– Holnap is itt leszünk?
Rosalía emlékezett a mesquitefák alatt töltött éjszakákra, a tűz mellett összekészített batyura, az ösvényekre, amelyekről anélkül mesélt, hogy tudta volna, hol érnek véget.
A billentyűket az ujjai között szorongatta.
-Igen szerelmem.
Inés kérdés nélkül elaludt. Rosalía felvitte az ágyába, és visszament, hogy felsegítse Mercedest a lépcsőn. Becsukta a kaput, de nem zárta be; remegett a keze. Ellenőrizte, hogy biztonságos-e, lekapcsolta a lámpát, és a kendőjét egy székre tette.
Évek óta először nem volt szüksége rá, hogy elrejtse az arcát.
