

Máté kevesebbet beszélt.

– Haza akarok menni, mert még nem fejeztem be a könyvemet.

A bíró helybenhagyta Tomás felügyeleti jogát, elutasította Leonor minden igényét a fenyvessel szemben, és megtiltotta neki, hogy felügyelet nélkül közelítsen a gyerekekhez, amíg a hamisítási és veszélyeztetési ügy folyik. Nem voltak kiabálások vagy csodálatos büntetések. Voltak dokumentumok, vallomások és hónapokig tartó nyomozás. Ana számára ez igazságosabb volt, mint bármilyen gyors bosszú.

Miután visszatért a bíróságról, Inés kiásta a magosdobozt, és átadta.

– Azt akarom, hogy megtartsd.

– Azok anyádéi voltak.

– Ezért. Tudod, hogyan kell gondoskodni a dolgokról anélkül, hogy elvennéd valakitől azt, ami az övé.

Korán érkezett a hideg. Ana melegen tartotta a konyhát, rendszerezte a fűrészmalom könyvelését, és délutánonként elkezdte olvasni tanítani a munkások több gyermekét. Tomás a fizetésén felül fizetett neki ezért a munkáért. Ragaszkodott hozzá.

– Nem akarom, hogy bárki azt mondja, hogy a kedvességükre támaszkodom.

– Nem a kedvességemnek köszönhetően van itt – felelte. – Azért van itt, mert ez a ház zökkenőmentesen működik, mióta megérkezett.

Egyik este, miután Mateo elaludt a mesekönyve mellett, Tomás bevitte az ágyába. Miután visszaért, leült Anával szemben. Kint fújt a szél; bent a kályha halk sercegést adott ki.

–Amikor megérkeztél, azt hittem, szükségem van valakire, aki főz és takarít. Aztán láttam, hogy Mateo újra kérdezősködik. Láttam, ahogy Inés magokat vet a földbe, amit hagyott elpusztulni. Láttam, hogy megvéded a gyerekeimet anélkül, hogy megpróbálnád őket a magadévá tenni.

Ana továbbra is az asztalon tartotta a kezét.

– Tomás, nem tartozol nekem házassággal azért, mert segítettem neked.