„Ms. Armitage, a biztosítását befagyasztottuk a csalás kivizsgálásáig. Dr. Aris Thorne harmincnapos kórházi méregtelenítésre és pszichiátriai szünetre vonatkozó igénylést nyújtott be az Ön nevében.”

Dr. Aris Thorne. Beírtam a nevét a böngészőmbe. Floridában élő telemedicinális pszichiáter volt, aki arról ismert, hogy recepteket ír fel hivatalosan, és gazdag ügyfeleinek véleményt ír anélkül, hogy személyesen látta volna őket. Cresa megvásárolta a diagnózist.

Papírnyomvonalat építettek.

Csütörtökön megérkezett az igazi fegyver. Egy kézbesítő sarokba szorított az épületem parkolóházában, és egy vastag barna borítékot tolt a mellkasomhoz.

Illinois állam. Sürgősségi gyámság iránti kérelem.

Kikapcsolt motorral ültem az autómban, a bőrüléseken átáramló hideg áradt be, miközben olvastam a dokumentumot. Richard és Cresa a bírósághoz fordultak, hogy teljes jogi és pénzügyi kontrollt kapjak az életem felett. Súlyos mentális instabilitásra, pénzügyi gondatlanságra – amit az is bizonyít, hogy hirtelen minden „családi” pénzeszközt elpazaroltam – és az önkárosítás veszélyére hivatkoztak. Meghallgatást kértek Dana Albreight biztos előtt, aki köztudottan szimpatizál az „aggódó” gazdag szülőkkel.

Ha nyernek, jogilag az övék leszek. Hozzáférhetnek a magánszámláimhoz, kényszeríthetnek, hogy bezárjanak egy intézménybe, és biztosíthatják, hogy Bella pénzével kapcsolatos igazság soha ne kerüljön napvilágra. Megpróbálták eltörölni az autonómiámat, hogy leplezzék a lopásukat.

Egy éles kopogás a vezetőoldali ablakomon megijesztett.

Vörös és kék fények verődtek vissza a garázs betonfalairól. Két chicagói rendőr állt az autóm előtt. Leengedtem az ablakot, a szívem kalapált.

– Jade Armitage? – kérdezte a magasabbik tiszt, miközben zseblámpával a szemembe világított.

„Igen.”

„Kaptunk egy hívást szociális ellátórendszer-ellenőrzéssel kapcsolatban. Egy családtag jelentette, hogy öngyilkos gondolatai vannak, és lőfegyvert vásárolt. Kérjük, szálljon ki a járműből, asszonyom.”

Kiléptem, lassan felemeltem a kezem, a hideg levegő átjárta a zakómat. „Nincs fegyverem. Nem vagyok öngyilkos hajlamú. A szüleim ellenséges pénzügyi átvételt próbálnak végrehajtani egy csalárd gyámsági kérelemmel. Ez a hívás a zaklatásuk szándékos része.”

A női rendőr, akinek a névtábláján Laya Hart felirat állt, az arcomat tanulmányozta. Látta a dizájneröltönyömet, a biztos kezeket, a hisztéria teljes hiányát. Rápillantott az anyósülésemen heverő vastag jogi csomagra.

– Van ügyvédje, Ms. Armitage? – kérdezte halkan Hart rendőrtiszt, miközben lekapcsolta a zseblámpáját.

„Ma veszek egyet.”

– Szerezz egy cápát! – mormolta, hogy a partnere ne hallja. – Mert ha ők jelentették ezt, akkor vérre játszanak. Rendőrségi jegyzőkönyvet akarnak, ami egy mentális összeomlást dokumentál. Ilyet ne adj nekik.

Miután elmentek, egyenesen az üveg-acél felhőkarcolóhoz hajtottam a Loopban. Megkerültem a recepcióst, és egyenesen Mara Whitlock sarokirodájába mentem. Mara vállalati peres ügyvéd volt, aki vagyonos válásokra és hagyatéki verekedésekre szakosodott. Könyörtelen volt, kifogástalanul öltözködött, és egy sebészeti szike melegségével rendelkezett.

Letettem a gyámsági kérelmet és a hamisított e-maileket a mahagóni asztalára.

„A szüleim elloptak negyedmillió dollárt, amivel a húgomat akarták megmenteni egy bénító autoimmun betegségtől” – mondtam hideg, visszafogott dühvel remegő hangon. „Egy kozmetikai termékbemutatóra költötték. Most pedig jogilag cselekvőképtelennek akarnak nyilvánítani, hogy eltüntessék a nyomaikat.”

Mara nem pislogott. Felvette a dossziét, tekintete végigpásztázta az első oldalt.

– Ex Parte indítványt nyújtottak be – jegyezte meg halkan doromboló hangon. – Azt akarják, hogy a bíró zárolja be a vagyonodat, mielőtt még megszólalhatnál. Tanúvallomásaik vannak. Szomszédok, ez a Dr. Thorne, egy Brenda K. nevű közjegyző, aki mindezeket a vallomásokat még aznap megerősítette.

„Ez mind hazugság. Az egész.”

Mara felnézett, sötét tekintete az enyémbe szegeződött. „Az igazság most lényegtelen, Jade. A bizonyítékok számítanak. Egy olyan légmentesen záródó ellennarratívát fogunk felépíteni, hogy megfulladjanak tőle. Szükségünk van IP-címekre ezekhez az e-mailekhez. Banki nyomkövetésekre a miami bulihoz. És szükségünk van az orvosi feljegyzésekre.”

A következő öt napban a lakásom egy igazi háborús szobává változott. Kétórás időközönként aludtam. Felbéreltem egy magánnyomozót, aki a hamisított e-mail IP-címét közvetlenül az aspeni faház routeréig követte. Mara megtudta, hogy Brenda K., a közjegyző, két évvel ezelőtt csalás miatt felfüggesztették a jogosítványát Nevadában.

De a legpusztítóbb fegyver Dr. Kellentől származott. Ő bocsátotta rendelkezésemre a lepecsételt, időbélyeggel ellátott orvosi dokumentációt, valamint egy nyilatkozatot, amely megerősítette az őssejt-vizsgálat pontos költségét – a szüleim által ellopott pontos összeget.

A meghallgatás reggelén Chicago felett az ég olyan színű volt, mint a megrepedt vas. Egy szabott sötétkék öltönyt viseltem, ami páncélnak érződött.

Ahogy Marával végigsétáltunk a bíróság visszhangzó márványfolyosóján, megláttam őket. Richardot, aki komoly és atyai arccal nézett szénszürke öltönyében. Cresát, aki egy zsebkendővel törölgette száraz szemét. És Bellát.

Bella ragyogóan nézett ki. Tökéletesen szabott krémszínű ruhát viselt, bőre ragyogott, kezében elegánsan egy nehéz, üveg Voss vizespalackot tartott. Szánalom és önelégült felsőbbrendűség keverékével nézett rám, tökéletesen eljátszva a tragikus, szerető nővér szerepét.

Fogalma sem volt. Azt hitte, ez csak egy pénzharc. Nem tudta, hogy belülről ébred a betegség, az aranyablak becsapódik.

Mara egészen közel hajolt a fülemhez, miközben kinyitottuk a tárgyalóterem nehéz faajtaját.

– Ne nézz félre, amikor megtörténik – suttogta Mara. – Nézzék csak!

4. fejezet: A hazugság diagnózisa

Dana Albreight biztos egy olyan nő fáradt türelmetlenségével elnökölt a tárgyalóteremben, aki már túl sok gazdag embert látott nyaralókért veszekedni.