1. RÉSZ
A 22 cowboy kötelet helyezett a folyosó gerendájára, és figyelmeztették Esteban Lujánt, hogy ha aznap éjjel nem lesz élelem vagy fizetés, akkor otthagyják felakasztva a tönkretett tanya előtt.

Senki sem nevetett. Miután három hónapig kemény tortillákat, sovány nyulakat és főtt gyökereket ettek, ezek az emberek már nem tudtak viccelődni. Az 1893-as tél La Candelaria szarvasmarháinak csaknem felét elpusztította, míg az aszály sárgás kéreggé változtatta a csivavák füves területeit.

Esteban jelzáloggal terhelte meg a földet Laureano Ceballosnak, anyja testvérének és a régió legnagyobb üzletének tulajdonosának. Nagybátyja megígérte, hogy segít neki, de aztán megvásárolta az adósságait, elvágta a hitelét, és elkezdte azt mondogatni, hogy a La Candelaria hamarosan az övé lesz.

A szakács által elhagyott és egy fillér nélküli Esteban szégyenletes megoldáshoz folyamodott: jelentkezett egy Mexikóvárosban megjelent házassági hirdetésre.

„Nem románcot keresek” – írta. „Szükségem van egy kitartó feleségre, aki képes beosztani az ellátást, főz 22 férfira, és elviseli a tanyasi életet. Legális házasságot, menedéket és védelmet kínálok.”

A postakocsi alkonyatkor érkezett meg San Jerónimóba. Egy kereskedő, egy pap és végül egy nő szállt ki belőle, akinek a lépcsei nyikorogtak.

Jacinta Robles magas, izmos és széles vállú volt. Fekete ruhát viselt, haja dísz nélkül volt hátrakötve, és egy hatalmas, vassal megerősített bőröndöt cipelt. Amikor a kocsis segíteni próbált neki, félrelökte, és maga rakta le a poggyászt.

Severiano Cruz, a La Candelaria művezetője hangosan felnevetett.

– Főnök, szakácsot kértél, nem olyasmit, aki képes megenni az alapanyagokat.

Mateo, a legfiatalabb cowboy, szégyenkezve lesütötte a tekintetét. Esteban úgy érezte, mindenki arra számít, hogy visszautasítja majd a nőt, de levette a kalapját.

– Robles kisasszony?

Jacinta megvizsgálta szakadt csizmáját, beesett arcát és kopott inggallérját.

– Maga biztosan Esteban Luján. Éhesebbnek tűnik, mint a leveledben leírt férfiak.

— A helyzet rosszabbodott.

– Akkor ne nézz rám úgy, mintha valami szerencsétlen lennék, és vigyél el hozzá.

Útközben Severiano kegyetlen megjegyzéseket tett Jacinta súlyával kapcsolatban. A nő hallgatott, amíg meg nem érkeztek a farmra, ahol a 22 munkás ki nem jött, hogy megnézze a postán rendelt feleséget. Fütyülés és mormogás hallatszott. Valaki megkérdezte, hogy a személyes kamrakészletei a csomagtartóban vannak-e.

Jacinta nem válaszolt. Bement a konyhába, kinyitotta a szekrényeket, és zsizsikkel teli lisztet, ecetes hagymát, egy kancsó melaszt és egy zsíros tűzhelyet talált. Aztán szemügyre vette a régi kőfüstölőt, amely Esteban apja halála óta üresen állt.

– Azt vártad, hogy ezzel 22 embert fogok etetni?

„Az egészséges szarvasmarhákat el kell adni, hogy kifizethessük a jelzáloghitelt. Ha levágom az állatokat, a nagybátyám megtartja a földet. Ha a férfiak elmennek, én is mindent elveszítek.”

Jacinta kinézett az ablakon a kiszáradt patak mellett növő bokrokra.

– A törvény előtt elfogadom, hogy a felesége legyek, de a konyha, a füstölő és az élelmiszer az én felügyeletem alatt lesz. Senki sem fogad el ételt, és egyetlen fillért sem költhet anélkül, hogy velem ne kérdezné meg.

-RENDBEN.

– A legkeményebb lóra, egy szekérre és az egyetlen emberre van szükségem, aki még nem nevetett ki.

Máté felemelte a fejét.

Sötétedés előtt tértek vissza. A szekér három hatalmas vaddisznót szállított egy vérfoltos ponyva alatt. Jacinta megtalálta a nyomaikat a tölgyfák között, és vezette a vadászatot, míg Mateo a lasszót kezelte.

Azon az estén carne asadát szolgált fel medvehagymával, szárított chilivel és tortillával, amelyet a megmentett lisztből készített. A férfiak csendben ettek, és lenyalták az ujjaikról a zsírt.

Severiano átnyújtotta az üres tányérját.

„Nem a legjobb húsokról van szó, de visszahozott minket az életbe. Köszönjük, Luján asszony.”

– Holnap négy emberrel ki fogja takarítani a füstölőt. Ez csak néhány napig fog tartani.

Miután mindenki elment, Jacinta kinyitotta a bőröndjét Esteban előtt. Nem ruhákat vagy családi emléktárgyakat tartalmazott, hanem késeket, öntőformákat, könyveket és egy táskát a megtakarításaival. Alatta egy Laureano Ceballosnak címzett banki levél feküdt.

– Miért van rajta a nagybátyám neve?

– Mert mielőtt elfogadtam az ajánlatát, utánajártam, hogy ki akarja megtartani ezt a ranchot. És rájöttem, hogy Laureano is mindent el fog veszíteni.

Bíztál volna Jacintában? Kommentelj, oszd meg ezt a történetet, és keresd a 2. részt, mert az árulás csak most kezdődött.

2. RÉSZ
Jacinta elmesélte, hogy 15 évig dolgozott műhelyekben és csomagolóüzemekben Guadalajarában. Ott tanulta meg a hús sózását, a kolbászkészítést és a füst pontos szabályozását. Azt is hallotta, ahogy a kereskedők Laureano adósságairól beszélgetnek: túl sok ingatlant vásárolt a Chihuahua Bányászati ​​Banktól felvett kölcsönök segítségével.

– A nagybátyád gazdagnak tűnik, mert mindenki tartozik neki – mondta –, de ő maga is többet tartozik, mint amennyit ki tud fizetni.

Jacinta megtakarítása összesen 430 pesót tett ki. Ez volt mindene, amit birtokolt, és úgy döntött, hogy a La Candelariába fekteti be, cserébe azért, hogy a házassági szerződésben kikötötték a részvételét.

Esteban vitázás nélkül elfogadta.

Mivel Laureano irányította a San Jerónimói üzletet, Jacinta közvetlenül tárgyalt a chihuahuai beszállítókkal. Sót, piloncillót, borsot, chilipaprikát és lisztet vásárolt. A 22 cowboy felújította a füstölőt, mesquite-t vágott, és további vaddisznókat fogott el. Ezután levágták az öreg szarvasmarhákat, amelyeket senki sem akart megvenni.