Jacinta ezt a kemény húst füstölt szegyhússá, fűszeres szárított hússá, sonkává és kolbászzá alakította, amelyek hetekig elálltak. A füst éjjel-nappal betöltötte a ranchot, átjárva a ruhákat, a gerendákat és még a lovak sörényét is.

Esteban minden este keresni kezdte a füstölőben. Segített neki felakasztani a legnehezebb darabokat, és vadvirágokat vitt a konyhába. Jacinta sosem köszönte meg neki, de minden virágot a főkönyv lapjai között tartott.

Az első szállítmányt a Santa Eulalia bányákba küldték. Jacinta egy üstöt állított fel a munkások hálótermei közelében, és előttük több darab ételt melegített. Az illat tucatnyi bányászt vonzott, akiket kimerített a vizes bab és az avas hús evése.

Kevesebb, mint 4 óra alatt eladtak mindent.

A következő két hónapban a La Candelaria bányákat, postakocsikat és vasúti személyzetet látott el. A cowboyok megkapták a hátralékukat. Severiano gondoskodott a szarvasmarhákról, Mateo megszervezte a szállításokat, Esteban pedig a szerződéseket kezelte.

A siker felkeltette Laureano dühét. Adela, Esteban húga kíséretében érkezett egy vacsora alkalmából, hogy megünnepeljék az első nagyobb kifizetést.

Adela megvetően nézett Jacintára.

– Anya újra meghalna, ha látná, ki veszi át a helyét.

Esteban letette a poharat az asztalra.

– Jacinta senkinek a helyét nem foglalja el.

–Az a nő a földért ment hozzád. Egész San Jerónimo gúnyt űz belőlünk.

Jacinta folytatta a hús felvágását.

– Régen gúnyolódtak velünk, amikor éhesek voltak. Most a termékeinket veszik.

Laureano az asztalra dobta a jelzáloghitelt.

– A kölcsön a jövő hónapban esedékes. Nem fogadok el késedelmes fizetéseket vagy húst fizetségként.

– Az utolsó fillérig megkapod – felelte Esteban.

– És hagyod, hogy egy idegen vegye át a családunk örökségét? – kérdezte Adela. – Érvénytelenítsd ezt a házasságot, mielőtt mindent elvesz tőled.

Esteban a húgára nézett.

„Aki mindent el akart venni tőlem, az a nagybátyánk volt. Jacinta több pénzt és munkát fektetett ebbe a ranchba, mint te.”

Adela felállt, sápadtan a felháborodástól.

– Ha majd megtudod, mit akar valójában, ne gyere és ne keress!

Laureano kiment vele, de mielőtt átlépte volna a küszöböt, észrevette a ház mögül felszálló füstöt.

– Egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy leromboljon egy fából épült vállalkozást.

A fenyegetés 6 nappal később valóra vált.

Jacinta éppen egy vasútnak szánt rendelést ellenőrizett, amikor meghallotta egy rúd zörgését az ajtón keresztül kintről. Aztán átható olajszag csapott meg. Lángok csaptak fel a kereten, mielőtt sikíthatott volna.

Egy vasrúddal csapta be az oldalsó ajtót. A lakat két ütést kibírt, a harmadikra ​​eltört. Jacinta fekete füstfelhőként bukkant elő, ruhája alja lángokban állt.

Négy fegyveres férfi várt rá.

– Menj vissza a sütőbe, te disznó! – parancsolta az egyik, és revolverrel szegezte rá a lányt.

Jacinta rávetette magát. A rúd a csuklóját találta el, és a fegyver leesett. Egy lökéssel leterített egy másik férfit, miközben a sikolyok felébresztették a munkásokat.

Severiano megjelent a puskájával. A másik 21 férfi követte. Két támadó elmenekült; a többieket megfékezték. A cowboyok élőláncot alkottak a ciszternából, és sikerült megmenteniük az építményt.

Esteban a falnál ülve találta Jacintát, korommal borítva és megégett kézzel.

– Mondd, hogy jól vagy.

– Több kell hozzá, mint olaj.

Esteban mindenki előtt megölelte és megcsókolta, szégyen és habozás nélkül. Jacinta csak egy pillanatig volt meglepődve, mielőtt viszonozta a csókot.

Severiano átkutatta a főkolompos vezetőjét, és 25 pesót, egy kapukulcsot és egy Laureano monogramjával ellátott papírdarabot talált. Esteban azonnal a tanyájára akart lovagolni, de Jacinta megállította.

„Ha fegyveresen megyünk közbe, azt fogja mondani, hogy bűnözők vagyunk. Élve kell kiszolgáltatnunk.”

A fogvatartott vérrel a fogai között nevetett.

„Don Laureano nem adta oda nekem a kulcsot. A főnök húga adta oda nekem. Adela azt mondta, hogy a nő ma este egyedül lesz.”

3. RÉSZ
Esteban arca megkeményedett, de nem emelte fel a fegyverét. Megkötözte a fogvatartottat, megparancsolta Severianónak, hogy őrizze, és elküldte Mateót, hogy keresse meg a vidéki parancsnokot és San Jerónimo jegyzőjét.

Jacintának igaza volt: az ösztönös bosszú Laureanót áldozattá, La Candelaria embereit pedig rablóbandává változtatná. Olyan bizonyítékokra volt szükségük, amelyek megállják a helyüket a bíróságon.

Hajnalban megérkezett Salcedo parancsnok, négy vidéki rendőrtiszt és Barragán közjegyző. Megtalálták az olajat, az eltorlaszolt ajtót, két elhagyott fegyvert és a szökevények lábnyomait. A főkolompos, Rosendo Valcárcel, rájött, hogy Laureano fel fogja áldozni, és beleegyezett, hogy bevallja a bűnt.

Beismerte, hogy 50 pesót kapott a füstölő felgyújtásáért. A felét a munka elfogadásakor fizették ki; a fennmaradó részt a pusztítás ellenőrzése után adták át. Laureano elrendelte a kijáratok eltorlaszolását, annak ellenére, hogy megtudta, hogy Jacinta általában éjszaka dolgozik.

Adela odaadta a kulcsot, és lerajzolta az ajtók helyét.

Esteban ökölbe szorított kézzel hallgatta a kijelentést.

– A nővéremmel szeretnék beszélni.

Salcedo beleegyezett, hogy elkíséri. Jacinta pedig ragaszkodott hozzá, hogy menjen, annak ellenére, hogy a kezeit bekötözték.

Adelát a térrel szemben lévő házban találták, amelyben Laureano lakott. Amikor meglátta a vidéki rendőröket, megpróbálta becsukni az ajtót, de Esteban a küszöbre tette a csizmáját.

– Tudtad, hogy Jacinta bent lesz?

Adela remegni kezdett.

– Laureano azt mondta, hogy csak tönkretennék a húst. Biztosított róla, hogy hamarabb kiviszik.