Idős édesanyját ápolta, és már semmit sem várt az élettől. Egészen addig, amíg egy férfi segítséget nem kért tőle a sebesült lovához.

Idős édesanyjáról gondoskodott, és már semmit sem várt az élettől, mígnem egy férfi segítséget kért tőle sérült lovával.

AZ IDEGEN, AKI EGY SEBESÜLT LÓVAL ÉRKEZETT

Amikor az idegen egy vérző lóval megjelent az ajtaja előtt, Jacinta Salgado már éppen ki akarta dobni, nem sejtve, hogy a férfi magánál hordja a választ egy titokra, amelyet az anyja 30 évig őrzött.

Hajnal éppen narancssárgára festette volna Zacatecas dombjait, amikor Jacinta már gyújtotta a tüzet. 38 éves volt, durva kezű, arcát pedig megkeményítette az az élet, amelyben soha nem tudta eldönteni, mit akar csinálni.

Egy kis tanyán élt, néhány órányira Jereztől, szárazföldek, bíbor növények, mesquite fák és egy kukoricatáblák veszik körül, amelyek alig adtak el annyit, hogy életben maradhassanak.

A házban nyugodott az édesanyja, Doña Remedios.

Négy évvel korábban egy agyvérzés miatt szinte teljesen elvesztette a mozgásképességét a jobb oldalán, és a hangja is csak néhány, hatalmas erőfeszítéssel kimondott szóra korlátozódott. Azóta Jacinta fürdette, etette, ágyneműt cserélt, és segített neki az ablaknál ülni, hogy gyönyörködhessen a tájban.

Doña Remedios keveset beszélt, de tekintete rendkívüli erővel telt. Jacinta megtanulta értelmezni minden pillantást: éhséget, fájdalmat, félelmet, hálát, vagy a vágyat, hogy kinyissa az ablakot, és érezze a szelet.

Miután apja, Don Eusebio meghalt, Jacinta lett mindaz, amire a háznak szüksége volt. Megjavította a tetőt, gondoskodott az állatokról, ültetett, vizet hordott, és havonta kétszer megtette a hosszú utat a városba, hogy sajtot áruljon és gyógyszert vegyen.

Nem voltak testvérei. Sem férje.

Kiskorában egy Julián nevű fiú megígérte neki, hogy miután egy szezont eldolgozott egy fresnillói bányában, visszatér. Jacinta két évig várt rá, amíg meg nem tudta, hogy a fiú egy másik nőt vett feleségül.

Attól kezdve felhagyott a várakozással.

Arra jutott, hogy a remény a szenvedés lassú formája. Könnyebb minden reggel felkelni, teljesíteni a kötelezettségeit és lefeküdni anélkül, hogy egy másik életről álmodna.

Azon a júniusi délutánon, miközben egy takarót rázogatva kint az udvaron, szabálytalan paták dobogását hallotta az úton.

Egy férfi közeledett lassan a kapuhoz. Magas volt, ápolatlan szakállal és poros inggel. Egy gesztenyebarna ló mellett haladt, amely alig bírt a jobb mellső lábára hárulni. Az állat térdéből sötét vér csorgott.

Az idegen levette a kalapját.

– Jó napot kívánok. Mateo Cárdenas vagyok. A lovam megsérült a szakadékban. Csak tiszta vízre és egy helyre van szükségem, ahol ma este pihenhet.

Jácint gyanakodva nézett rá.

Azokon a vidékeken egy nő nem nyithatott ajtót akármelyik idegennek. Hallott már történeteket tolvajokról, akik sérültnek tettetve magukat jutottak be a tanyákra.

– A város délre van – felelte. – Talál ott egy fogadót.

– A ló nem fog megérkezni.

– Nem az az én problémám.

Mateo lesütötte a tekintetét. Nem vitatkozott, nem is könyörgött. Egyszerűen csak simogatta az állat nyakát, amely nehezen lélegzett.

Jacinta már éppen be akarta csukni a kaput, amikor egy csattanást hallott maga mögött.

Doña Remedios felkelt a székéből, és a falnak támaszkodva sikerült elérnie az ajtót. Arca sápadt volt az erőfeszítéstől.

– Anya! Mit csinálsz ott?

Az idős asszony nem válaszolt. Felemelte a bal kezét, és az utazóra mutatott. Aztán a pajta felé.

– Nem tudjuk, ki ő – mondta Jácinta.

Doña Remedios erősködött.

Amikor ismét Mateóra nézett, szeme elkerekedett a meglepetés és a félelem keverékétől. Úgy tűnt, felismert benne valamit.

Jacinta ismerte ezt a tekintetet. Az anyja nem tévedett.

– Maradhatsz egy éjszakára – egyezett bele végül. – De a pajtában fogsz aludni.

Máté lehajtotta a fejét.

– Ez több, mint amire számítottam. Köszönöm.

Jacinta vizet, tiszta kötést és egy üveg alkoholt hozott neki. A férfi alaposan megvizsgálta a ló sebét. Egy kőszilánkot talált az ín közelében.

Majdnem egy órán át dolgozott, olyan nyugodt hangon beszélt az állathoz, hogy még Jacinta is érezte, ahogy szorongása csökken.

Azon az éjszakán egy késsel a párnája alatt aludt.

Hajnalban azonban nem találta a külföldit, aki a holmiját turkálta volna, vagy bármilyen szerszámmal megpróbált volna elmenekülni. A kerítés egy hónapok óta megdőlt szakaszát javítgatta.

– Nem kértem tőle, hogy ezt tegye.

– Tegnap este sem kért tőlem enni, mégis adott egy tányérral.

Mateo folytatta a munkát.

Aztán megjavította a kaput, kitisztította az ereszcsatornát, és kicserélt három törött tetőcserepet. Nem sokat beszélt, és nem próbált senkinek sem benyomást tenni. Egyszerűen csak látta, mi sérült, és megpróbálta megjavítani.

A lónak a vártnál tovább tartott a felépülése. A seb begyulladt, és Mateo elmagyarázta, hogy nem lovagolhatja meg, amíg a ló teljes súlyát nem nehezíti a lábára.

Jacinta beleegyezett, hogy néhány napig maradhat, munkáért cserébe.

Először külön ettek. Máté a pajtában, a két asszony pedig a házban. De egy éjszaka annyira elkezdett esni az eső, hogy a víz befolyt a pajta ajtaja alatt.

Doña Remedios egy kanállal megkopogtatta az asztalt, és egy üres székre mutatott.

Jácinta megértette.

– Anyám azt akarja, hogy itt vacsorázzak.

Mateo láthatóan kényelmetlenül ült le.

Evés közben Doña Remedios húsát apró darabokra vágta, és kérés nélkül a szájához emelte a csészét. Természetesen tette, minden szánalom nélkül.

Az idős asszony furcsán figyelte.