Hat hónappal azután, hogy „meddőség” miatt elváltam, a volt anyósom egy kórházi jótékonysági gálán alázott meg. Több száz ember előtt ragadta magához a mikrofont, és büszkén leleplezett egy egyedi babakocsit, benne újszülött ikrekkel. „A fiam végre elhagyta a selejtes, meddő feleségét egy olyan nőért, aki számít is valamit” – gúnyolódott. Az elit közönség felszisszent. Én nem sírtam. Ekkor egy magas, tekintélyt parancsoló férfi lépett mellém, átkarolta a derekamat, és egyenesen a nő szemébe nézett: „Biztos benne, hogy a fia az igazat mondta magának?”

„Richard súlyos, visszafordíthatatlan, nem obstruktív azoospermiában szenved” – jelentette ki James. „Egyszerűen fogalmazva, Mrs. Belmont: a fia teljesen, véglegesen steril. Egyáltalán nem termel spermiumot. Biológiailag lehetetlen számára, hogy valaha is természetes úton gyermeket nemzzen.”

Eleanor vadul ringatózott dizájnercipőjén. Lenézett a drága fehér selyem babakocsira, majd vissza Richardra, gondolatai hevesen, kétségbeesetten elutasították az információt.

– Nem – suttogta, és megrázta a fejét, miközben tökéletesen fésült haja kihullott a helyéről. – Nem, az lehetetlen. Nézzétek csak őket! Talált egy termékeny nőt! Örökösöket adott nekem! A vérvonal biztosított!

– Ügyletet adott neked, Eleanor – javította ki James hidegen. – Amikor átadtam a diagnózist Richardnak, nem gyászolt. Nem kért tanácsadást. Nem kérdezte meg, hogyan közölje a lesújtó hírt a feleségével, hogy megbeszélhessék az örökbefogadást. Ehelyett a dzsekije belsejébe nyúlt, és előhúzott egy csekkfüzetet.

James szünetet tartott, hagyta, hogy a pillanat hatalmas súlya a levegőben lebegjen, és a tömeg teljesen megemészthesse a romlottságot.

– Ötszázezer dollárt ajánlott nekem csekk formájában, hogy hamisítsam meg az orvosi dokumentációját – folytatta James, hangja visszhangzott a néma tömegben. – Arra kért, hogy hamisítsak egy jelentést, amely szerint Dr. Hayes volt a steril, hogy a reproduktív rendszere felmondta a szolgálatot, hogy ne kelljen szembenéznie a csalódásával, Mrs. Belmont. Őt akarta hibáztatni. Elutasítottam a kenőpénzt, és dokumentáltam a találkozást a klinika biztonsági kameráival. Azóta a kórház jogi trezorjában van elzárva.

Richard térdre rogyott a keményfa színpadon. Drága, szabott anyagú nadrágja esetlenül gyűrődött a lába köré. Arcát a kezével temette el, és szánalmas, tompa zokogás tört ki belőle, amely groteszk módon visszhangzott a padlóra lökött mikrofonban.

– Anya, sajnálom! – zokogta Richard, és inkább egy rémült gyerek hangján szólt, mint egy harmincöt éves vezérigazgatóé. – Csak azt akartam, hogy büszke legyél rám! Nem hagytad abba a vérvonalról való beszélgetést! Nem hagytad abba a nagyapámhoz való hasonlítgatást! Nem bírtam elviselni, hogy gyengének tűnjek előtted!

Kiléptem James védelmező öleléséből. Felnéztem a nőre, aki megélhetést biztosított számomra, ahogy a pokolba ébredve nézi, ahogy az egész univerzuma porrá omlik.

