Felfogadott egy éhező anyát, hogy vezesse a háztartást… később a nő téli terve mentette meg az egész birtokot.

—Csinálj egy részt. Ha működik, folytatjuk.

Tobias egy feszítővassal segített, míg Clara köteleket rendezgetett az ajtó mellett. Amikor végzett, Elena egy savanyú szagú kupacot talált. Túl gyorsan pakolta egymásra a bálákat, és a közepe forró volt.

„Szét kell szednünk” – ismerte el.

– Egész nap dolgozunk – tiltakozott Tobias.

– Egy napot tudunk összeszedni. Az egész tél élelmét nem tudjuk összegyűjteni.

Mateo levette a kabátját, és felemelte az első bálát. Nem hibáztatta Elenát. Ez jobban aggasztotta Elenát, mint egy dorgálás, mert most már bizalom volt közöttük, és elveszítheti azt.

Másnap Máté megmutatta Tóbiásnak, hogyan kell megjavítani az oldalsó ajtót. A fiú zöld fát használt, mert azt könnyebb volt vágni. Kora reggel ónos eső esett, és a kilincs beszorult.

– Apám vésőjével ki tudom erőltetni – mondta Tobias.

– Az ajtót újra lehet építeni – felelte Matthew. – A bizalom többe kerül. Csináld újra, és csináld jól.

Tobias száraz fát használt, megnedvesítette a széleket, várt, és minden egyes részt gyalult, amíg az ajtó háromszor ki nem nyílt anélkül, hogy elakadt volna.

– Még mindig megbízol bennem?

– Jobban bízom abban, amit holnap teszel, mint a tegnapi hibádban.

Azon az estén Tobias egy szögre akasztotta az ingét, ahelyett, hogy a csomagba tette volna. Elena kicsomagolt egy ruhát. Clara pedig az ablakpárkányon hagyta a fa madarát.

A béke nem tartott sokáig. Leandro Prieto megérkezett a faluból Julián Robles jegyzetfüzetével. Elena eltűnt férje 38,70 peso adósságot hagyott hátra, és varrógépét, öszvérét és két takaróját ajánlotta fel fedezetül.

Mateo a magokra félretett pénzből akart fizetni.

– Nem – mondta Elena. – Ha a tavaszt azzal töltjük, hogy megpróbáljuk túlélni az őszt, akkor csak eltoljuk a dátuméhséget.

Leandro beleegyezett, hogy megvárja a marhaeladást, és aláírta a hosszabbítást. Miután elment, Mateo szembeszállt Elenával.

– Te döntöd el, hogy milyen igazságok juthatnak be ebbe a házba.

– Én döntöm el, hogy milyen felelősségek hárulnak rám.

– Mi van, ha ezek a terhek azokat fenyegetik, akik a házam alatt élnek?

Elena a csomagra nézett az ajtó mellett.

– Nem tudtam, meddig engedi, hogy maradjunk.

– És nem tudtam, meddig akarnak maradni.

Mateo közelebb hozta az asztalhoz a széket, ami eddig a fal előtt állt.

– A feleségem hat téllel ezelőtt meghalt. Azóta csak a szükséges javításokat végeztem el, hogy a jószág életben maradjon. Kihúztad a függönyöket, elmozdítottad azt a széket, és visszahoztad a zajt a házba.

– Nem azért jöttem, hogy lecseréljem.

– Tudom. Azért jöttél, hogy megakadályozd, hogy úgy éljünk tovább, mintha mi is meghaltunk volna.

A tartozás kiegyenlítésére Elena vajat, tojást, varrókellékeket és bőrtáskákat adott el. Mateo minden nap munkáját a fizetésének könyvelte el. Tobias megkapta a saját fizetését a kerítések javításáért, Clara pedig engedélyt kapott Micaela, egy gyenge borjú gondozására, amelyik abbahagyta a tejivást.

Eközben 18°-os szögben deszkákból álló védőkorlátot építettek. Amikor megérkezett az első erős szél, a szerkezet elterelte a leveleket és a port a kapuk elől.

„Működött!” – kiáltotta Tóbiás.

Mateo átnézte a posztokat.

– Akkor ásd el mélyebbre a következő sort.

Így akarta elismerni Elena igazát.

Braulio egy állatorvos kíséretében tért vissza, meggyőződve arról, hogy a módosítások megrongálják a takarmányt. A szakember azonban egy szondát szúrt a bálákba, és megállapította, hogy azok szárazabbak, mint Braulio farmján lévők.

– Néhány fok nem fogja megmenteni a jószágodat – morgolódott Braulio.

– Nem – felelte Elena. – De a romlott étel megölheti őket.

A fagyok egyszerre érkeztek. Egy levelekkel teli szellőzőnyílás, a lefolyó ma reggel ismét eldugult, és két támaszték is meglazultnak tűnt. Ezúttal a sár mellett egy Ceballos jelével ellátott patkót találtak.

Mateo bizonyítékként megtartotta a darabot, és közelebb vitte a jószágokat a menedékhez. Elena piros csíkokkal ellátott köteleket feszített ki a ház, az istálló és a karámok közé. Micaela felépült, de Clara ragaszkodott hozzá, hogy ruhában aludjon, hogy hozzá tudjon rohanni, ha rosszabbul lenne.

Éjfél után csapott le a vihar. A hó vízszintesen haladt előre, és a gát nyögni kezdett. Az első lavinát a nyílt terepre terelte, de a tető egyik lemeze letört.

Mateo kötelet kötött a dereka köré.

– Ha az a lepedő magával rántja a következőt, elveszítjük az istállót.

Felmászott, mielőtt Elena megállíthatta volna. Egy széllökés eltakarta a testét. Aztán a kötél hevesen megfeszült.

Elena és Tobias félig eltemetve találták meg. Mateo lélegzett, de a bal karja mozdulatlanul lógott, a bokája pedig kificamodott. Amikor megpróbálták bevinni, rájöttek, hogy a bejárati ajtó már el van temetve.

Aztán hallották Klára sikolyát a rémült szarvasmarhákkal teli istállóból.

3. RÉSZ
Elena félelemmel fojtotta össze a torkát, de nem vesztegethette az időt. Megszorította a kötelet Mateo körül, és megparancsolta Tobiasnak, hogy kövesse a piros csíkokat az oldalsó ajtóhoz.

—Ne fuss! Ha elesel, nyúlj a kötél után a kezeddel.

– Nem fogom őt egyedül hagyni.

– Nem hagysz el. Megnyitod előttünk az egyetlen kiutat.

Tobias leguggolt, és előrelépett. A hó az arcába csapódott, alig látta a következő piros csíkot. Odaért az ajtóhoz, meghúzta a reteszt, és látta, hogy az teljesen megfagyott.