Richard ügyvédje, egy Gavin nevű, ravasz, túlzselés férfi, a szépirodalom remekművét festette meg. Fel-alá járkált, hangja ál-bánattól rekedt, engem pedig a karrierem stressze által megtört briliáns elmeként jellemzett. Elővette a szociális segélyről szóló rendőrségi jelentést, Dr. Thorne csalárd pszichiátriai értékelését és a HR-osztály felfüggesztési levelét.

– Tisztelt Bíróság, Jade Armitage veszélyt jelent önmagára és családja örökségére – fejezte be Gavin, a szüleimre mutatva, akik egymás kezét szorongatták. – Elszigetelte magát, súlyos paranoiát mutatott, és kizárta szerető szüleit azokból a számlákból, amelyeket évek óta együtt kezeltek. Csupán azt kérjük, hogy védjük meg.

Albreight biztos asszony szigorú tekintetét az asztalunkra szegezte. „Ms. Whitlock. Van válasza az ügyfelének, vagy felgyorsítsuk ezt az ideiglenes intézkedést?”

Mara lassan felállt, és lesimította a kabátja elejét. Rémisztő, tökéletes nyugalom áradt belőle.

„Megvan a válaszunk, Tisztelt Bíróság. És van egy tanúnk is. Dr. Kellen Vance-t hívom a tanúk padjára.”

Richard arcán zavarodottság hulláma futott végig. Cresa homloka ráncba ráncolódott. Bella unottnak tűnt, miközben finoman kortyolt egyet nehéz üveg vizespalackjából.

Kellen belépett az ajtón, minden porcikájában a tisztelt orvos arcát mutatva ropogós öltönyében és drótkeretes szemüvegében. Letette az esküt, és leült a tanúk padjába.

– Dr. Vance – kezdte Mara, hangja tisztán csengett a csendes szobában. – El tudná magyarázni, kérem, a kapcsolatát az Armitage családdal?

– Reumatológus vagyok – mondta Kellen klinikai és távolságtartó hangon. – Tíz hónappal ezelőtt Jade Armitage elhozta a húgát, Bella Armitage-et a magánklinikámra egy sürgősségi, a szokásos orvosi vizsgálatokon kívüli konzultációra.

Bella megmerevedett. Az unalom eltűnt az arcáról, helyét hirtelen, éles pánik vette át. A szüleinkre nézett, de ők is ugyanolyan megdöbbentnek tűntek.

„És mi volt a diagnózisa, doktor úr?” – kérdezte Mara.

„Bella Armitage a rheumatoid arthritis és a szisztémás scleroderma gyorsan progrediáló, ritka, átfedő szindrómájában szenved. Ez egy agresszív autoimmun betegség, amely az ízületeket támadja meg, összeforrasztja azokat, miközben egyidejűleg megkeményíti és hegesedéssel sújtja a hámrétegeket – a bőrt.”

A tárgyalóteremben néma csend lett. Hallani lehetett a légkondicionáló rendszer halk zümmögését.

– Van rá gyógymód? – erősködött Mara.

– Nem. De van rá kezelés – válaszolta Kellen. – Egy kísérleti őssejt- és biológiai infúziós protokoll. Ez azonban nagyon szigorú időkereten belüli beadást igényel – egy körülbelül három-négy hónapos aranyablakon belül, mielőtt visszafordíthatatlan fizikai deformitás kezdődik. A kezdeti, biztosítás nélküli vizsgálati részvételi díj pontosan kétszázötvenezer dollárba került.

Mara odalépett a terem közepén felállított kivetítővászonhoz. „Tisztelt Bíróság, benyújtom az A mellékletet: ügyfelem, Jade Armitage egy orvosi vagyonkezelői alap létrehozását, pontosan 250 000 dollár értékben. És a B mellékletet: a digitális forenzikus jelentést, amely bizonyítja, hogy a pénzeszközök kifizetését engedélyező e-mailt Richard Armitage aspeni ingatlanának IP-címéről küldték, miközben ügyfelem egy chicagói megbeszélésen volt.”

Richard arca teljesen elkomorult. Úgy nézett ki, mint aki épp most lépett aknára, és hallotta a kattanást.

„Hová tűnt a pénz, Dr. Vance?” – kérdezte Mara.

– A pénzügyi nyomok szerint – mondta Kellen, tekintetét Richardra szegezve – a Lumina Cosmeticsnak utalták át, hogy finanszírozzák a miami bemutató partit.

– Tiltakozom! – kiáltotta Gavin, és talpra ugrott. – Ez a HIPAA súlyos megsértése, és teljesen irreleváns a… gyámsága szempontjából…

– Elutasítva – csattant fel Albreight biztos úr, előrehajolva, szemei ​​tágra nyíltak a döbbenettől. – Foglaljon helyet, tanácsadó úr. Ezt akarom hallani.

Mara egy pillanatig sem habozott. „Dr. Vance, mi történik, ha egy Bella specifikus patológiájával küzdő beteg elszalasztja az aranyablakot?”

Kellen felsóhajtott, nehéz, tragikus hangon. Megnyomott egy gombot a távirányítón, és a projektor életre kelt. „Hoztam egy orvosi kivetítőt. Ez történik a kezekkel és az arccal, amikor a betegséget hagyjuk a beavatkozás pontján túlterjedni.”

Egy kollektív sikítás visszhangzott végig a galérián.

A képernyőn egy orvosi látványterv látszott. Két kéz gyötrődő, merev karmokká fonódott, a bőrt annyira szorosan húzták az ujjperceikre, hogy viasznak tűnt. A következő dia egy arckivetítés volt – a bőr megkeményedett, az ajkak hátrahúzva, az arc egy mozdulatlan, sebhelyes maszkba zárva.

„A sejtek lebomlása hirtelen következik be” – magyarázta Kellen halkan. „A beteg jól érzi magát, majd enyhe merevséget tapasztal, és napokon belül az ízületei elkezdenek leragadni. Általában a kezek az elsők, amelyek elakadnak.”

A kérelmező asztalánál Bella zihált. Tökéletes sminkje sem tudta elrejteni a rajta úrrá lévő rettegést. Először a képernyőre nézett, majd a saját kezére.

Nyúlt az üveg Voss kulacsáért, hogy igyon egyet, kezei hevesen remegtek.

Ahogy az ujjai a nehéz üveg köré fonódtak, hirtelen begörcsöltek az ízületei.

Nem lassú folyamat volt. Hónapokig tartó kezeletlen, elfojtott gyulladás szörnyű betetőzése volt, amely végre áttörte a gátat. Ujjai mereven a helyükre szorultak, befelé vonagultak. Megpróbálta visszahúzni a kezét, de a szorítása teljesen elernyedt.

A nehéz üveg kicsúszott haszontalan, görcsösen rángatózó ujjai közül.

Fülsiketítő CSATTANÁSSAL csapódott a tárgyalóterem keményfa padlójának, száz csillogó darabra törve, víz tócsába gyűlt Richard fényes bőrcipői körül.

Bella lenézett a kezeire. Feldagadtak, dühösen vörös, foltos lilára váltak a kezük, és befelé görbültek, mint a karmok a vetítővászonon. Az arany ablak nemcsak becsukódott, hanem szilánkokra tört.

Kinyitotta a száját, és egy tiszta, zsigeri fájdalommal teli sikoly szakadt fel a torkából.