Mély, remegő lélegzetet vettem, és egy pillanatra lehunytam a szemem. A kezemet határozottan a hasamra helyeztem, és teljes mozdulatlanságban vártam. Egy másodperccel később éreztem is. Egy halk, határozott, válaszul érzett belső rezgést. Egy apró rúgást.
Felnéztem Jamesre, a szívem kalapált a bordáim között, majd bólintottam, és végre a megkönnyebbülés könnyei szúrták a szemem. „Jól vagyok. Mindketten jól vagyunk.”
James egy szakadozott, remegő lélegzetet vett. Heves, intenzív védelmező ölelésbe vont, arcát egy rövid, kétségbeesett pillanatra a tarkóm hajlatába temette, nagy kezei remegtek a hátamon. Aztán gyengéd erővel lassan talpra segített.
6. fejezet: A széttört korona
A bálteremben teljes, totális csend honolt, csak a babakocsiban ülő babák sírása hallatszott.
A teremben tartózkodók mindannyian – a kórház igazgatótanácsa, a milliomos befektetők, a pletykáló társasági hölgyek – a színpadot bámulták. Épp most voltak tanúi a teljes, tagadhatatlan, zsigeri igazságnak.
Eleanor Belmont, a nő, aki szüntelenül prédikált a vérvonalak szentségéről, genetikájának veleszületett felsőbbrendűségéről és az anyaság kötelességéről, épp most kísérelt meg meggyilkolni két csecsemőt puszta, mérgező rosszindulatból.
És Sarah Hayes, a nő, akit egész este „meddőnek”, „hibásnak” és „haszontalannak” gúnyoltak, a saját terhes testét vetette a keményfa padlóra, hogy megmentse őket.
Vakítóan éles volt a kontraszt. A Belmont-örökség nemcsak megtört, hanem végleg lelepleződött, rothadó, mérges, helyrehozhatatlan holttestként.
A kórház biztonsági őrei végre ellepték a színpadot, és durván megragadták Eleanor karját. A lány nem küzdött velük. Üres tekintettel bámult maga elé a tömegbe, agya teljesen és végleg megszakadt.
Jessica felrohant a lépcsőn, hevesen ellökte magát az őröktől, hogy kikapja sikoltozó gyermekeit a babakocsiból, majd dühösen a mellkasához szorította őket, és gyilkos tőrökkel meredt Richardra.
Richard a padlón maradt, egy megtört, örökségéből kifosztott szélhámos, teljesen egyedül egy emberekkel teli szobában.
Lesimítottam rongyos, szakadt estélyi ruhám elejét. Nem néztem Eleanorra, miközben elhúzták. Nem néztem Richardra, aki a padlón zokogta. Már nem voltak valóságosak számomra. Csak egy szörnyű rémálom elhalványuló szellemei voltak, amiből végre teljesen felébredtem.
Biztonságosan James erős, meleg szorításába csúsztattam a kezem. Hátat fordítottunk a Belmont birodalom égő, füstölgő romjainak.
Együtt sétáltunk végig a középső folyosón, a tömeg döbbent áhítattal búcsúzott el előttünk a grandiózus tölgyfa ajtók felé. A káoszt, a hazugságokat és a mérgező örökséget messze magunk mögött hagytuk a sötétben.