– Hagyta, hogy öt évig bántalmazz, Eleanor – mondtam. A hangom nyugodt volt, minden maradék fájdalomtól mentes, csak a hideg, kemény, tagadhatatlan tény maradt utánam. – Minden hálaadásnapi asztalnál, minden country club vacsorán ott ült, és hagyta, hogy elromlott gépnek nevezz. Nézte, ahogy nyilvánosan megríkatsz, miközben tudta, hogy ő az, aki vaktöltényeket lő. Feláldozta az ép eszemet, hogy megvásárolja a te elismerésedet.

Eleanor a padlón zokogó férfira meredt.

Az arisztokratikus felsőbbrendűség, amit egész életében fegyverként használt, milliónyi darabra tört. A fia, akit a genetikai tökéletesség abszolút csúcsaként imádott, egy steril, gyáva csaló volt.

– Akkor ki… – dadogta Eleanor remegő hangon, miközben remegő, gyémántokkal kirakott ujjával a babakocsira mutatott. – Kinek a fattyúgyerekei vannak a babakocsimban?!

4. fejezet: A bérleti szerződés

Mielőtt Richard még megpróbálhatott volna szánalmas kifogást találni, a bálterem hátsó részében lévő nehéz tölgyfaajtók nemcsak kinyíltak – hanem erőteljesen csapódtak a falaknak.

„Enyém, ti olcsó, hazug gazemberek!” – sikította egy éles, dühös női hang.

A felső társasági elit tömege úgy kettévált, mint a Vörös-tenger, a társasági élet szereplői és a befektetők szinte egymásra estek, hogy kitérjenek a közeledő vihar útjából.

A nagy bálterem középső folyosóján trappolt végig Jessica , arca kipirult a teljes, féktelen dühtől .

Nem tartozott a St. Jude’s jótékonysági gálájára, és láthatóan cseppet sem érdekelte. Szűk, neonrózsaszín velúr melegítődzsekit, vastag, elkenődött szemceruzát és egy pár kopott fehér sportcipőt viselt. Teljesen tudomást sem vett a társasági hölgyek rémült sikításáról, tekintete mintha lézerpontként szegeződött volna Richard Belmont térdelő, zokogó alakjára a színpadon.

„Jessica?!” – visította Richard, miközben négykézláb rándult hátra, mint egy rák, szeme tágra nyílt a friss, páratlan rémülettől. „Mit keresel itt?! Megígérted, hogy a lakásban maradsz! Megmondtam, hogy ne gyere a kórházba!”

„Megígértem, hogy csendben maradok, amíg a hónap elsején megérkezik a közvetlen átutalás a számlámra, Ricky!” – kiáltotta Jessica, miközben egyenesen felmasírozott a rövid lépcsőn a színpad széléhez.

Keresztbe fonta a karját, és tiszta, mérgező undorral meredt rá.

– Három napot késel a tízezer dolláros részlettel! – jelentette ki Jessica az egész szobának. – Azt hiszed, ingyen adom ki a gyerekeimet, hogy aztán apáskodhass a country club sznoboddal?

Eleanor Belmont úgy nézett ki, mintha villám csapott volna bele. A mellkasához kapott, légzése hihetetlenül felületessé és szaporává vált. Erősen púderezett arca foltos, egészségtelen lilás árnyalatot öltött.

– Bérbe adsz? – fojtogatta Eleanor, a szó alig jött ki elszoruló torkán.

– Igen, hölgyem, albérletben dolgozom – csattant fel Jessica, és kemény, könyörtelen pillantást vetett a matriarchára. – Ricky hat hónapja talált rám egy város túloldalán lévő étkezdében késői műszakban dolgozni. Már így is kikészített a vérszívó exbarátom. Ricky látta a hasamat, felajánlotta, hogy kifizeti a hatalmas hitelkártya-tartozásaimat, beköltöztet egy puccos belvárosi lakásba, és havi tízezer dollárt ad készpénzben, ha hagyom, hogy úgy tegyen, mintha az ikrek az övéi lennének.

Jessica hangosan felgúnyolódott, miközben leplezetlen undorral nézett körül a bálterem pazar, millió dolláros dekorációján.