Két évvel később kibérelt egy kis házat a város alsó részén. Egyetlen ablaka volt az utcára nézve, rajta egy asztal, két szék, és egy nevére szóló bérleti díj bizonylat.
Mateo úgy nézett rá, mintha valami képtelenséget művelne.
– Van itt hely bőven.
-Igen.
– Szóval pénzt szór ki.
-Lehet.
– És mire kell neki az a ház?
Jacinta eltette a nyugtát a táskájába.
– Tudni, hogy becsukhatom az ajtót, ami az enyém.
Vasárnaponként ott aludt. Kávézott az ablaknál. Néha órákig semmit sem csinált.
Nehéz volt megtanulnia, hogy ne legyen hasznos.
Nehéz volt számára megérteni, hogy a pihenés nem jelenti azt, hogy bárkit is elhagy.
Tomasa némán figyelte mindezeket a változásokat.
19 éves kora óta dolgozott a farmon. Mateót tartotta a karjában, amikor csecsemő volt. Gondoskodott Mateo édesanyjáról is betegsége alatt. Tudta, hol tartják az okiratokat, a gyógyszereket, a családi örökség magvait és a családi fényképeket.
Mindenki úgy hívta, hogy „mint a családtagja”.
Egyik este, miközben Jacinta mosogatni kezdett, Tomasa megszólalt.
-Értsd meg.
-Mondd el.
–Az a szerep, amit Mateóval játszottál.
Jácinta abbahagyta a szárítást.
— Mi baja van?
Tomasa a kezében szorongatta a rongyot.
– Akarok egyet.
A konyha elcsendesedett.
– Fizetést kérsz?
Tomasa bólintott.
– Azt akarom, hogy te mondd meg, mennyire. Akarom a saját napomat. Tudni akarom, mi az enyém és mi nem.
Jácinta gombócot érzett a torkában.
– Mateo igent fog mondani.
-Tudom.
– Akkor miért olyan nehéz neki megkérdezni?
Tomasa a tűzhelyre nézett.
–Mert én neveltem fel. Mert ő szeret engem. Mert én is szeretem őt. És néha nehezebb megkérdezni valakit, aki szeret, mint olyat, aki megvet.
Azon az estén felhívták Mateót.
Tomasa felállva szólalt meg.
– Fix fizetést szeretnék.
Mateo falfehér lett.
– Tomasa, azt hittem…
Felemelte a kezét.
– Ezt gondoltad.
Mateo becsukta a száját.
Jacintára nézett.
Aztán lehajtotta a fejét.
—Igazad van.
Papírért és ceruzáért volt szó, vita nélkül.
Mindent ugyanarra az asztalra írtak, ahol Jacinta évekkel korábban aláírta.
Amikor elérkezett az idő, Tomasa felvette a ceruzát. Remegő keze volt.
Gyerekként megtanulta leírni a nevét, és szinte soha nem használta semmi fontos dologra.
Lassan végigkövette a betűket:
TOMÁS A.
Még sokáig bámulta az aláírást, miután Mateo és Jacinta felálltak.
Az első fizetéséből nem vett ruhát. Nem vett cipőt. Nem vett ékszert.
Egy konzervdobozban tárolta.
A következő vasárnap elkísérte Jacintát a faluba. Belépett a kis bérelt házba, leült az ablakhoz, és nézte az arra járó embereket.
„Furcsa érzés” – mondta.
-Milyen dolgot?
—Van pénze, és senkinek sem tartozik magyarázkodással.
Jacinta kávét szolgált fel.
Tomasa a kezében tartotta a csészét.
– Ezt már fiatalon meg kellett volna tennem.
Jacinta a falra tűzött saját lakbérszámlájára nézett.
-Én is.
Kint a templom harangjai hatot ütöttek. Egyikük sem kelt fel sietve.
Életükben először nem várt rájuk beteg ember, nem hívta őket a család, és nem taszította őket láthatatlan adósság az ajtó felé.
Csak kávé, egy nyitott ablak és két nő volt, akik túl későn, de még időben rájöttek, hogy valakiről szeretet nélkül gondoskodni nem jelenti azt, hogy ingyen adod az életedet.
Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️
Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇
