– Többet, mint amennyit sok tiszteletreméltó ember tanúsított iránta, amikor megérkezett a városba.

A bíró becsukta a jegyzetfüzetét.

– Nem látok okot arra, hogy ezeket a gyerekeket elválasszák az apjuktól, vagy hogy Miss Robles-t kizárják. Az ügy lezárva.

Ramona elvesztette a színét.

– És a tisztesség?

A bíró kinyitotta az ajtót.

– Az illem nem abból áll, hogy lerombolunk egy házat, hogy megvédjük a kint élők hírnevét.

Doña Ramona búcsú nélkül távozott.

Azon az éjszakán Elena lefektette Nicolást, miután felolvasott neki két mesét. Amikor belépett Clara szobájába, a lány még ébren volt.

– Örülök, hogy kinyíltak a virágok – mondta Elena.

-Én is.

Klára megszorította a takarót.

– Anyám szívesen találkozott volna vele.

Elenának levegőt kellett vennie, mielőtt válaszolt volna.

– Ez sokat jelent nekem.

Miután visszaért a konyhába, Mateót a lámpa előtt ülve találta.

– Mondanom kell valamit – kezdte. – Amióta megérkeztél, láttam, hogyan változik ez a ház. A fiam új szavakat akar tanulni. A lányom újra elvetette a magokat az elhagyott földjén. A munkásaim együtt esznek, és nevetve térnek vissza a fűrészmalomba.

Elena hallgatott.

–Láttam már olyan megaláztatásokat is elviselni, amelyek másokat összetörtek volna. Te munkát keresve jöttél ide, én pedig azért ajánlottam fel neked, mert segítségre volt szükségem. De ez már nem a teljes igazság.

Mateo a kezét az asztalra tette.

– Arra szeretnélek kérni, hogy maradj a feleségem.

Elena kinyitotta a száját, de a férfi folytatta:

„Most nem kell válaszolnod. Ha nemet mondasz, megtarthatod az állásodat és a szobádat. Nem foglak kellemetlenné tenni ezt a házat, hogy elköltözésre kényszerítselek. Nem azért kérlek feleségül, mert szükségem van egy anyára a gyerekeimnek. Azért kérlek, mert amikor visszajövök a fűrészmalomból, a konyhában keresem a fényt, és ott akarlak megtalálni.”

Elena a park padjára, a pénztárcájában lapuló összehajtott levélre és a teljes vagyonát jelentő 4 pesóra és 60 centre gondolt.

Nicolásra gondolt, aki a karján alszik, és Clarára, aki azt mondja, hogy az anyja helye már létezik. Emlékezett a megjavított lépcsőfokra, a közös kávézásra és Mateo hallgatására is, ami már nem falnak tűnt, hanem egy térnek, ahol mindketten megpihenhettek.

– Igen – válaszolta.

Mateo felnézett.

– Igen most, vagy igen, miután átgondoltad?

– Igen, maradni akarok. És igen, a felesége akarok lenni.

Elena most először látott teljes mosolyt az arcán.

Mateo anélkül nyújtotta a kezét az asztalra, hogy bármit is követelt volna. A lány a sajátját rátette.

Október végén házasodtak össze a San Jacinto del Pinar kis templomában. Jacinto kísérte Mateót az oltárhoz. Clara Elena mellett állt, kék szalaggal a hajában, Nicolás pedig az első sorból figyelte a szertartást.

Szinte az egész város jelen volt. Doña Ramona nem jelent meg. Abbahagyta olyan helyekre való járást, ahol a tények ellentmondhattak volna neki.

Ahogy kiléptek a templomból, Clara rá sem nézett, és megfogta Elena kezét, mintha egész életében ezt tette volna.

Egy hónappal később az első hóesés beborította a hegyeket. Elena az ablakból nézte, ahogy Mateo és Nicolás az udvaron játszanak. Az asztalon a mesekönyv és egy kis, üres váza hevert, amit Clara odahelyezett.

– Tavasszal szükségünk lesz rá – magyarázta a lány.

– Igen – felelte Elena –, virágokkal fogjuk megtölteni.

Clara kinyitotta a könyvet, és halkan olvasni kezdett, minden szót az ujjával követve. Mateo bejött, kalapjában hóval, Nicolás pedig mögötte.

„Hatszor sikerült” – dicsekedett a fiú.

– Mindet megszámoltam.

Mateo töltött magának egy kávét, és Elena mellé állt az ablak elé. Nem kellett volna semmit mondaniuk.

A kandalló lángra kapott. A tornác lépcsője szilárdan tartott mindenki alatt, aki átlépte a küszöböt. A hó alatt a magok türelmesen várták a tavasz érkezését.

Elena egy haszontalan levéllel, egy Bibliával és csupán néhány napra elegendő pénzzel érkezett San Jacintóba. Úgy gondolta, hogy találnia kell egy házat, ahol dolgozhat.

Olyasmit talált, amire soha nem engedte meg magának, hogy számítson: egy férfit, aki nem kérte tőle, hogy felejtse el a múltját, két gyermeket, akik nem követelték, hogy bárkit is helyettesítsen, és egy otthont, ahol a jelenléte nem törölte el a hiányokat, hanem melegséget hozott vissza mindenbe, ami még életben volt.