—Dokumentálj mindent. Különösen azt, hogy hogyan férhetett hozzá a számlához, és hogy be tudod-e bizonyítani, hogy értesítés nélkül hajtotta végre az átutalásokat.

Miután elhagyta az irodát, Mariana felhívta Teresát.

– Vissza kell adnod a pénzem.

A nő felhorkant.

– Beszélj a férjeddel.

– Diego elismerte, hogy ő adta át neki.

– Nos, ő a fiam. Joga volt segíteni nekem.

– Tudtad, hogy semmire sem adtam felhatalmazást?

Néhány másodpercnyi csend következett.

Aztán Teresa egy olyan mondattal válaszolt, ami mindent megváltoztatott.

– Figyelj, Mariana, már egy hónapja mondogatom Diegónak: „Vedd elő azt a pénzt, mielőtt hülyeségekre költi.”

Mariana mozdulatlanul állt a járdán.

– Egy hónapja óta?

Terézia túl későn értette meg, amit az előbb elárult.

– Ne adj szavakat a számba.

– Szóval hetek óta a megtakarításaimról beszéltél.

– Hagyd abba a kérdezősködést!

És letette a telefont.

Pár másodperc múlva Diego hívott.

– Miért zaklatod anyámat?

– Mert most mondta, hogy már egy hónapja tervezed ezt.

– Nagy – zavarodott el.

– Honnan tudtad, hogy mennyi pénzem van?

Diego hallgatott.

Marianának már megvolt a válasza.

Azon a délutánon elment az apjával Teresa lakásába. A folyosón csempével teli dobozok, a konyhában pedig cementes zsákok voltak.

– Itt a pénzed – mondta az anyós, és az építkezésre mutatott. – Nem ettem meg.

Mariana meglátott egy nyugtát, ami mágnessel volt a hűtőszekrényre erősítve.

A kifizetett összeg jóval kevesebb volt, mint negyvennyolcezer peso.

— Hol van a többi?

Teresa kikapta a kezéből a nyugtát.

– Ez nem a te dolgod.

– Persze, hogy érdekel.

– Még mindig a számlámon van, mert vannak kifizetetlen kifizetések a dolgozóknak.

Csend telepedett a konyhára.

Teresa a szája elé kapta a kezét.

Megint hibázott.

Mariana elvette a táskáját.

– Akkor még visszaküldheted.

– Nem fogom lemondani a konyhámat.

– Nem kérlek rá. Főzz a saját pénzedből.

– És mit fogsz csinálni?

Marianna nyitotta ki az ajtót.

– Dokumentálni fogom, hogyan hagyta el a pénz a számlámat.

Két órával később Diego és Teresa egy irodában ültek, külön-külön magyarázkodtak.

A magabiztosság, amivel otthon beszéltek, gyorsan eltűnt.

Amikor Teresa kijött, kétségbeesett arckifejezéssel nézett Marianára.

– Mennyire akarod ennek véget vetni?

– Mindent, amit kaptál.

– Már elköltöttem belőle egy részét.

– Akkor add vissza, ami most megmaradt.

Terézia a fiára nézett.

– Azt mondtad, hogy soha nem fog ideérni!

Diego összeszorította a fogát.

– Anya, tedd át!

Percekkel később megérkezett az átszállás.

Majdnem egyharmada hiányzott.

– Ennyit költöttem – mondta Teresa.

Marianna nem mozdult.

— Pénzhiány van.

Teresa nyitott egy másik számlát.

– Ezek a megtakarításaim! Egy évbe telt, mire összegyűjtöttem őket.

Marianna egyenesen ránézett.

– Nekem is hónapokba telt.

Terézia hallgatott.

Végül elvégezte a második átutalást.

Mariana ellenőrizte az összeget.

Az utolsó fillérig mindent visszakaptak.

Diego megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Rendben. Ennyi. Most pakoljunk össze mindent, és megyünk haza.

Mariana letette a telefont.

-Nem.

– Hogy érted azt, hogy nem?

–A pénz visszajött. A vagyonkezelői alap nem.

Diego elsápadt.

– Mit mondasz?

Mariana hangoskodás nélkül válaszolt:

– Holnap beadja az ügyvédem a válókeresetet.

És mióta a történet elkezdődött, Diego most először értette meg, hogy Mariana nem próbálja meg leckét tanítani neki.

Véget vetett a házasságának.

Amit még mindig nem tudott, az az volt, hogy a lakás elvesztése és az állás visszaszerzése csak az első következménye lenne mindannak, amit tett.

3. RÉSZ

Amikor Diego megkapta a válási papírokat, megérkezett a lakásba, meggyőződve arról, hogy még mindig megfélemlítheti a nőt.

– Ennek az ingatlannak a felét akarom.

Marianna az ajtóban állt.

– Beszéljen az ügyvédjével.

– Hat évig éltem itt.

– Ez nem változtat azon, hogy mikor vagy hogyan szereztem meg a lakást.

– Akkor Mateóért fogok harcolni.

Mariana ugyanazt a félelmet érezte, mint először, de ezúttal nem hagyta, hogy a férfi észrevegye.

„Ha a fiunkról akarsz beszélni, akkor hivatalosan és rá gondolva tesszük. Ha azért vagy itt, hogy megfenyegess, akkor ez a beszélgetés itt véget ér.”

Diego ökölbe szorította a kezét.

Könnyekre, könyörgésekre, talán egy megbékélési kérésre számítottam.

Egyet sem kapott.

Az ajtó becsukódott előtte.

Az első hetekben megpróbált mindenkit meggyőzni arról, hogy Mariana egy “pénzügyi hibája” miatt tesz tönkre egy családot.

De még Teresa is kezdett belefáradni abba, hogy meghallgassa őt.

Saját megtakarításaiból kellett kiegyenlítenie a különbözetet és visszafizetnie a teljes összeget. Az álmodott konyha felújítása sokkal egyszerűbbé vált.

Egyik délután egy papírlapot tett Diego elé.

– Ezzel tartozol nekem.

– Anya, azt mondtad, hogy vegyem ki a pénzt.

–És te felnőtt férfi vagy. Vagy helyetted is nekem kell gondolkodnom?

– Nincs munkám.

– Akkor vegyél egyet.

Három nappal később Diego elfogadott egy raktári munkát egy élelmiszer-nagykereskedőnél.

A fizetése jóval alacsonyabb volt, mint amennyit állítása szerint megérdemelt volna.

A nap reggel hét órakor kezdődött.

A felettese nem akart semmilyen magyarázatot hallani a „potenciáljáról”. Pontos készletet, teljes megrendeléseket és pontosságot akart.

Diegónak nyolc hónap óta először kellett hajnal előtt felkelnie.

Mindeközben Marianna folytatta a munkát.

A magazin szerkesztője, Laura Salgado megkérte, hogy jöjjön be az irodába.