Sarah talpra ugrott abban a pillanatban, amikor az autóm kerekei csikorogtak a kavicsos kocsifelhajtón. Egyáltalán nem hasonlított arra a kifinomult, leereszkedő nőre a hálaadás napi fotón. Drága póthaja kócos, őrült lófarokba volt fogva. Fakó melegítőnadrágot viselt, a szeme pedig feldagadt és vörös volt a sírástól.
Leállítottam a motort, vettem egy mély lélegzetet, és kiszálltam az autóból. Nem mentem oda hozzá. A vezetőoldali ajtónál álltam, és vártam.
– Margaret – mondta Sarah, és a hangja annyira remegett, hogy alig tudta kimondani a szavakat. – Kérlek. Bemehetek? Csak tíz percre. Tudom, hogy utálsz, de ezt látnod kell. – A gyűrött barna borítékot úgy tartotta a magasba, mint egy fehér zászlót.
Minden védekező ösztönöm azt üvöltötte, hogy menjen el, hívja a rendőrséget, csukja be az ajtót az orra előtt. De volt valami a szemében – egy nyers, csupasz kétségbeesés –, ami megállított. Nem egy elkényeztetett kölyök tekintete volt, aki elvesztette a játékát. Olyané, aki egy nagyon hosszú, nagyon sötét rémálomból ébred.
Némán kinyitottam a bejárati ajtót, és benyomtam. Követett a konyhába, ugyanabba, ahol a fényűző esküvőjére kiállítottam a csekkeket. Feszengve állt a pult közelében, amíg egy székre nem mutattam.
Mély csendben ültünk egymással szemben. Aztán átcsúsztatta a borítékot az asztalon.
– Bocsánatot kell kérnem – nyögte ki Sarah, miközben könnyek szöktek az arcára. – Egy hatalmas, megbocsáthatatlan bocsánatkéréssel tartozom neked. De mielőtt kimondanám, meg kell értened, mi történt.
Nem nyúltam a borítékhoz. „Magyarázd el.”
Sarah kapkodva vette a levegőt. „Egész életemben apám irányított mindent. Ha nem kaptam tökéletes ötösöket, hetekig nem állt szóba velem. Ha olyannal jártam, akit nem helyeselt, szisztematikusan tönkretette a kapcsolatot. Mindig neki kellett a legokosabbnak, a leggazdagabbnak és a legbefolyásosabb embernek lennie a szobában. Amikor Dannyvel eljegyeztük egymást, apa megígérte, hogy kifizeti az esküvőt. De amikor a számlák fizetési határideje elérkezett, azt állította, hogy a pénze le van kötve. Te léptél közbe és fizetted.”
Lenézett a kezére. „Ez volt a kezdete a gyűlöletének irántad. Megaláztad azzal, amit ő nem tudott megtenni. Amikor megvetted nekünk a házat – készpénzben –, teljesen összetörted az egóját. Minden egyes nap felhívott. Azt mondta, hogy manipulálod Dannyt, hogy a házat arra fogod használni, hogy irányítsd a házasságunkat. Meggyőzött arról, hogy az igazi szabadság egyetlen módja az, ha uralkodni akarsz feletted. Szóval, amikor a hálaadás napi tilalmat javasolta, beleegyeztem. Azt akartam, hogy apám büszke legyen rám.”
– És a kölcsön? – kérdeztem hideg hangon. – Azzal próbáltad büszkévé tenni, hogy hagytad, hogy ellopja a pénzemet is?
Sarah zokogott, és hevesen rázta a fejét. „Nem tudtam a kölcsönről! Istenre esküszöm, Margaret, hogy nem tudtam. Danny titokban tartotta előttem, mert apa azt mondta neki, hogy „nem érteném a bonyolult pénzügyeket”. Csak ma reggel tudtam meg, amikor Danny hazajött Linda irodájából, és mindent bevallott.”
Végül kinyújtottam a kezem, és kinyitottam a borítékot. Benne egy halom nyomtatott e-mail, pénzügyi kimutatás és SMS-átirat volt.
– Amikor Danny elmesélte, mit próbált megtenni apa, bejelentkeztem apa otthoni számítógépére – magyarázta Sarah, hangja szégyenlős suttogássá halkult. – Kitaláltam a jelszavát. Margaret… az apám nem gazdag. Csőre van. Fulladoz.
Elővettem a papírokat. Az adóhatóság (IRS) utolsó értesítései voltak. Figyelmeztetések kereskedelmi ingatlanok árveréséről. És ami a legijesztőbb, dühös e-mailek magán, engedély nélküli hitelezőktől, azonnali visszafizetést követelve, alig leplezett fizikai fenyegetésekkel tarkítva.
– Nem akarta befektetni a házadból származó tőkét! – kiáltotta Sarah. – Felvevőcápák kezébe akarta adni, hogy mentse a saját bőrét. Hagyta, hogy Danny és én viseljük a felelősséget, amikor a bank végül lefoglalt minket. Hajlandó volt tönkretenni a saját lányát, hogy mentse a hírnevét.
A dokumentumokat bámultam, Richard Holloway puszta, szociopata valósága áradt belőlem. Nemcsak arrogáns volt; veszélyes is.
– Kirúgtam Dannyt – mondta hirtelen Sarah, és a kézfejével megtörölte az orrát.
Megdöbbenve néztem fel. „Mi?”
„Megmondtam neki, hogy pakoljon össze és menjen el. Hogy tehette ezt veled? Hogy hazudhatott nekem? Mondtam apámnak, hogy ha valaha is kapcsolatba lép velem, elviszem ezeket a fájlokat az FBI-nak.” Sarah előrehajolt, arca teljes kétségbeesésbe rándult. „Nagyon sajnálom, Margaret. Hagytam, hogy ellened fordítson. Te voltál az egyetlen ember, aki valaha is tényleg törődött velünk rejtett szándék nélkül, és mi eldobtunk.”
Mielőtt még felfoghattam volna a vallomása súlyát, mielőtt eldönthettem volna, hogy megvigasztaljam vagy kirúgjam, egy erőszakos, fülsiketítő dörömbölés hallatszott a bejárati ajtómon. A nehéz fa zörgött a keretében.
A matt üvegen keresztül egy nagydarab férfi sziluettjét láttam.
– Sarah! – dördült Richard Holloway tompa, de dühtől csöpögő hangja a verandáról. – Tudom, hogy ott vagy azzal a ribanccal! Azonnal nyisd ki az ajtót!
Sarah rémülten felsikoltott, és szinte hátramászott a székéből. A dörömbölés egyre hangosabb lett, a kilincs vadul zörgött, ahogy Richard megpróbált betörni a házamba, és rájött, hogy a kártyavára végre összeomlott.
Kilencedik fejezet: A Kártyavár összeomlik
– Nyisd ki azt az átkozott ajtót, Margaret! – ordította Richard, ökleivel őrült, erőszakos ritmusban csapkodva a fát. – Nem veszed el tőlem a lányomat! Nem veszed el a tulajdonomat!
