Lucía volt az, aki meghívta őket.
Ez a különbség mindent megváltoztatott.
Néha, amikor Albát lefektette, meglátott egy kis fehér foltot a hálószoba ajtófélfáján, amit Manuel hagyott. Felajánlotta, hogy újrafesti, de Lucía megkérte, hogy ne nyúljon hozzá.
Arra emlékeztette, honnan származik az a ház.
Nem egy hatalmas örökségből.
Nem Rafael erejéből.
Nem egy férj, aki eldönti, hogy ki érdemli meg az egyes szobákat.
Két ember évekig tartó munkájának gyümölcse volt, akik szinte mindenüket odaadták anélkül, hogy valaha is összekeverték volna az áldozathozatalt a lányuk feletti parancsolgatás jogával.
A szülei otthont adtak neki.
De akaratlanul is megtanítottak neki valami nehezebben megvásárolhatót is.
A segítés nem a felelősségvállalásról szól.
A család léte nem teszi mások határait tárgyalássá.
És hogy a kulcs, még ha tökéletesen illik is a zárba, soha nem jelent engedélyt.
